Kritika 31. (2002)
2002 / 1. szám - Pogonyi Lajos: Egy pesti fiú - Dessewffy Tibor - Z. Karvalics László: Az Új Törvénykönyv
2 Egy pesti fiú Talán ’69 január lehet. Vagy mégsem, inkább február. Mindegy. Ma már úgysem tudod eldönteni. Szomorkás, unalmas téli hétvége van, annyi szent. Várakozol a borbélynál. Gyűlölöd az egészet. Lomhán múlnak a pecek, csak Miska bácsi vág hajat. A többiek, valamiért nincsenek a boltban. Ha kinézel a kirakaton, a Vörös Csillag férfifodrászat ktsz. 8-as számú üzemegységének ablakán sárga „cintányért” cibál a szél. A járdán piszkosfehér a hó, a közeli gyár szállítja hozzá a kormot és a füstöt. Bent a borbélyműhelyben válogatott hülyeségeket hallgathatsz. Ki kivel, hányszor, hol és mikor, mikor, továbbá mennyi egy korsó sör meg egy fél szilva, rum, vermut ára stb. Marha érdekes. Menyire kapott ki a hatvani Kinizsi és ellenlábasa, a hatvani MÁV futballcsapata? Még izgalmasabb. Nem nagyon érdekel ez az egész. Még nem dohányzol, de most inkább kérsz egy cigit valakitől, és rágyújtasz. Nincs kedved végigszívni a lejmolt cigit, elnyomod. Keserű lesz a szád íze, elkezdesz köhögni. A sarokban Kékes televízió, Vitray műkorcsolyát vagy jégkorongvébét közvetít. Lehet, hogy az utóbbit. Talán a szovjet-csehszlovákot. Ezt sem tudod ma már eldönteni. A fodrászműhely közepén alacsony, kerek dohányzóasztal, rajta füsttől megszürkült, szakadt, pecsétes horgolt terítő. Az asztalka körül szögletes piros szkájszékek. Egytől egyig foglaltak, a várakozók a falnak dőlve versenyt röhögnek. Zsibong a fejed. De jó lenne kirohanni az utcára, de akkor meg sohanapján kerülsz csak sorra. Az asztalon agyonolvasott Népszabadságok. Ilyent nemigen olvasol akkoriban, anyádék Magyar Nemzetet járatnak meg Heves Megyei Népújságot. Erőt veszel magadon, és kinyitod „a” Népszabadságot. Furcsa hírek: a nemzetközi munkásmozgalom legújabb fejleményei. Nyugat-Németországban és Franciaországban a dolgozók magasabb béreket követelve sztrájkolnak. Ez jó. Hihi. Alacsonyabb bérekért is lehet sztrájkolni? Na jó. Lapozol. Talán az utolsó előtti oldalhoz érsz, s arra leszel figyelmes, hogy néhány sort valaki golyóstollal bekeretezett, és a rövid szöveg mellé valami olyasmi van odakanyarintva, hogy a K...anyátokat. Mi ez a furcsa kis magyar graffiti? És mit keres egy újságcikk mellett? Anyád azt tanította, hogy az újságot nem firkáljuk, hanem olvassuk. Jó esetben „kiolvassuk”. Elkezded silabizálni az apró betűs hírt. Felfogod, hogy egy fiatal srác felgyújtotta magát a Nemzeti Múzeum kertjében vagy a lépcsőjén. Mindegy. Nevét nem jegyzed meg, csak arra emlékszel, hogy nem sokkal előtte Prágában valami Jan Pallach is felgyújtotta magát, titkozásul a ’68-as baráti tankok ideiglenes ott-tartózkodása miatt. Találgatsz. Lehet, hogy ez a budapesti srác csak követte a Pallachgyerek példáját? Mert nagyon szomorú volt, és végső elkeseredésében nem tudott mit csinálni? Előre lapozol „a” Népszabadságban. „Lassan konszolidálódik a csehszlovákiai belpolitikai helyzet”. De hol van Dubcek, akit Kádár még nemrég Ágcsernyőn, vagy hol ölelgetett? Ugyan, kérem. Hol van már Ágcsernyő? És hol van az a nyár? 1968 csodálatos tavasza nyara? Hol van 1968. augusztus 21-e? A prágai tavasz? A májusi Párizs? Novotny ’68-as januári menesztése? Most megint tél van. Undok, nyirkos januári tél. Otthon apád bekapcsolja a Szabad Európát. És hallod, amint bemondják, hogy mi is történt valójában a Nemzeti Múzeum lépcsőjén. A fiú nevét megint nem tudod megjegyezni. Csak arra emlékszel, hogy 1968 nyarán is a SZER-t hallgattad. A Kossuth mintha mást mondott volna: a testvéri honvédek épségben megérkeztek a baráti Csehszlovák Szocialista Köztársaság területére, hogy megóvják a baráti szocializmus vívmányait. Apád most csak legyint. Azt mondja, hogy felejtsd el Dubcek nevét, és jól jegyezd meg Husákét meg Bilakét. - Minek? - Csak, sokáig ők lesznek még - mondja. Szégyelled magad. Van, aki felgyújtja magát Pesten, Prágában, mert belevaló gyerek, te meg gyáva senkiházi vagy, mert csak a Szabad Európát mered hallgatni, azt is csukott ablak mögött, lehalkítva. Leesik a tantusz. Visszarohansz a borbélyhoz, hátha ott van még „a” Népszabadság, a bekeretezett rövidke hírrel. Már nincs ott. Legyünk pontosak: az az oldal nincs már ott. Valaki nagyon figyelmesen olvasta az újságot. POGONYI LAJOS 2002. január (internet, technológia, társadalom) Az Aj Alan Sokai fizikaprofesszor, aki nevezetes csínytevése révén robbant be az értelmiségi közéletbe, Intellektuális imposztorok című, nemrégiben magyarul is megjelent könyvében vitriolos hangnemben ostorozza a kortárs társadalomtudományi klasszikusok csokorba szedett állításait (Sokal és Bricmont, 2000). A kritizált jelenség valóban gyakran irritáló. Sokalék elemzésének középpontjában ugyanis a társadalomtudományokon belül is egyre divatosabbá váló természettudományos metaforák felületes, többnyire félreértésen alapuló használata áll. A „kritikus tömeg” a „Gödel-tétel”, a „beomló idő”, a „káoszelmélet” és hasonló fogalmak bevezetése látványos állításokat, hangzatos tételeket eredményezhet, ám ezek mögé pillantva rendszerint az alapos tudás hiányából fakadó blöfföt találnak azok, akik rendelkeznek az ilyen tételek értelmezéséhez, ellenőrzéséhez szükséges természettudományos ismeretekkel. Ugyanakkor - mint az internet elterjedésével és hatásaival foglalkozó kutatók a saját bőrünkön (is) tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb a természettudományi eredményeket és az azok felhasználásából kibontakozó technológiai változásokat figyelmen kívül hagyva a modernitás jelenlegi állapotára, a „hálózati társadalomra” vonatkozó állításokat megfogalmazni. Következésképpen a Sokalék által kritizált Bruno Latourral kell részben egyetértenünk: világunkban a hibridek burjánzásának vagyunk tanúi, a legfontosabb intellektuális és morális kérdésekkel kapcsolatban egyre nehezebben értelmezhető a természet- és társadalomtudományok hagyományos különválasztása. Mindebből egyenes úton következik, hogy a hagyományos intézményi keretekben képzett kutatóknak gyakran idegen területekre kell bemerészkedniük. Az internethez kötődő elméleti útkeresések egyértelműen igazolják ennek az intellektuális „kalandozásnak” a szükségességét. Az internet, mint a vizsgálódás és elemzés tárgya esetében a „multidiszciplináris megközelítés és látásmód” egyenesen szakmai követelmény. Ugyanakkor a sávszélességgel, kapcsolási eljárásokkal, és a fizikai rendszer „rétegeivel” kapcsolatos, mérnöki tudásokra épülő diskurzusok árnyékában és a piackutató cégek által az internet növekedéséről közzétett nyers adathalmazok csalóka fényében a társadalomelméletnek ma különösen fontos szerepe van (lenne) az új információs technológiák hatásainak megértésében Az alábbi tanulmányban mindazonáltal nem egy hibrid megszerkesztésére törekszünk, hanem amellett érvelünk, hogy a társadalomtudományi érzékenység és gondolkodásmód a „szép (vagy épp oly csúnya) új világ” megértéséhez éppúgy elengedhetetlen, mint az eszközre koncentráló technológiaközpontúság vagy a statisztikai adatok tanúságtételére építő piaci trendelemzések világa. Az Új Törvénykönyvvel éppenséggel az eltérő megközelítések egymást feltételező és kiegészítő voltát szeretnénk bizonyítani, annak a