Kritika 32. (2003)

2003 / 1. szám - Almási Miklós: Hány Bentley...?

2 Hány Bentley...? Jó, hogy van ilyen is, tudod, hol tartunk. (Nem messze: az egyik internetes lap szerint például kis­pályások ezek is - a gazdagság vo­lumene elmarad, mitől is...?) A Magyar Hírlap aranykönyvében - A száz leggazdagabb magyar cí­mű kiadványban - olvashatjuk az egyes nevek mögötti vagyonhistó­­riák kivonatát, személyes és cég­történeteket (vagy fordítva), a ki­törés sarokpontjait­­, betekintés egy spéci Who’s Who-ba, másutt természetes, hogy van ilyen, most végre nálunk is... Ezt a részt felpo­lírozták - olyan, mint a szentek élete, miközben ha egyik-másik sztoriból ismersz néhány epizódot, csak mosolyogsz. Az eredeti fel­halmozás simlis ügyei?... - no, de kérem! Igaz, az ilyen jellegű szto­rik nem kerülhetnének egy ilyen listába, ez egy más műfaj. Mégis, kár, hogy ilyen tálalás­ban tudod, hogy hol tartunk. Az aranykönyvvel részint mítoszok foszlottak szét (nagyobbnak hit­tük, vagy másnál hittük a do­hányt), részint új mítoszok szület­tek (álomvilág, minden egy­szerű...). És persze, hogy mennyi is az annyi? A címben azért szere­pel ez a nemes kocsimárka, mert a beharangozó írásban az MH - töb­bek között - azzal próbálja emészthetővé tenni ezeket a szá­mokat, hogy hány darab ilyen lu­xusautót lehetne belőle venni? Csakhogy a kapitalizmus nem így működik. Egy nagybefektető nem többet akar fogyasztani, hanem fejleszteni akar, terjeszkedni, más pályán játszik, mint ahogy elkép­zeljük. És ez az aranykönyv vi­szont pont azt a rossz hazai be­idegzést erősíti meg, hogy nézzük már meg mire telik neki, mennyi van a zsebében, hány háza van Amerikában (és miért?) stb. Bár nem akarja, sőt épp ellenkezőleg, az aranykönyv mégis az irigykedés telefonkönyve. Mert pletykaszintű rálátásra biztat. Pedig mondjuk, Várszegi Gábor vagy Somody Imre „vagyona”, azaz a cégbirodalom - nem ő maga (nem zsebpénz), az egy önálló, bonyolult egység, saját törvényekkel, amivel (bármily fura is) csak korlátoltan rendelkezhet - nem vehet ki belőle annyit, amen­nyit akar, nem játszhat vele úgy, ahogy jól esik. Szóval nem olyan, mint a zsebpénz, amiből bármikor vehetek valami játékot magamnak, (a gyereknek, havernak). A vállala­ti tőke - stratégia, társasjáték, (küz­delem, nemegyszer az utolsó vé­rig), goromba húzás és jótékony­kodás, előrelátás (ami vagy bejön, és akkor nagy leszek, vagy téve­dek, és eltűnők), kockázatok kita­pintása, emberismeret, mázli és még sok minden együtt, ami tehet­séget, olykor zsenialitást igényel. Honorja - nem a privát - elkölthe­tő (disposable income) vagyon nagysága. (Persze az is: high end életmód, lakás/ház, szórakozás hozzátartozik, sőt a presztízs is, ami a bizniszben nem felvágás, ha­nem tőkeként szerepel: ez tényleg egy más világ, de igaziból nem er­ről szól a 100 legnagyobb vagyon.) A kapitalizmus szabályaival las­san ismerkedünk, rossz oldalait nap mint nap látjuk, dinamikus je­leivel - vagy azok hiányával - ak­kor találkozunk, ha egy gyár meg­nyílik, és az addig tengődő község éledni kezd vagy fordítva, mikor bezár egy nagyüzem, és utcára ke­rül pár ezer ember. De nem azért, mert a tulaj pár tucat Bentleyt vett, hanem mert nem jól mérte fel a piac bozótharcait, vagy megfojtott Fábián Áron grafikája 2003■ január

Next