Kritika 32. (2003)
2003 / 5. szám - Bóta Gábor: "Itt szigorúan tilos ciánozni". Beszélgetés Koltai Róberttel
12 Itt szigorúan tilos Beszélgetés Koltai Róberttel " Két nappal vagy egy gerincsérvműtét után, fekszel az ágyon, úgy beszélgetünk. Három nap múlva már elő akarod adni az önálló estedet a Vidám Színpadon, majd másnap a Balfácánt vacsorára! egyik főszerepét akarod játszani a József Attila Színházban. És persze miután az egyik próbán megsérültél, aztán is többször színpadra léptél. Ez azért jellemző. Az a típusú színész vagy, aki a deszkákon fog meghalni, vagy legalábbis ezt szeretné. Jó lenne. A sérülésem után alaposan beinjekciózva még lejátszottam a Balfácánt vacsorára! következő előadását. Aztán pedig Kaposvárott volt egy hatszáz személyes tudományos találkozó az egyetemen. Két hónappal ezelőtt elvállaltam, hogy lemegyek fellépni. Hívtam őket, hogy nagy baj van. Azt kérték, ha ülve, ha fekve, de mindenképpen lépjek fel. A sógorom levitt, mert vezetni már nem tudtam. Egy és háromnegyed órát töltöttem a színpadon ülve, szónoki emelvénybe vagy mikrofonállványba kapaszkodva. Soha nem látott siker lett belőle. A nézők állva tapsoltak a végén. Persze elmondták a produkció előtt, hogy beteg vagyok. A kaposvári egyetemen van az ország egyik legmodernebb CT-központja. Előadás után az volt a jutalom, hogy csináltak egy MR- vizsgálatot. Késő este? Igen. Mind a rektor, mind a rektorhelyettes átkísért. Hihetetlen szeretettel vettek körül. Kaposvárott aludtam. Reggel a szállodába már jött a hír, hogy műtétre van szükség. Dés Laci öszszehozott dr. Varga Péter Pállal, aki az egyik legkiemelkedőbb gerincsebész, és ő azt mondta, hogy ezt a műtétet rögtön meg kell csinálni. Tavaly a József Attila Színház művészeti vezetője lettél. Jellemzőnek érzem, hogy néhány nappal A miniszter félrelép élő tévéközvetítése előtt panaszkodtál a telefonba, hogy délelőtt még a Nebántsvirágot kell próbálnod, a színház stúdiójában pedig este öttől még játszik azoknak a színészeknek egy része, akik kilenctől A miniszter félrelépben is szerepelnek. Mondtam neked, hogy az ősz óta már művészeti vezető vagy, megteheted, hogy legalább a próbát elhagyod. És a stúdió-előadást sem kellett volna aznapra betervezni. Az az érzésem, hogy nehezen váltasz át színészből vezetővé. A művészeti vezető nem igazgató. Az adminisztratív dolgokért az igazgató felel. Van amit az ember már csak akkor vesz észre, amikor megtörténik. Különben egy jogi probléma miatt úgy volt, nem is lesz tévéközvetítés, és ekkor hirdették meg a stúdió-előadást. Mire kitűzték a közvetítés idejét, már meghirdették a stúdió-előadást. Egyébként, ha olyan csoda történik egy színész életében, hogy ilyen sikeres produkciót a játékkal azonos időben néz az ország, akkor én is úgy gondolom, hogy aznap csak erre kell koncentrálni. Arra, hogy élőben megmutathatjuk, a 251. előadáson nemhogy nem kopott a produkció, hanem repül és örömet hozóan katartikus. Tehát minden veszélyforrást ki kell iktatni, ami a maximális koncentrációt gátolhatja. De én mint a színház művészeti vezetője különösen nem tehettem meg, hogy ne menjek be délelőtt próbálni, ha ki vagyok írva. Valószínűleg sok mindent folytatni akarsz a József Attila Színházban, de nyilván azért is lettél művészeti vezető, hogy változást is hozzál. Ennek voltak előzményei. Évek óta játszottál a színházban, itt kerültél színpadon össze Kern Andrással. Amikor már igazgatói pályázatra került volna a sor, nyilván nem akartak pályázatot kiírni, mert hátha valaki olyan vágyik a direktori székre, aki valami egészen mást akar csinálni, esetleg egészen másokkal. Tehát logikus volt, hogy rád essen a választás. Hét évet, közel ötszáz színházi estét töltöttem együtt a társulattal, rengeteg sikerrel. A bolond lányt rendeztem is. Ma is nagyszerűen áll az előadás a lábán. Már 1985-ben azzal az indoklással kaptam a SZOT-díjat, hogy „sok-sok színpadi, filmszerepéért és színházteremtő erejéért.” Ez nekem nagyon tetszett. Ha jobban megkapirgálod, én igen erősen benne voltam a kaposvári színház nagy korszakának indulásában, amikor Zsámbéki Gáborral együtt lementünk. Volt például egy Intim Színpad, amit négyen csináltunk, Zsámbéki, Tímár Éva, Csíkos Gábor és én. De először Léner Péter - gondolom - nem a színházteremtő erődért hívott a József Attila Színházba. Valóban nem. Az ő nagy ötlete az volt, hogy egy bohózatban, kezdeti húzódozásunk ellenére, összeereszt minket Kern Andrással, amit irtó szívósan végigvitt. Hiszen Kern András a Sztracsatella című film sikere után volt, én pedig a Sose halunk meg, és a Szamba sikere után. Kern mögött volt még az egész sikeres vígszínházi élete, én pedig színházi szempontból szabad voltam. Nem álltunk rögtön kötélnek a József Attila Színház invitálására. Módszeresen küzdött Léner Péter azért, hogy Kernnel létrejöhessen a szerintem nagyon nagy színpadi találkozásunk. Ellenálltatok, nem tudtátok, hogy jó lesz-e ez? Nem tudtuk, jó lesz-e ez nekünk, a magam részéről azt sem éreztem pontosan, hogy mi is ez a darab. Mitől féltetek? Mindentől. Én például bizonyos darabokat nem tudok kapásból jól olvasni. Nem rögtön láttam bele abba, hogy a titkár szerepében anynyira sikeres leszek, mint amilyen lettem. Pogány Judit mondta, hogy ez nagyon nekem való. Az igaz, hogy hihetetlen módon átírtam a szerepemet. A saját szájízem szerint változtattam bizonyos szituációkon, poénokon is. Pedig ez igencsak jó bohózat, de mi mindentől féltünk. * Egymástól is? Még az is lehet. Egy csöppet szerintem féltünk. Én minden új helyzettől tartok, például amikor be kell mennem egy irodába, akkor is van bennem kis félsz. És hát a József Attila Színházban mi kiemelt helyzetbe kerültünk. Nyilván feszültség támadt attól, hogy nem a társulatból választotta ki Léner Péter a főszereplőket. Pontosan. Ebből a helyzetből szeretetet, népszerűséget, vagy akár még barátságokat is kialakítani, arra kellett ez az ott töltött hét év. Biztos voltak-vannak személyes sérelmek, fájdalmak, esetleg irigységek. Ilyen a pályánk. De hogy a társulat nagy részével játék és rendezés közben is ki tudtam fejezni, amit szerettem volna, az biztos. És ez az előadásokon is megmutatkozik. A jó kaposvári minta alapján nem kötelességből, hanem természetes módon nézem, és javítom nemcsak a rendezéseimet, hanem színészként az alakításaimat is. A színházban kialakított viszonyaidon nem rontott, hogy A miniszter félrelép filmváltozatába nem azok kerültek, akik a darabban játszanak? És valószínűleg azért nem ők, mert Andy Vajna a producer, vagy akár ti Kern Andrással, nem őket tartottátok a legjobbaknak. Kicsit más a színházi előadás és más a film. De ez a film nem a miénk volt. Mi szerződtetett rendezők, színészek, forgatókönyvírók voltunk. A szereposztásban a végső szót Andy Vajna mondta ki. Ez szakítópróba volt, és joggal fájhatott azoknak, akikkel a színházban a sikert csináltuk. De Andy Vajnának természetesen joga volt ahhoz - ha ő betette a pénzét -, akkor azokat szerepeltesse, akiket Magyarországon az adott feladatokra a legjobbaknak tart. Erről beszéltetek a színházban, vagy megpróbáltatok nagyokat hallgatni? Volt egy pillanat, amikor elmondtuk, kik lesznek a filmben. Tehát nem máshonnan, hanem tőlünk tudták meg a kollégák, hogy nem ők. De bizonyos kollégák még próbafelvételen is voltak, tehát ilyen szempontból ez sportszerű, de fájó dolog volt. Ezért nagyszerű, hogy a feszültségek után újból és újból jó érzéssel játszottuk A miniszter félrelépet. Az élő tévéközvetítés pedig mindent helyreállított. Már pedzegettem, hogy a színházban valószínűleg féltek attól, hogy az önkormányzat betartja az ígéretét. Ugyanis azt ígérték - mikor a fővárosi színházak zömére kiírták a pályázatot és a József Attila Színházra al-