Kritika 32. (2003)
2003 / 1. szám - Almási Miklós: Hány Bentley...?
2 Hány Bentley...? Jó, hogy van ilyen is, tudod, hol tartunk. (Nem messze: az egyik internetes lap szerint például kispályások ezek is - a gazdagság volumene elmarad, mitől is...?) A Magyar Hírlap aranykönyvében - A száz leggazdagabb magyar című kiadványban - olvashatjuk az egyes nevek mögötti vagyonhistóriák kivonatát, személyes és cégtörténeteket (vagy fordítva), a kitörés sarokpontjait, betekintés egy spéci Who’s Who-ba, másutt természetes, hogy van ilyen, most végre nálunk is... Ezt a részt felpolírozták - olyan, mint a szentek élete, miközben ha egyik-másik sztoriból ismersz néhány epizódot, csak mosolyogsz. Az eredeti felhalmozás simlis ügyei?... - no, de kérem! Igaz, az ilyen jellegű sztorik nem kerülhetnének egy ilyen listába, ez egy más műfaj. Mégis, kár, hogy ilyen tálalásban tudod, hogy hol tartunk. Az aranykönyvvel részint mítoszok foszlottak szét (nagyobbnak hittük, vagy másnál hittük a dohányt), részint új mítoszok születtek (álomvilág, minden egyszerű...). És persze, hogy mennyi is az annyi? A címben azért szerepel ez a nemes kocsimárka, mert a beharangozó írásban az MH - többek között - azzal próbálja emészthetővé tenni ezeket a számokat, hogy hány darab ilyen luxusautót lehetne belőle venni? Csakhogy a kapitalizmus nem így működik. Egy nagybefektető nem többet akar fogyasztani, hanem fejleszteni akar, terjeszkedni, más pályán játszik, mint ahogy elképzeljük. És ez az aranykönyv viszont pont azt a rossz hazai beidegzést erősíti meg, hogy nézzük már meg mire telik neki, mennyi van a zsebében, hány háza van Amerikában (és miért?) stb. Bár nem akarja, sőt épp ellenkezőleg, az aranykönyv mégis az irigykedés telefonkönyve. Mert pletykaszintű rálátásra biztat. Pedig mondjuk, Várszegi Gábor vagy Somody Imre „vagyona”, azaz a cégbirodalom - nem ő maga (nem zsebpénz), az egy önálló, bonyolult egység, saját törvényekkel, amivel (bármily fura is) csak korlátoltan rendelkezhet - nem vehet ki belőle annyit, amennyit akar, nem játszhat vele úgy, ahogy jól esik. Szóval nem olyan, mint a zsebpénz, amiből bármikor vehetek valami játékot magamnak, (a gyereknek, havernak). A vállalati tőke - stratégia, társasjáték, (küzdelem, nemegyszer az utolsó vérig), goromba húzás és jótékonykodás, előrelátás (ami vagy bejön, és akkor nagy leszek, vagy tévedek, és eltűnők), kockázatok kitapintása, emberismeret, mázli és még sok minden együtt, ami tehetséget, olykor zsenialitást igényel. Honorja - nem a privát - elkölthető (disposable income) vagyon nagysága. (Persze az is: high end életmód, lakás/ház, szórakozás hozzátartozik, sőt a presztízs is, ami a bizniszben nem felvágás, hanem tőkeként szerepel: ez tényleg egy más világ, de igaziból nem erről szól a 100 legnagyobb vagyon.) A kapitalizmus szabályaival lassan ismerkedünk, rossz oldalait nap mint nap látjuk, dinamikus jeleivel - vagy azok hiányával - akkor találkozunk, ha egy gyár megnyílik, és az addig tengődő község éledni kezd vagy fordítva, mikor bezár egy nagyüzem, és utcára kerül pár ezer ember. De nem azért, mert a tulaj pár tucat Bentleyt vett, hanem mert nem jól mérte fel a piac bozótharcait, vagy megfojtott Fábián Áron grafikája 2003■ január