Kritika 34. (2005)

2005 / 2. szám - Nádra Valéria: Kacsaúsztatóról hittük, hogy óceán. Beszélgetés Békés Pállal

2005. február 1­3. CS3 úsztatóról hittük, hogy OCC­ Lt­ Beszélgetés Békés PállalB­ékés Pálról pályakezdése óta írják-mondják, hogy egy új nemzedék, a hetvenes években beért generáció megtestesítője az új magyar prózában. 2004-ben megjelent nagyregénye, A bűntárs ezt a vélekedést megerősíteni látszik. Vajon az író szá­mára ez mit jelent: szűk és zárt karantént vagy épp el­lenkezőleg, rangot adó besorolást? Új műve megfelelő alkalomnak tűnik annak firtatására, felvállalható-e en­nek a nemzedéknek a képviselete. A bűntárs hősei életkoruk folytán, ki­maradtak 1956 vagy 1968 sorsfordító élményeiből, az előző rendszerben „szo­cializálódtak”, a rendszerváltás utáni társadalmi berendezkedést formálni még nemigen formálhatták, gyötrelmeit viszont annál inkább megszenvedték. Mindazt, amit Liktor Vince, Éberfy Otíl­ia, Bokor és a többiek átélnek, ön kívül­álló­ megfigyelőként, vagy legalábbis részben megszenvedett személyes ta­pasztalatokból keltette életre? Azt gondolom, a „személyes tapasz­talatokat” elég leegyszerűsítve szokták értelmezni. Például az, hogy én magam és a velem korúak nem voltak abban a helyzetben, hogy fegyvert fogjanak, vagy fegyverszünetet kössenek (nem ezt nevezik más szóval szerencsének?!) még nem jelenti - a szó tágabb értelmében - a tapasztalatok hiányát. A nagyanyám megélt négy forradal­­mat/ellenforradalmat és két világhábo­rút. Az egyik. Mert a másik nem élte túl. A szüleim csak a tízezer véletlennek kö­szönhetően maradtak életben. Hát hogyne szűrődött volna mindez az én életem tapasztalatai közé is? Nem velem történt, de azért belém sajtolódott. És nyilván így vannak ezzel kortársaim is. De én úgy érzem, nem vagyok igazán al­kalmas arra, hogy másokat képviseljek. Sőt, ami a „nemzedéket” illeti, már ab­ban is kételkedem, hogy a mi esetünk­ben egyáltalán létezik-e. Hiszen a „nem­zedék” olyanfajta együttes, amit a nagy, közös, közvetlen élmények tapasztanak össze, márpedig a velem egyírásúak éle­téből valóban hiányoznak a sorsfordító események. Én inkább - kínomban, jobb szót nem találván - a steril, sőt majdnem utálatos „korcsoport” kifeje­zést használnám. Hadd említsem, csu­pán sorvezetőként, e beszélgetés számá­ra a saját dátumaimat. 1956-ban szület­tem, 68-ban tizenkét évesen éppen csak sejtettem mi történik, ezzel szemben 1970-ben mentem be a gimnázium és 1980-ban jöttem ki az egyetem kapuján, vagyis az a korszak, amikor az ember a legfogékonyabb, amikor a legalapve­tőbb „kiképzésben” részesül, naptári ér­telemben is egybeesett a hetvenes évek­kel, amikor az országban gyakorlatilag nem történt semmi. Ez a semmilyen, ál­lóvíz-évtized volt az alap. Ha van közös élmény, akkor éppen ez­ a nem törté­nés. A velem korúak, egy kis, zárt ország lakói a maguk személyes közegében egymáshoz lényegében igen hasonló ta­pasztalatokat szereztek, a nagyvilág pe­dig a többség számára elérhetetlen déli­báb volt. Ám ez nemigen formál nemze­déket. Legalábbis abban az értelemben, ahogyan ezt a szót általában, egy árnya­latnyi emelkedettséggel használják. A bűntárs hősei - bár fiatalabbak ná­lam, lényegében kortársaim. Történe­tükben persze ott vannak az én tapaszta­lataim is, a közvetlenek meg a hallottak, tudottak, sejtettek. A könyv távolról sem önéletrajzi, de a szereplők életét, vágyai­kat, kicsinységüket meghatározza egy­kori közös közegünk, a kacsaúsztató, amiben úszkáltunk, abban a hitben, hogy ez az óceán. Életem első munkahelye az egyetem kezdete előtt az akkori közvélemény­kutató intézet volt; kérdőívekkel jártuk az országot, a pasaréti villáktól a borso­di barlanglakásokig. Talán akkoriban ta­nultam kérdezni, megfigyelni­­ és a fel­adatnak megfelelően kívülállni. „Kint is lenni, bent is lenni.” Lehet, hogy az az egy év, amikor „államilag támogatott magánlaksértőként” fűhöz-fához beko­pogtam és „mintát vettem”, többet adott nekem, mint az összes szorgalmasan ki­járt iskola együttvéve. Az 1994-es irodalmi lexikonban azt olvasom, hogy Békés Pál munkáit egye­bek közt a „posztmodern kísérletező kedv” jellemzi. Korábbi műveinek olva­sója inkább egyfajta megújuló realiz­must fedezett fel regényeiben és novel­láiban. A bűntárs nem könnyen meg­fejthető, többrétegű alkotás, melynek egyik síkján mintha a posztmodern felé mozdulna el, más relációiban egyfajta erőteljes realizmus dominál. Vajon ezt a művét eddigi prózaírói törekvései szintén 17

Next