Kritika 34. (2005)
2005 / 2. szám - Nádra Valéria: Kacsaúsztatóról hittük, hogy óceán. Beszélgetés Békés Pállal
2005. február 13. CS3 úsztatóról hittük, hogy OCC Lt Beszélgetés Békés PállalBékés Pálról pályakezdése óta írják-mondják, hogy egy új nemzedék, a hetvenes években beért generáció megtestesítője az új magyar prózában. 2004-ben megjelent nagyregénye, A bűntárs ezt a vélekedést megerősíteni látszik. Vajon az író számára ez mit jelent: szűk és zárt karantént vagy épp ellenkezőleg, rangot adó besorolást? Új műve megfelelő alkalomnak tűnik annak firtatására, felvállalható-e ennek a nemzedéknek a képviselete. A bűntárs hősei életkoruk folytán, kimaradtak 1956 vagy 1968 sorsfordító élményeiből, az előző rendszerben „szocializálódtak”, a rendszerváltás utáni társadalmi berendezkedést formálni még nemigen formálhatták, gyötrelmeit viszont annál inkább megszenvedték. Mindazt, amit Liktor Vince, Éberfy Otília, Bokor és a többiek átélnek, ön kívülálló megfigyelőként, vagy legalábbis részben megszenvedett személyes tapasztalatokból keltette életre? Azt gondolom, a „személyes tapasztalatokat” elég leegyszerűsítve szokták értelmezni. Például az, hogy én magam és a velem korúak nem voltak abban a helyzetben, hogy fegyvert fogjanak, vagy fegyverszünetet kössenek (nem ezt nevezik más szóval szerencsének?!) még nem jelenti - a szó tágabb értelmében - a tapasztalatok hiányát. A nagyanyám megélt négy forradalmat/ellenforradalmat és két világháborút. Az egyik. Mert a másik nem élte túl. A szüleim csak a tízezer véletlennek köszönhetően maradtak életben. Hát hogyne szűrődött volna mindez az én életem tapasztalatai közé is? Nem velem történt, de azért belém sajtolódott. És nyilván így vannak ezzel kortársaim is. De én úgy érzem, nem vagyok igazán alkalmas arra, hogy másokat képviseljek. Sőt, ami a „nemzedéket” illeti, már abban is kételkedem, hogy a mi esetünkben egyáltalán létezik-e. Hiszen a „nemzedék” olyanfajta együttes, amit a nagy, közös, közvetlen élmények tapasztanak össze, márpedig a velem egyírásúak életéből valóban hiányoznak a sorsfordító események. Én inkább - kínomban, jobb szót nem találván - a steril, sőt majdnem utálatos „korcsoport” kifejezést használnám. Hadd említsem, csupán sorvezetőként, e beszélgetés számára a saját dátumaimat. 1956-ban születtem, 68-ban tizenkét évesen éppen csak sejtettem mi történik, ezzel szemben 1970-ben mentem be a gimnázium és 1980-ban jöttem ki az egyetem kapuján, vagyis az a korszak, amikor az ember a legfogékonyabb, amikor a legalapvetőbb „kiképzésben” részesül, naptári értelemben is egybeesett a hetvenes évekkel, amikor az országban gyakorlatilag nem történt semmi. Ez a semmilyen, állóvíz-évtized volt az alap. Ha van közös élmény, akkor éppen ez a nem történés. A velem korúak, egy kis, zárt ország lakói a maguk személyes közegében egymáshoz lényegében igen hasonló tapasztalatokat szereztek, a nagyvilág pedig a többség számára elérhetetlen délibáb volt. Ám ez nemigen formál nemzedéket. Legalábbis abban az értelemben, ahogyan ezt a szót általában, egy árnyalatnyi emelkedettséggel használják. A bűntárs hősei - bár fiatalabbak nálam, lényegében kortársaim. Történetükben persze ott vannak az én tapasztalataim is, a közvetlenek meg a hallottak, tudottak, sejtettek. A könyv távolról sem önéletrajzi, de a szereplők életét, vágyaikat, kicsinységüket meghatározza egykori közös közegünk, a kacsaúsztató, amiben úszkáltunk, abban a hitben, hogy ez az óceán. Életem első munkahelye az egyetem kezdete előtt az akkori közvéleménykutató intézet volt; kérdőívekkel jártuk az országot, a pasaréti villáktól a borsodi barlanglakásokig. Talán akkoriban tanultam kérdezni, megfigyelni és a feladatnak megfelelően kívülállni. „Kint is lenni, bent is lenni.” Lehet, hogy az az egy év, amikor „államilag támogatott magánlaksértőként” fűhöz-fához bekopogtam és „mintát vettem”, többet adott nekem, mint az összes szorgalmasan kijárt iskola együttvéve. Az 1994-es irodalmi lexikonban azt olvasom, hogy Békés Pál munkáit egyebek közt a „posztmodern kísérletező kedv” jellemzi. Korábbi műveinek olvasója inkább egyfajta megújuló realizmust fedezett fel regényeiben és novelláiban. A bűntárs nem könnyen megfejthető, többrétegű alkotás, melynek egyik síkján mintha a posztmodern felé mozdulna el, más relációiban egyfajta erőteljes realizmus dominál. Vajon ezt a művét eddigi prózaírói törekvései szintén 17