Kritika 35. (2006)
2006 / 1. szám - Petschnig Mária Zita: Egyfelől, másfelől. Magyar gazdaság 2005-2006
2006. január másfelől______ Magyar gazdaság 2005-2006 hozzák, amilyenekről néhány évtizeddel ezelőtt itthon csak álmodni tudtunk. 2005 kedvező folyamatai közt tarthatjuk számon az infláció mérséklődését. A fogyasztói árdrágulás mértéke majdnem az előző évi felére esett, és még ennél is kisebb lehetett volna, ha az olajárak és néhány idényáras piaci termék ára nem emelkedett volna nagyobb mértékben. Ha e két „időszakosan ható” tételtől eltekintünk, az alapinfláció két százalék közeli értéket mutat, amit árstabilitásként értelmezhetünk. Erre több évtizede nem volt példa a magyar gazdaságban, s akkor is csak a mesterségesen fenntartott árrendszer következtében. Az inflációt annak ellenére sikerült leszorítani, hogy a keresleti oldalt fűtötte a laza jövedelmi és költségvetési politika is. Erős volt ugyanis az árverseny, csökkentek az inflációs várakozások, éves átlagban erősebb forintárfolyam érvényesült, nőtt a háztartások megtakarítása is, azaz a kiáramló jövedelemnél gyengébb volt a kereslet élénkítése. 2005 kedvezőtlen tendenciái A foglalkoztatás növekedéséből adódó vásárlóerő-többlet nem fűtötte az inflációt, ilyen ugyanis nem volt. Bár a teljes foglalkoztatotti kör az év folyamán bővült, éves átlagban azonban csak a statisztikai hibahatáron belül haladta meg az előző évit. A teljes munkaidőben alkalmazottak létszáma is stagnált, szemben a korábbi évek emelkedésével. Folytatódott az államháztartásból finanszírozottak számának csökkenése. A versenyszféra növekvő részének foglalkoztatásbővülése nem tudta maradéktalanul ellensúlyozni a feldolgozó-, élelmiszer-, energiaiparban, mezőgazdaságban, szállításban jelentkező létszámfogyást. A 2005. évi gazdasági növekedés forrása teljes egészében a termelékenység emelkedése volt, miközben a munkaerőpiac jellemzői romlottak. A munkanélküliség rátája hét százalék fölé emelkedett, amire több mint fél évtizede nem volt példa. A gazdasági aktivitás javulása ugyanis - a keresett munkahely hiányában - az állásnélküliség emelkedésében csapódott le. Különösen kedvezőtlen volt, hogy nőtt a pályakezdő fiatalok, a nők és magasabb képzettségűek aránya a munkanélküliek között. A munkaerő-felesleg mellett ugyanakkor jelentkező munkaerőhiány a munkaerőpiac ridegségére utal, ami korlátozza a növekedést meg a strukturális munkanélküliség csökkenését is. A magyar gazdaság fő problémája az évtized közepén abból a 2001 óta folytatott, szinte töretlen fiskális politikából következik, amelyet a közgazdasági racionalitáson túllépő politika mozgatott. A politika rátalált a Bokros-csomag után meginduló, viszonylag gyors felzárkózásnak köszönhető konszolidálódó költségvetésre, amelynek deficittel történő tágíthatóságát illetően az effektív korlátokat kikapcsolhatónak vélte. 1995 után a magyar állam teljes adósságállománya a GDP arányában folyamatosan csökkent, 2001-ben 52 százalék körüli értéket mutatott, vagyis már akkor kisebbet a maastrichti 60 százalékos kritériumnál. Az államháztartás ugyanakkor minden évben deficittel zárt, de a gazdaság teljesítménye a hiánynál gyorsabban nőtt. Az 1998-as választási évben bekövetkezett relatív (GDP arányában számított) hiánynövekedés után 2001- re 3,5 százalékot mutatott az államháztartás túlköltekezése, azaz már megközelítette a háromszázalékos maastrichti kritériumot. Ehhez képest 2005-ben várhatóan majdnem a duplája a négy évvel korábbinak. Az államháztartás hiánya - s vele párhuzamosan az államadósság - 2001 óta növekszik. (Kivételt csak a 2004-es esztendő tudott mutatni a rendkívül szigorú jövedelem- és költségvetési politikának köszönhetően.) A folyamat hátterében a kormányzati hatalom megszerzésére, megtartására és visszaszerzésére irányuló pártpolitikai érdekek húzódtak meg, amelyek a választópolgárok kegyeinek megnyerését vélték megfelelő eszköznek céljuk eléréséhez. 2001 és 2006 között kampány kampányt, választás választást követett, amikor a rövid távú politikai cél mindannyiszor prioritást kapott a gazdasági pálya hosszú távú fenntarthatóságának igényével szemben. Az éppen ellenzékben lévők nemhogy korlátozták volna az éppen kormányzók adócsökkentési és osztogatási étvágyát, hanem licitálásukkal, az eredmények lebecsülésével, a teljesíthetetlen ígéretek teljesítetlenül maradásának folyamatos felhánytorgatásával olyan politikai hangulatot szítottak és tartottak fenn, amelyben általános társadalmi elvárássá lett mindenféle igény az állammal szemben. A politikai játszmába a jegybank is beszállt. Az MNB az Orbán-kormány 2001 második felétől meginduló túlköltekezését támogatandónak tartotta, és a költségvetési kiadások elszaladását csak 2002 májusától kívánta kamatemeléseivel ellensúlyozni, amelynek gazdasági értelmetlensége és növekedéskorlátozó mivolta nyilvánvaló volt. Az MNB 2003. évi hatszázalékpontos kamatemeléssel, majd a nemzetközi viszonylatban is kiugró mértékű prémiumot tartalmazó magas kamatszint lehetségesnél lassúbb csökkentésével jelentős mértékben terhelte meg az államháztartást. A 2005 végén kirajzolódó fiskális politika problémái a következők. (A költségvetési politika hitelességvesztése) 2001 után egyetlen évben sem sikerült a tervezett államháztartási hiányt még csak megközelítő mértékben sem teljesíteni. Rendkívül nagy elcsúszás mutatkozott 2002-ben, amikor az előirányzat több mint háromszorosa teljesült. Ebben a választási év hatásán túlmenően olyan egyszeri kiadási tételek is szerepet kaptak, amelyek korábban halmozódtak fel, csak az uniós statisztikára való áttéréssel ebben az évben könyvelődtek le az államháztartásban. A hiány, az utóbbiaktól eltekintve is több mint kétszerese volt az eredetileg előirányzottnak. A következő években - beleértve 2005-öt is - az előirányzatoknál két-három százalékponttal magasabb lett a GDP- hez viszonyított deficit, azaz az éves „tervtúlteljesítés” megközelítően akkora, mint amekkora hiány az euróövezetben maximálisan engedélyezett. A csúszás a fogadkozások, ígéretek, pénzügyminiszter-cserék ellenére is - rendre bekövetkezett. A 2005-re előirányzott 3,6 százalékos deficit sem csak az autópálya-finanszírozás államháztartásba történő reintegrálásával nőtt meg, a túlköltekezés ennél is nagyobb. A költségvetési politika hitelességvesztése különösen 2004-től került éles megvilágításba, amikortól konvergenciaprogrammal alátámasztva nyilvánítottuk ki szándékunkat az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozásra, mégpedig 2010. évi belépési dátummal. A májusi előterjesztésnek azonban 2005 decemberében már a második felülvizsgálati programját kellett Brüsszelnek prezentálnunk. Vagyis nem egészen két éven belül már a harmadik ígéretcsomagnál tartunk. A hitelességvesztő fiskális politika rombolja a befektetők bizalmát, akiknek kockázatviselő készségét nem lehet előre kiszámítani. (Az újraelosztási ráta növekedése) 2005-ben a GDP-hez mért állami újraelosztási ráta - a korábbi UC? PETSCHNIG MÁRIA ZITA 3