Kritika 35. (2006)
2006 / 1. szám - Pogonyi Lajos: Játék a betűkkel. Beszélgetés Bajomi Lázár Péterrel a magyar média történetéről a késő Kádár-kortól napjainkig
20 2006. január Játék a betűkkel* Beszélgetés Bajomi-Lázár Péterrel a magyar média történetéről a késő Kádár-kortól napjainkig Nemrég került a boltokba az alcímben is említett könyv, amelyet ön szerkesztett és az Akadémiai Kiadó jelentetett meg. Ennek a periódusnak izgalmas fejezete szól arról, hogy milyen szerepet töltött be a nyilvánosság a rendszerváltásban, illetve hogy a korszak újságíróinak milyen bűvészmutatványokat kellett végrehajtaniuk a késő Kádár-korszakban, hogy áttörjék a nem létező, de mégis működő cenzúra vagy inkább öncenzúra falait. Kérem, beszéljen ezekről az időkről. Abban ma már valamennyi elemző egyetért, hogy az újságírók fontos szerepet játszottak a hazai rendszerváltásban. Ha nem is ők „csinálták” a rendszerváltást, mindenképpen katalizálták a folyamatot. Például azzal, hogy a moszkvai glasznosztyról annak tényleges súlyát eltúlozva számoltak be, és azzal, hogy kikezdték az olyan tabukat, mint az 1956-os forradalom, vagy az erdélyi magyarok helyzete - emlékezzünk például a forradalom mártírjainak újratemetéséről szóló rádióbeszélgetésekre vagy a falurombolásról szóló riportokra. Sükösd Miklós ehhez azt is hozzáteszi a korszakról készült egyik elemzésében, hogy az újságírók a régi rendszer delegitimálásában is fontos szerepet vállaltak például a Dunagate-ügyről szóló beszámolóikkal, és - bemutatva a formálódó politikai pártokat és vezetőiket - felvázolták a lehetséges politikai alternatívákat is. A könyvben az egyik fejezet a rádióval és a televízióval foglalkozik. A rendszerváltás környékén egyre több rádiócsatorna szólalt meg, s ne felejtsük el, hogy például a Kossuth rádió 168 Óra, illetve a Magyar Televízió Napzárta című műsora olyan volt, amely a mai napig úgy él az emberek emlékezetében, hogy a rendszerváltás „éllovasai” voltak. Csakugyan így történt? Hová lettek a „régi, szép idők”?Kár is nosztalgiázni? Vége a sajtó „aranykorának”? A rendszerváltás éveiben a régi politikai elitek már, az új politikai elitek még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy nyomást gyakoroljanak a sajtóra és a médiára. Az így kialakult hatalmi vákuumban pedig az újságíróknak olyan szabadság jutott osztályrészül, amilyenre Magyarországon sem azelőtt, sem azóta nem volt példa. Ugyanezekben az években az újságírók - Závecz Tibor kutatásai szerint - magas társadalmi presztízsnek örvendhettek, azaz a nagyközönség is honorálta az erőfeszítéseiket. Az 1990-es években aztán az újságíróknak a visszatérő politikai nyomás mellett üzleti nyomással is szembesülniük kellett. Az új helyzetnek sokszor nem tudtak megfelelni, ezt jelezte társadalmi presztízsük zuhanása is. Vásárhelyi Mária újságírók körében végzett reprezentatív kutatásai arról számolnak be, hogy romlott a szakmabeliek közérzete. Egyre kedvezőtlenebbül ítélték meg általában a sajtószabadság helyzetét, és úgy érezték, saját szakmai autonómiájuk is mind gyakrabban csorbul. Sok évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az újságírók felismerjék: a politikai és az üzleti nyomással szemben a nagyközönség támogatása nyújtja nekik a leghatásosabb védelmet. Ezt a felismerést jelzi - mint a könyv Sipos Balázs és Takács Róbert által jegyzett fejezetéből is kiderül -, hogy az évtized végén több olyan szakmai-etikai kódex is született, amely a „társadalmi felelősség”-modell lassú térhódítását jelezte, azaz arról árulkodott, hogy az újságírók tudatában vannak szakmai felelősségüknek, hajlandóak elszámolni viselt dolgaikról, és így igyekeznek visszanyerni a közönség elveszített bizalmát. Érdekes próbálkozása volt az Antall-kormánynak, hogy 1990-91-ben megpróbálta, mai szóval élve: lenyúlni a Magyar Nemzetet. A korszak igazi sikersztorija azonban az írott sajtóban sokak szerint az egykori pártlap, a Népszabadság átalakulása volt. Erről mi a véleménye? A minőségi lapok példányszáma a rendszerváltás óta szinte folyamatosan csökken, és ennek nemcsak az az oka, hogy az egymást követő kormányok - abban a tévhitben, hogy akié a sajtó, azé a hatalom - megpróbálták saját politikájuk népszerűsítésére késztetni a lapokat és elfojtani a kritikus hangokat. A rendszerváltás után csökkent a politikai ügyek iránti érdeklődés, illetve - mint azt Juhász Gábor írja a nyomtatott sajtó történetét feldolgozó fejezetben - megjelent a konkurencia is a bulvárlapok és a kereskedelmi tévék formájában. Az utóbbiak nemcsak a közönséget, de a hirdetőket is elhalászták a nyomtatott sajtó elől, így megrendítették a lapok anyagi helyzetét, ami azok minőségében is visszaüt, így sikersztoriról csak annyiban beszélhetünk, hogy e lapok a mai napig fennmaradtak, a Népszabadság pedig viszonylagos szakmai autonómiáját is meg tudta őrizni. Tizenöt év alatt nagyon sokat változott a média. A konzervatív, vagy ha úgy tetszik, a jobboldal véleményformálói szerint ma is óriási balliberális túlsúly jellemző e téren. Valóban így van? Nem világos, hogyan értendő a ballib túlsúly. A címek száma szerint? Az értékesített példányok száma szerint? A hirdetési bevételek szerint? A sajtó és a média egészében, vagy csak egyes szegmenseiben? Akárhogy is, ballib túlsúlyról szerintem csak akkor beszélhetünk, ha a nem jobboldali-konzervatív lapokat és médiumokat (így például a megyei napilapokat és az országos kereskedelmi televíziókat is automatikusan a baloldali-liberális kategóriába soroljuk - holott ezekre inkább az apolitikus jelző illik, legalábbis a szó pártpolitikai értelmében. De kérdéses a problémafelvetés mögött meghúzódó feltevés is, az jelesül, hogy a különböző politikai orientációjú lapok automatikusan a különböző politikai pártok szócsöveként működnének. Mindkét oldalról mondhatnánk példákat olyan orgánumokra, amelyek balról, illetve jobbról bírálják a velük rokon ideológiájú politikai pártokat. Mit tapasztal, a mai média mennyiben eszköze a politikának, mennyiben üzenőfüzete, játékszere az egyes politikusoknak? Ki kit vezet meg? A politikusok és tanácsadóik mindenhol, így a konszolidált demokráciákban is igyekeznek befolyásolni a sajtó és a média napirendjét, azaz arra törekednek, hogy az újságírók azokról a témákról számoljanak be, amelyek kedvező színben tüntetik fel őket. Ez ellentmond annak a felfogásnak, hogy az újságíróknak „a de- POGONYI LAJOS BAJOMI-LÁZÁR PÉTER * A „Játék a betűkkel" az MTV egyik igen népszerű műsora volt.