Kritika 35. (2006)
2006 / 1. szám - Pogonyi Lajos: Játék a betűkkel. Beszélgetés Bajomi Lázár Péterrel a magyar média történetéről a késő Kádár-kortól napjainkig
2006. január tokrácia őrkutyáiként” éppen arról kellene szólniuk, amit a politikusok titokban akarnak tartani - erről szól a hírértéknek az a definíciója is, hogy hír az, amit valaki valamiért nem akar nyomtatásban látni. A kérdés az, hogy a politikusok milyen módszerekkel igyekeznek elérni céljukat. Megelégednek-e a politikai marketing olyan, legitim eszközeivel, mint a sajtótájékoztatók, az „álesemények” és a politikai performanszok szervezése, az információk kiszivárogtatása? Vagy bevetik a klasszikus propaganda olyan illegitim eszközeit is, mint például a hazugság, és nyílt vagy burkolt nyomásgyakorlással, illetve privilégiumok (például állami hirdetések) osztogatásával igyekeznek befolyásolni a sajtót és a médiát? Az új kommunikációs technikák térhódítása, a sajtó és a média sokszínűvé válása és a hazai belpolitikai elitektől többé-kevésbé független nyugati befektetők megjelenése miatt ma már rossz hírt nemigen lehet titokban tartani, a nyomásgyakorlás eszköztára korlátozott, lehetőségei beszűkültek. Ezért ma már inkább a politikai marketing rafinált eszközeivel igyekeznek az újságírókat követő szerepbe szorítani, azaz - kényszerből vagy önként - egyre jobban tiszteletben tartják a demokratikus játékszabályokat. Ön szerint miért hiánycikk az igazi tényfeltáró, oknyomozó riport, s miért inkább a szerkesztőségi postaládákban kikötő különböző „leleplező” dossziék száma szaporodik? A késő Kádár-korban az ÉS utolsó oldalán megjelent riportokat ma 1. Játék a betűkkel, 1974 - Egri János 2. Fórum, 1979 - Középen áll Sugár András, vele szemben Polgár Dénes és Ipper Pál 3. Híradó, 1986 - a szerkesztőség. Középen Bánó András 4. Komjáthy György a „Csók fiataloknak" stúdiójában, 1988 5. A Hét, 1985 - Hajdú János 21