Kritika 38. (2009)
2009 / 9. szám - Váró Kata Anna: Az Edinburghi Nemzetközi Filmfesztivál napos oldala
6^1 Kiffii miTejiUkHiiV/1 Filmfesztivál napos Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy Edinburghban nyár van, napsütés és meleg június végén, a filmfesztivál új időpontjában, ki kell, hogy ábrándítsam. Edinburgh hűvös, esős, ködös és júniusban is csak ritka, hogy egész nap süt a nap és húsz fok felett van a hőmérséklet. Mintha örökké ősz lenne a skót vidéken. Ebbe a borongós időbe lopott némi derűt a fesztivál vígjátékfelhozatala. Többéves fesztiváljárásom során csak elvétve láttam igazán hangulatos és jól kivitelezett vígjátékokat. Edinburghban sem volt mindegyik egyformán szórakoztató, de láthattuk, hogy sokszor az elcsépeltnek vélt, kliséket klisére halmozó darabok működhetnek, ellentétben az ígéretesebbnek és nemegyszer eredetibbnek hangzó társaiknál. Edinburgh azt mutatta, nem feltétlenül nagyot és újat kell mutatni, elég a jól bevált recept, de azt profi módon kell összegyúrni. Nem sok újat hozott például Rémi Bezancon filmje a Le premier jour du reste de la vie (The First Day of the Rest of Your Life), amely egy francia család életét követi végig a nyolcvanas évektől, amikor a Duval család három gyermeke még tinédzser, egészen napjainkig. Nem is annyira vígjáték, mint inkább családi dráma sok humoros és legalább annyi könnyes pillanattal, amelyeket nap mint nap átél mindenki a saját családjában. Ezerszer láttuk már a kamaszszerelmet, a csalódást, a szülők és gyerekek közötti feszültségeket és a szülők problémáit, az sem újdonság már, hogy a jelenetek egy család életéből több évtizedet ölelnek fel, de a jól megírt forgatókönyvnek és a tehetséges szereplőgárdának köszönhetően Bezanyon filmje minden kliséje ellenére a fesztivál egyik kellemes meglepetése volt. Ugyanez elmondható a szintén a galloktól érkezett Stellaról is, amely egy tizenegy éves kislány, Stella (Léora Barbara) történetében idézi meg a rendezőnő Sylvie Verheyde kamaszkorát a hetvenes évek Párizsában. A lázadó Stella szülei egy bárban dolgoznak, itt zajlik nemcsak a környék naplopóinak, de a kis családnak az élete is, nem csoda, hogy az új elitiskolájában Stella igencsak kilóg a sorból. Bezanyon filmjéhez hasonlóan Sylvie Verheyde alkotása sem hoz sok újat, mégis nagyon személyes, őszinte vallomás tele szívvel és kamasz bájjal, amit elsősorban a címszereplő, Leora Barbara durcás, hol fiús, hol már-már nagylányos bájának köszönhet. Kevésen képesek olyan iróniával szemlélni és jót nevetni önmagukon, mint a britek, amiről számtalan tévésorozatból és vígjátékból meggyőződhettünk már, idén pedig a hazai filmesek azt is megmutatták, hogy ez az önirónia nem csak a rekeszizmokat rengetheti meg, de pótolhatja a gazdasági válság miatt igencsak megcsappant anyagi forrásokat is. A brit függetlenfilm fenegyerekét Shane Meadows-t sohasem tántorították el a szűkös anyagiak a filmezéstől. A Volt egyszer egy Közép-Anglia (2002) és az Ez itt Anglia (2006) rendezője most Le Dank and Scorzag-zee című álrockdokujával megmutatja, ez itt a rockbusiness. No nem a rocklegendárium, hanem a legendás kispályás lúzerek paródiája, amellyel Meadows viszszatért 1996-os sikeréhez a kispályához, amin már igencsak otthonosan mozog. Főhőse egy Joadie Le Dank (Meadows gyakori színész és forgatókönyvíró társa Paddy Considine), aki a legnagyobbakkal dolgozott együtt, saját bevallása szerint sajnos a nevüket nem sikerült pontosan megjegyeznie. Az öt nap alatt felvett rögtönzött áldokumentumfilm bepillantást enged Le Dank magánéletébe, ami most tulajdonképpen nem valami fényes, de hamarosan rendbe jön, mármint, hogy Le Donk szerint, mert várandós feleségének és annak jelenlegi élettársának erről kicsit más a véleménye. Mindeközben pedig láthatjuk, miként készül a nagy koncertre, ahová megpróbálja legújabb pártfogoltját a nagydarab, esetlen Scor-ray-zee-t Edinburgh S azt mutatta, nem feltétlenül nagyot és újat kell mutatni, elég a jól bevált recept, de azt profi módon kell összegyúrni.r.