Kritika 38. (2009)
2009 / 12. szám - Bóta Gábor: "Ez egy alázatos műfaj". Beszélgetés Meczner Jánossal
2009. december teli. Míg a Bábszínházat tradicionálisabbnak gondolták, szépen fogalmazva. Csúnyábban fogalmazva, langymeleg vízben elevickélőnek. Az akkori állapotokról nem kívánok semmit mondani. A mai helyzet más. A Kolibrinek másfajta célkitűzései vannak, mint nekünk. A két színház egymás mellett nagyszerűen tud működni, kiegészíti egymást. A Kolibri ifjúsági és családi színház, mi bábszínház vagyunk. Az is különbség, hogy nagy nézőterű épületben nehezebben jönnek létre valódi újdonságok. Ilyen helyen másfajta előadásokat kell készíteni. Ahhoz, hogy időben megszülessen minden, jó előre kell terveznünk. Nem véletlen például, hogy nem a nagy nézőterű épületekben történnek a legnagyobb újdonságok, hanem a kisebb méretűekben. Persze cél, hogy a nagyszínház is korszerű legyen, de azt a fajta merészséget, ami egy stúdióban természetes, nem engedheti meg magának. Én először azt láttam, hogy a fiatalítás a legfontosabb. Tökéletesen elismerve, hogy itt olyan művészek voltak, vannak, akik a klasszikus bábozás igazi mesterei. Akadnak olyan színészeink, akik azt gondolják, hogy a bábszínházban nem helyes, ha a mozgató is megjelenik a színpadon, mert hagyományos illúziószínházat kell csinálni, hiszen ők ebben nőttek föl. Nekem ezzel semmi bajom nincs, és ezt tiszteletben tartom, ők inkább az ilyen jellegű produkciókban kapnak feladatot. Ezért is indítottam újra bábszínész képző stúdiót a színházban, majd megkerestem a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőségét az ötlettel, hogy induljon bábszínész képzés. Erről már Szilágyi idejében is szó volt, de valahogy soha nem indult el a felsőfokú bábszínész képzés. Neked könnyen mondtak igent? A vezetőség fölmérte annak fontosságát, hogy már tizenkét önkormányzat által fenntartott bábszínház alakult Magyarországon, és ezeket az együtteseket felsőfokú végzettséggel rendelkező bábszínészekkel kell ellátni. A bábszínésznek szintén nagyon jó színésznek kell lennie, és még meg kell tanulnia a különböző technikájú bábok mozgatását is. Milyen típusú emberek jelentkeznek bábszínésznek? Ki vállalja, hogy bár ugyanolyan jó színész, mint a többiek, sőt hozzájuk képest plusz tudása is van, mégis valószínűleg kevesebbet keres majd, mint ők, és feltehetően a nagyközönség számára még névtelen is marad egy olyan pályán, amelyen gyakran le is nézik azt, akinek nincs nagy ismertsége? Nem minden színész alkalmas arra, hogy musicalszínész legyen, akinek amellett, hogy igen jó színész, énekelnie, táncolnia is kell tudni. Ahogy ma már az operaénekeseknek is jó színészként kell jelen lenniük a színpadon. Ez speciális érdeklődésen is múlik. A mostani első évesek közt többen vannak, akik mindig is bábosok akartak lenni. A mai stilizáltabb színházi nyelvhez maximálisan illik a báb. Sokat segít az is, hogy a bábosok együtt tanulnak a színészekkel, rendezőkkel, filmesekkel, így korán kialakulhatnak életre szóló munkakapcsolatok közöttük. A nézők általában nem jegyzik meg a bábszínészek nevét. Sokan, azt is jó esetben, talán csak Kemény Henrik, nevét ismerik. Kétségtelenül, ez egy alázatos műfaj. Sajnos, nem ismertek a bábszínészek, talán azért sem, mert a kisgyerekek még nem a sztárokat keresik. Egyébként pedig más magyar színészek ismertsége is jóval kisebb, mint évtizedekkel ezelőtt. Az a szerencsés, ha az ember úgy választ munkát, hogy boldog, amikor csinálhatja, és azok között, akik nálunk dolgoznak, sok boldog embert látok. Nem tapasztalom, hogy szerencsétlenek volnának, mert nem eléggé ismertek. Nem csak fiatal színészeket, rendezőket is hoztál. Mivel bábrendező képzés Magyarországon csak a tavalyi évben indult meg, elképesztő a hiány. Meg kellett találnom azokat az „élő” színházban dolgozó kollégákat, akiket érdekel a műfaj, megpróbáltam őket ide csábítani. És mivel a XX. század végéig uralkodó realista, naturalista színházi nyelvet átveszi egy másfajta színházi nyelv, ami sokkal inkább a társművészetekre, akár a bábra is támaszkodik, nem volt probléma értékes rendezőket meghívni. Ez igen hasznos a színészeinknek, mert más megközelítésű instrukciókat kapnak, ugyanakkor több rendező, amit nálunk tapasztalt, azóta máshol is használja, írókból, tervezőkből is teljesen új generáció jött hozzánk. Néhány fiatal zenész is bekapcsolódott a munkába. Körülbelül egy éve érzem azt, hogy a társulat alkalmas arra, hogy bármilyen bábos feladatot magas szinten létrehozzon. Ehhez szükség volt arra, hogy az idősebb kollégák átadják a tapasztalataikat, akik zöme kíváncsian figyelte, hogy a fiatalok miben mások, és nagy öröm nekem, hogy képesek voltak sok mindent átvenni a fiatal generáció szemléletéből... Kétélű dolognak éreztem, amikor idehoztál neves rendezőket. Akadt, aki nem is bábjátékot rendezett, és eleve koncepciótlan volt, amit csinált, így nem örültem, hogy sikerült őt megnyerni. De például Garas Dezső, akit eleve érdekel a műfaj, izgalmas Az ember tragédiáját rendezett. A Valló Péter által rendezett Odüsszeuszról viszont azt gondolom, hogy mind bábos, mind színházi szempontból, nem elég kiérlelt, nem ütőképes előadás. Vagyis a neves rendezők meghívása gyakran lutri, mert vagy nincs affinitásuk a műfajhoz, vagy nem a bábszínházi rendezésükbe adnak bele apait-anyait. Erről egészen mást gondolok. A kritikusnak joga van azt mondani, amit akar. Te tarthatod az Odüsszeuszt rossznak, én tarthatom jónak, ebben nem fogunk egyetérteni. Amúgy pedig elképesztően hányaveti cikkek jelennek meg. Nem azt várom el, hogy mindenki úgy fogalmazzon, mint Kosztolányi, amikor színikritikákat írt, de azt, hogy egy újságíró magyarul írjon, azt igen. Mi létrehozunk előadásokat, a kritikus utána ír, amit ír, ennek mi örülhetünk, vagy éppen fájhat, ezt tudomásul kell venni, egyszerűen ez a játékszabály. Azt már szomorúbb tudomásul venni, hogy a kritikák túlnyomó többsége felületességről, hozzá nem értésről és szakszerűtlenségről árulkodik. De a játékszabályokban az is benne van, hogy a kritikák minőségéről nem beszélünk. Más színházban is minden lutri. Amikor a legjobb csillagzat alatt készül egy előadás, akkor is lehet, hogy rossz lesz. Persze nálunk is van, ami nem sikerül. De ettől még nem tartom esetlegesnek, hogy kit hívok meg rendezni. Komoly tapasztalattal bíró, nívós bábrendező három, ha van az országban, de most kialakulóban van egy fiatal generáció. Tehát nem is tehetünk mást, minthogy kipróbálunk embereket, kísérletezünk azon a téren is, hogy kik rendezzenek. A „Líra és Epika” egészen kiváló előadás lett, pedig Mácsai Pál először rendezett bábelőadást, és Bagossy Levente először tervezett bábokat. A mostani szezonban pedig kifejezetten kísérletezünk. Azt gondoltam, hogy a színház hatvanadik évadát ne a múltba Tévedéssel, nosztalgiázással töltsük. Az idei rendezők 28-30 évesek. Ketten Lengyelországban (Veres András, Csató Kata) végeztek bábrendezőként, egyvalaki Berlinben (Kuthy Ágnes), ketten pedig bábszínész diplomával (Tengely Gábor, Schneider Jankó) hoztak már létre izgalmas előadásokat. Ők öten, és én közösen választottuk ki a darabokat. Ehhez figyelembe kellett venni, hogy minden korosztály kapjon előadást. Mind az öten ismerik a bemutatandó darabokat, és a hozzájuk készült terveket. A szereposztásokat is együtt csináltuk meg, az egész szezonra előre, hogy lássák, milyen egy évadot előkészíteni egy nagyszínházban. Hiába akarta például ugyanazt a színészt öt rendező, meg kellett állapodni, melyik produkcióban fontos, hogy az illető színész játsszon, és mit tud eljátszani más is. A próbákra is közösen megyünk be, megbeszéljük az ott látottakat, kicsit mindannyian felelősséget vállalnak a készülő előadásokért. A jubileumi kiállítás megnyitóján magad is a színház fénykorszakának nevezted, Szilágyi igazgatásának idejét. Vagyis te még nem jutottál el a második fénykorszakig? Ahogy az előbb is említettem, ma már az együttes bármely feladat megoldására alkalmas. A visszajelzések is igazolják, hogy egyre több izgalmas produkció születik nálunk és különben is, Szilágyi 34 évig volt itt, én nagyon messze vagyok még ettől. Megfogalmazható, hogy merre tart most a Budapest Bábszínház? Ennek a színháznak a múltjából, ami érték, azt eszem ágában sincs megtagadni. Figyelem, mi történik a világban, és amit ott izgalmasnak látok, azt egyénítve, és továbbfejlesztve megpróbálom nálunk elültetni, kicsíráztatni és beépíteni abba, amit mi keresünk. Az erős technikai robbanás is más előadásokat követel, mint amilyenek az évtizedekkel ezelőttiek voltak, például adott esetben számítógépes technikát is használunk. Szóval keressük az újat, és közben őrizzük a tradíciót. BÓTA GÁBOR 17