Kritika 39. (2010)
2010 / 12. szám - Ménesi Gábor: Olvasó, aki az előformált történetek horgát bekapja Beszélgetés Csaplár Vilmossal
2010. december 1 telben - a címbeli kiemelés ellenére - sem Ruckner Jolán, sem Kasztner Rezső, sem pedig Kujeda Éliás nem tekinthető abszolút főszereplőnek. Jól látom ezt? Ennek a regénynek a munkacíme az volt, hogy Emberszövet. Vannak „szövésminták”, vagyis hősök, amelyek jobban szembetűnőek, például Ruckner Jolán és Kujeda Éliás egymáshoz is kapcsolódó sorsa végigvonul mindhárom részen. De mi az, hogy „abszolút főszereplő”? Valamilyen más regény más főszereplőihez való viszonyítást sejtek a megfogalmazás mögött. Abban a történetben, amelyet én mesélek el ebben a regényben, ilyenek az abszolút főszereplők. Ehhez kapcsolódik az, hogy vitatéma volt a regényről szóló kritikákban, hogy mi is az, ami Jolán és Éliás között történik. Szerelem? Nem, nem szerelem, mondták egyesek, a szerelem az egészen más dolog! Szerintem szerelem nincs. Ugyanúgy, ahogy gyümölcs sincs, csak alma, körte, barack, áfonya, eper. A római jog egyébként a tojást is gyümölcsként határozza meg. A befogadó alapvető tapasztalata az lesz, hogy a történet nem tartható egységes mederben, s helyette a narratíva elágazásainak, mellékösvényeinek lehetünk tanúi. Sokat elárul a regény ábrázolásmódjáról, időszemléletéről Kujeda patkányemlékezete. Arról van szó, hogy egy kutyaharapás következtében visszafelé kezd el emlékezni, minden eseményt a jelenből visszafelé pillant meg. Kasztner pedig folyamatosan a jövő nyomasztó képeit látja maga előtt. Nagyon megtisztelő számomra, hogy miután megírtam egy regényt, mások elkezdenek gondolkodni rajta, összefüggéseket fedeznek föl benne. Olyanokat is, amelyeket én nem szándékosan, nem tudatosan tettem bele. Kétségtelen, hogy ez a két, a regényben soha egymással nem találkozó szereplő így is kapcsolatba hozható. Mit kapunk, ha erre fölfigyelünk? A sok hősnek sokféle tulajdonsága van. Nem tudnám megmondani, melyik mit ad hozzá az egészhez. A második részben az emberi testek begyűjtése, kínzása, megsemmisítése, vagy éppen megmentése fontos szerepet játszik. Mondhatjuk azt, hogy a második rész az emberi testekről szól. És Ruckner Jolán révén végigvonul rajta az orkesztika motívuma, mely mint filozófiai hátterű mozgáskultúra és táncművészet éppen az emberi test és lélek teljes fölszabadítását tűzte ki célul. Igen, így is lehet olvasni vagy olvasás után értelmezni a történetet. Vagy. Az első rész két szálon fut. Szépen különkülön szövegekben, spáciumokkal szétválasztva. Aztán egyszer csak egy mondaton belül vált egyik szál a másik szálra. Kujeda Éliás, akkor még Orsolyák Tóni nevű kisfiúként nagyot rikolt, ebben a pillanatban megszületik a távoli Almáson Ruckner Jolán. A regény végén pedig amikor Éliás meghal, a távoli Újpesten egy konyhában Jolán szíve hevesen verni kezd, holott már évek óta azt se tudja, Éliás él-e még. Akkor ott van a szelence története, amely eredetileg Mayemnéé, az elpusztított zsidó asszonyé, majd kézről kézre jár, még Eichmann tulajdonába is kerül, hol gázkamra ajtajában elkobzott jegygyűrűket tartanak benne, hol zsidók szájából kivert aranyfogakat, sőt később egy szövetséges francia, illetve egy amerikai katona birtokolja, és végig Beethoven Holdfény szonátáját játssza, ha fölnyitják a fedelét. Márpedig nyitogatják. Összefüggések ezek is, még ha nem is annyira kínálják magukat az összehasonlításra, párhuzamba állításra, mint az előre emlékezés meg a visszafelé emlékezés. Mindhárom regény olvasásakor egyik alapvető benyomásom az volt, hogy intenzíven foglalkoztatja a köz- és magántörténetek érintkezése, ami persze általában a történelmi regények egyik sajátossága. Hogyan viszonyul egymáshoz munkáiban, különös tekintettel az új regényre, tényanyag és fikció? Már érintettem az előformált történetek problémáját. Ha az ember magáról ír, azt mesél, amit akar, valamint azt talál ki, amit akar. Ha viszont elég messze megyek el magamtól térben és időben, előformált történetekbe botlom. Minden író maga dönti el, hogy ezekkel hogyan bánik. Ha már a regénybe sokak által ismert, és bizonyos formában elfogadott anyagok vagy figurák kerülnek be - ezeket hívjuk valóságosnak vagy tényanyagnak - a játszma többi résztvevői, vagyis az olvasók, kritikusok mindenfélét számon kérhetnek, kiváltképp, ha nem tetszik nekik az eredmény, amely a kitalált és az úgynevezett valóságos vegyítéséből összeállt. Kérdés, hogy mit akar az író? Mindenki mást, gondolom. Én például az Igazságos Kádárban látszólag nagy erőkkel igyekszem azon, hogy győzzön a „valóság”. Mindenki az előformált történetekből ismert, „valóságos” nevén szerepel. Egyszer egy dedikálást kérő asszony azt kérdezte tőlem, hogy ugye ez mind igaz, így volt, a Kádár jót akart, csak a körülötte lévők rontották el. Persze, feleltem, közben azt gondoltam, ha ez az olvasó olyan komolyan veszi a mesét, hogy az se tűnik föl neki, hogy a könyvben létezik szovjet-francia határ, ahova Czinege Lajos és Fehér Lajos a hó alatt ásóval alagutat vájva megérkezik, és eljut Párizsig, akkor miért rontanám el az örömét. Alapvetően sem nekem, sem az olvasónak nem kell föltétlenül tudnunk az eszünkkel, hogy mi miért jó. A Hitler lánya ilyen szempontból szintén bonyolult történetszövet. Olvasója sokszor azt érezheti, hogy a fikció birodalmában jár, pedig a szöveg éppen hogy „valóságos” anyag, mint például Hitler szónoklata a müncheni Tökfőzelék nevű étteremben. Persze ettől még fikció. A hagyma, a paradicsom, a paprika hagyma, paradicsom, paprika, de ha megfőzzük, lecsó. A Vadregényben is sok-sok előformált történetet dolgozok föl, ezt kívánta tőlem a regény, és így kapcsolódhat hozzá sok olvasó, aki az előformált történetek horgát bekapja, talán mert az emberek inkább fölfigyelnek olyasmikre, amikhez úgy érzik, már valami közük van, így szövődik a kultúra szövedéke. A Hitler lánya első szálának történései Pipás Pista alakja körül bonyolódnak, aki számos öngyilkosságnak álcázott gyilkosságot követett el a Szeged környéki tanyavilágban. Miért kezdte foglalkoztatni az a legendárium, amely az alföldi parasztság körében Pipás Pista alakja körül formálódott? Hogyan illeszkedik az említett szál a regény szövetébe? Pipás története a magyar legendárium része, én is ismertem, de egy filmes megbízás révén közelebb mentem hozzá. A film nem valósult meg, ám a történet megvolt, dolgozott bennem. Szerintem a Szeged környéki gyilkosságok, Szarvas Árpád véleménye a nem ember emberekről, a tanyasiakról, valamint az ugyanezen időben formálódó müncheni politikai szónok, Hitler együtt egy világállapotot ír le, melyben a második világháborúban megvalósult jövő már ott van. A magyar társadalmi kasztrendszer és a fajelmélet szerintem összefüggnek. Most utólag így gondolom. Közben nem járt ilyesmin az eszem. Nem tudatos számítások, okoskodások vezetnek, amikor írok, mint már említettem. Megérzések, ösztönös választások, szövegkísérletezések szabják meg az utat. Szembetűnő, hogy filmszerű vágásokkal operál, pergő jeleneteket sorakoztat fel, illetve tudjuk, hogy nem is egy regénynek forgatókönyv előzménye van. Mi az, ami a filmes múltjából, látószögéből átmenthető és felhasználható a regényírói praxisában? A forgatókönyv történet, jelenetsor, dramaturgia, dialógusok sora. Ez mind jól jöhet regényíráskor is. Mindemellett a Szépírók Társasága elnökeként tevékenykedik. Hogyan értékeli az írószervezet élén eddig eltöltött időszakot? Csináltunk egy irodalmi szervezetet, amely olyan, mint mi vagyunk, nem elidegenedett kényszer a létezése. És lebontottuk az irodalmi szakmai életben az egypártrendszert. Kialakultak az új együttműködési szabályok. Persze a dolog nem stabil, mindig vannak olyan szereplők, akik változtatni akarnak, több hatalmat, több befolyást szeretnének például az állami díjak, ösztöndíjak, közpénzek elosztásakor. Szóval fárasztó, de annyi mindent kritizáltam az elmúlt húsz évben, hogy szükségem volt valamilyen praktikusan létező dologra, ami nem regény. Meg akartam mutatni magamnak, hogy milyen az, amikor nem bírálok, hanem csinálom. Nem lehet annyira rossz mások szemében sem, mert harmadszorra is megválasztott a tagság. Jelenleg mi foglalkoztatja? Min dolgozik mostanában? Jelenleg négy tervhez szaporodnak a „karakterek”. Az egyiket már huszonöt éve elkezdtem, mégis úgy néz ki, hogy legelőször az fog elkészülni, ami kapcsolódik a Hitler lányához. MÉNESI GÁBOR 17