Kritika 41. (2012)
2012 / 1. szám - Szalai Erzsébet: A laissez faire-től a diktatúráig
2 A laissez faire-tő" A magyar burzsoázia eredendően a rendszerváltó liberális értelmiség és a rendszerváltásban úgyszintén kulcsszerepet játszó, liberális késő kádári technokrácia szülötte. Az új magyar kapitalizmus hajnalán ez a két hatalmi csoport volt az, melynek legszebb vágyálmai közé tartozott a helyi burzsoázia - a „valós tulajdonosok” - létrejötte. Ugyanakkor mindkét csoport a külföldi tőke beáramlását is erősen szorgalmazta, sőt a magyar burzsoázia születésre segítésénél is fontosabbnak tételezte (Szalai, 2001). Nem véletlen ezért, hogy nagyjából a 2000-es évek közepére kialakuló és pozícióját megszilárdító magyar nagyburzsoázia jórészt ekkortól féltékenyen figyeli a jelenlévő külföldi tőke privilegizált helyzetét, azt, hogy az utóbbi az állami redisztribúció közreműködésével folyamatosan forrásokat csoportosít át önmaga számára - többek között az ő rovására (Szalai, 2006). A magyar nagyburzsoázia számára helyzetének stabilizálódása óta terhessé válnak szülei. Egyik tekintélyes képviselőjük, Kolosi Tamás például 2007-ben azzal vádolja meg „a rendszerváltó értelmiséget”, hogy ő jelenti a fő akadályt a piaci reformok kibontakoztatása előtt. De a nagyburzsoázia és a késő kádári technokrácia szembekerülésére már korábban, Medgyessy Péter kormányzása idején sor kerül, annak okán, hogy Medgyessy, teljesítve választási ígéreteit, jóléti rendszerváltásba kezd. Mintegy hét éve született írásomban (Szalai, 2005) kifejtem, Medgyessy bukásának döntő tényezője a hazai nagyburzsoáziának az MSZP-től való - pénzforrásokban is mérhető - elfordulása volt. (Sőt, a nagyburzsoázia reprezentáns képviselői már 2003 júliusától egyenesen nyílt ellentámadást indítanak a jóléti program ellen, a már érzékelhető gazdasági bajok fő okául a túlságosan nagy és költséges közszférát jelölve meg (Szalai, 2004). Gyurcsány Ferenc pedig csakis a hazai nagytőke támogatásával juthatott el a miniszterelnöki bársonyszékig. (A nagyburzsoázia több tagja nyíltan is megfogalmazza, hogy érdekeik korábbiaknál erőteljesebb képviseletét remélik tőle .Bizakodó vállalkozók, aggódó elemzők. Népszabadság, 2004. augusztus 24.15.1). Medgyessy bukásával a késő kádári technokrácia mint csúcshatalmi szereplő jórészt megbukik. Utódai, Gyurcsány és Bajnai már egy új korosztály új típusú hatalmi csoportjának tagjai. Bár eszméiket tekintve sok tekintetben a késő kádári technokrácia gyermekei, azzal szemben szinte semmiféle baloldali lelkiismeret-furdalás nem jellemzi őket. Alapvetően pragmatikusak, akik kiteljesedésüket - minden látszat ellenére - a mindenkori „helyzethez” való tökéletes alkalmazkodásban keresik és találják meg. Fejükben tökéletes eszmei zűrzavar kavarog. (Erre még visszatérek.) Medgyessy eltávolításával a nagyburzsoázia megszabadul a szociáldemokráciával (is) kacérkodó késő kádári technokráciától - de hamar kiderül, hogy a választóknak tett ígéretei és a burzsoázia érdekképviselete között ingadozó Gyurcsány Ferenc és pártja sem elég jó neki. Sőt, még utóda, az egészen nyíltan a tőke oldalára álló Bajnai Gordon sem. A nagyburzsoázia ambíciója immár olyan politikai erő hatalomra segítése, melynek a baloldalhoz még a látszat szintjén sincs semmi köze. Ez a párt pedig csakis a Fidesz lehet, melynek neokonzervatív attitűdjét a nagyburzsoázia a populista retorika ellenére is jól érzékeli. A magyar nagytőke a 2010-es választások előtt már egészen nyíltan a Fidesz mögött sorakozik fel (többek között Pető, 2011). A politikai rendszerváltás utáni több mint húsz évben Magyarországon másfél millió munkahely szűnt meg és a beáramló multinacionális cégek, valamint a magyar burzsoázia együttesen sem voltak képesek e munkahelyeket pótolni. Sőt, tevékenységükkel még gyorsították is a leépülést. Orbán Viktor és csapata ezért hamar felismeri, hogy bár a magyar burzsoáziának és az „embereknek” egyaránt szánt nacionalista retorikája alapvető tényezője volt átütő választási győzelmének, a magyar nagytőke továbbra sem lesz képes beindítani a gazdaság szekerét. (Már csak azért sem, mert megrettenvén a tökéletesen bizonytalanná váló hazai gazdasági közegtől, amelyik nagyvállalkozó csak teheti, külföldre tart). Ezért, ha sikeres akar lenni, óhatatlanul gesztusokat kell tennie a külföldi befektetők (autógyárak behozatala) és a mindenki reménységének számító kínai vezetés felé. Orbán folyamatosan épülő, a liberális demokrácia mechanizmusait ma már csak külsőségeiben eltűrő diktatórikus rendszere ezért nem lehet kizárólag a magyar nagyburzsoázia érdekkifejeződése - ma már helyesebb, ha egy olyan rendszernek tekintjük, melyet egy „nagy nemzetfelemelő vízió” megfogalmazói a nagy céltól vezéreltetve az erőszak legszélesebb eszköztárával építettek (építenek) ki. Mindez azonban az ország számára csak a félperiférián maradáshoz elég - de lehet, hogy még ahhoz sem. A félperiférián, periférián pedig meghal a helyi kultúra. És azt látjuk, hogy (nem függetlenül a nagyburzsoázia nyomásától) az új politikai vezetés még elébe is megy ennek a folyamatnak: a magát nemzetinek nevező kormány és érdekkörei elérkezettnek látják az időt nemcsak a késő kádári technokráciával való leszámolásra, hanem a valóban magyar, magyar közönséghez szóló társadalomtudományok felszámolására és ennek keretében a rendszerváltó értelmiség tudományos életből való teljes kiiktatására is. * Magyarország beszorított, félperifériás helyzetre „ítéltsége” országmentő vezérek felemelkedését hívja elő. Bibó István (1948) a múlt század közepén a magyar elitek magatartásmintáit elemezve hamis realistákról és túlfeszült lényeglátókról beszélt: a mindenkori körülményekhez feltétel nélkül alkalmazkodó hamis realistának taktikailag minden lépése igazolható, csak éppen döntéseinek láncolata visz csődbe. A túlfeszült lényeglátó ezzel szemben felismeri a kötöttségek valódi természetét és az azokon való túllépés szükségességét valamint irányát is - az állandó kényszerhelyzet miatt azonban nincsenek (nem lehetnek) jó taktikai javaslatai, lépései. Bibó kora óta a globális újkapitalizmus térhódításának következtében a determinációk csak erősödtek. Magyarország számára mára az önálló politikai-gazdasági cselekvés lehetősége szinte teljesen megszűnt annak következtében, hogy felbomlott önálló nemzetgazdasága, a gazdaság külföldi és hazai tulajdonú szektora elkülönül egymástól és a domináns belföldi tulajdonú szektor sem alkot vertikális egységet - egy Audinak és egy Ericssonnak termelési szempontból semmi közük nincsen egymáshoz. Ezért az önálló gazdaságpolitika lehetősége - melynek része lenne a többit magával húzó domináns szektorok kijelölése - az illúziók birodalma- SZALAI ERZSÉBET 2012. január