Kritika 43. (2014)
2014 / 1-2. szám - Lőwy Dániel: Valójában mi is történt Dorosicsban? A hetven évvel ezelőtti vizsgálat megbízhatósága
történt Dorosicsban? Az őrszemélyzet a lehető legkegyetlenebbül bánt a munkaszolgálatosokkal; nem volt ritka, hogy a keret tagjai éjszakánként - a kijárási tilalom megszegése ürügyén - munkaszolgálatosokat lőttek agyon. „Az ott lévő keretlegénység ütötte-verte az embereket és az értékeiktől [megfosztotta őket]” - idézte fel az egyik tanúságtevő. - „Aranygyűrűkért és órákért adtak egy V2 kenyeret. Az is előfordult gyakran, hogy ígértek ennivalót ékszerért, és ha azt megkapták, akkor jól megverték és elkergették az illetőt. [...] Volt itt egy hadapród, egy szadista, aki 25-50 botütésre ítélt súlyos, lázas embereket. Volt egy gyógyszerész bajtársam, aki előttem kapott 50 botütést a meztelen testére és a hadapród ott állt, és nevetgélve nézte. A keret parancsnoka a dorosicsi faluban lévő kórházat ellátó parancsnok szintén Eckel Gusztáv volt, a 101/34 munkásszázad parancsnoka.”A Kórházellátó század munkaszolgálatosaként, Zelk Zoltán, a keleti frontot megtapasztalt, és az ukrajnai hómezőkön megedződött lelkű író, megrázó, valóságos dantei képet festett a tífuszkórházról: „Úgy hittük, minden poklot megjártunk már, de a dorosicsi kórház udvarára lépve minden pokolnál mélyebb pokolba kerültünk. A pajták előtt, a bokáig érő sárban »felvételre« váró betegek feküdtek napok óta. Naponta nyolc-tíz beteg halt meg, mielőtt bekerülhettek volna a dohányszárítóba, ahol egymás piszkában s holttesteken feküdtek a félmeztelen betegek. S volt olyan is, aki teljesen ruhátlanul hevert a bűzölgő, mocskos szalmán.”. Eliszer Kahan könyvelő így emlékezett: „Bevittek bennünket a legnagyobb pajtába, amely már zsúfolva volt betegekkel. Beszorítottuk magunkat olyanok közé, akik öntudatlanul feküdtek. Nemcsak a földön, hanem egymáson is hevertek a betegek. A padlás is tele volt nyöszörgő, öntudatlan emberekkel. [...] Napokig feküdtünk öntudatlan állapotban. Aki nem tudott kimászni ételosztáshoz, nem kapott enni. Vizet még adtak néha a mozgásképes bajtársaknak, de ételt csak egyszer, és a pajtán kívül. Néha órákig hallottuk, hogy valaki vízért könyörög, de senki nem bírt mozdulni. [...] Orvost nem láttunk. A kezelés bunkóütésekből állt. A hullákat sokáig nem vitték el, majd végül mi vonszoltuk ki őket a tömegsírba.”9 „A kórház gyülekezőhely volt [...], ahonnan nincs tovább” - állapította meg a túlélők egyike.10 Barát Endre író tömör összegezése szerint pedig „Dorosic kórháznak csúfolt kivégzőhely, [ott] nem voltak betegek, hanem pribékek”.11 Akik a kapun át igyekeztek menekülni, beleszaladtak a géppuskatűzbe. Magyarok lőttek magyarokra. Tűzvész martalékává lett betegek A Dorosicsot túlélt elenyésző számú munkaszolgálatosok egyike, a 2002-ben 87 éves Kaufmann Gyula tanúságtételéből idézek: „Arra ébredtem, hogy fojtogat a füst. Azonnal tudtam, hogy ránk gyújtották az épületet. Akik a kapun át igyekeztek menekülni, beleszaladtak a géppuskatűzbe. Magyarok lőttek magyarokra. Kimásztam a tetőre. Föntről még láttam, hogy futás közben lőtték le az embereket. Aki nem mert kibújni a pajtából, bennégett.”12 Hátszegi Ernő kolozsvári újságíró apokaliptikus képet festett a tűzvész másnapjáról: „Másnap reggelre ott, ahol több száz ember birkózott a halállal, nem volt csupán halom hamu és a hamuban a kerethez tartozó magyar katonák aranyfogakat kerestek.”13 Szerencsésnek mondhatta magát Kaufmann Gyula, aki kijutott az égő pajtából, és a közeli szántóföldre futott, ahol halottnak tetette magát. Az életben maradt munkaszolgálatosok és az odakényszerített ukrán parasztok összeszedték a holttesteket, és az üszkös pajtától alig ötven méter távolságra ásott tömegsírba temették őket.14 Temették? Fennkölt ez a szó, valamiféle vallásos szertartást sugall, imamondással, elérzékenyült polgártársak búcsúztatójával. Meghatódva ejthetnénk ki, hogy „temették őket”, ha Zelk Zoltán nyers tárgyilagossággal nem írta volna le a történteket: „Szekerekről, villával hajigáltuk gödörbe az elszenesedett holttesteket. Orrunkat szaggatta az égett hús iszonyú szaga, s körülöttünk pernye kavargott a szélben, oly sűrűn és feketén, mint szülőanyjuk, a bűn.”15 A dorosicsi rémtett híre eljutott Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszterhez, aki azonnal kijelölt egy katonai bizottságot, és vizsgálatot indított, hogy a tűz keletkezésének körülményeit felderítsék, és a felelős személyek kilétét megállapítsák.16 A helyszínre kiszállt Tanító Béla vezérőrnagy, több magas rangú német tiszt társaságában. A vezérőrnagy intézkedése a még életben maradottak közül néhány beteget megmentett, a vétkesek felelősségre vonása azonban elmaradt.17 Más vélekedés szerint, a munkaszolgálatosok helyzete az ellenőrzést követően sem javult: „Kijött egy bizottság, egy orvos-tábornok és összeszidta a keretet, hogy lehet ennyi embert összezsúfolni, és hogy lehet, hogy még a padlásokon is laknak. De nem történt ez után sem javulás.”18 Bizonyára ennek az eljárásnak a keretében a már említett Kaufmann Gyulát egy bizottság elé idézték, ahol azt akarták bizonyítani, hogy a munkaszolgálatosok gyújtották volna fel a pajtát. Megpróbáltak minden nyomot eltüntetni. „Egyfolytában szabotázsról meg merényletről beszéltek, hogy igazolják a golyózáport” - idézte fel Kaufmann.19 A honvédelmi miniszter által elrendelt vizsgálatot lezáró jelentés volt az, amire Szakály Sándor hivatkozott: megállapítást nyert, hogy - úgymond - senkit sem terhelt felelősség, még csak gondatlanság sem történt, a „tüzet az okozta, hogy a zsidók közül néhányan dohányoztak”. A keretlegények által rendezett vérfürdőt nem említették meg a jelentésben.20 A tűzesetért maguk a zsidók a felelősek - jelentette a honvédelmi miniszternek 1943 júliusában küldött táviratában Szentkatolnay-Reintz Dezső táborparancsnok.21 Tűzvész és fegyvertűz A továbbiakban a dorosicsi kórház pusztulásának más tanúságtevők által leírt körülményeit veszem számba. Az egymástól független tanúvallomások egybecsengnek; a bennük fellelhető közös elemeket és kisebb különbözőségeket a tanulmány végén összegezem. A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiájában olvasható, hogy a Szilágy megyei Benedekfalváról mozgósított Lampel Jákov Jiszrael Ukrajnában szemtanúja volt annak, amikor a keretlegények 800 zsidó munkaszolgálatosra rágyújtották a dorosicsi kórházat. Egységével temette el az 500 áldozatot.22