Kritikai Lapok 1. (1831)
VEZÉRSZÓ Tudományok’ mezején, valamint a’ hitű országa- ban, két nevezetes felekezet van: keresztény és bálványozó. Amaz egy mindenható lénynek, az örök, a' tiszta igazságnak szabad lélekkel áldozik ’s a’ nemzeti közlényért buzog ; ez vakon és szolgai félelem közt bonít le álistenei előtt, mellyeket a* fejtemények’ leplébe vonulni szerető önség ábránd képekből alkota néki. Nemzétünk’ tudományi pályáját mindeddig az utolsó felekezet bírja. Mi rettegünk a’ tudományos tribunaltól, utáljuk és gyűlöljük azt, istenünk az önlény ’s a’bálványozásnak vagyunk baráti. A helyett, hogy az egyedűl üdvözítő , az igaz utat keresnék, a’ szív és vérrokonság’, hír és névgőz’, a’ vallásbeli pártoknak ’s az emberi hiúság’ ezer nemű csábjainak , mint annyi isteneknek, szobrokat emeltünk. Mi érzéseinket, dicsvágyaink’ ingereit megtagadni csak parányi részben sem tudjuk, feláldozni pedig önlényünket a’ közlényért, valamint a’ polgári.