Kritikai Lapok a magyar tudományosság, szépirodalom és müvészet érdekében, 1863. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)

1863-03-22 / 12. szám

Egyúttal örömünkre szolgál jelenthetni, hogy a Kv­t. idei 2-ik számában jelentettük Petőfi Sándor vegyes műveinek III. kötete is megjelent, s tartalma érdekes voltánál fogva jóval tesz a két előbbi kö­teten túl. Különösen vonzó látni Petőfit, mikor egyfelől a kritika és kri­tikusok ellen szabadkozik, másfelől pedig maga is suhogtatja még pedig aristarchusi kiméletlenséggel a kritika ostorát­ (l.mai számunk II. czikkét). Vegyesek. Önálló közkönyvtárak. A könyvtárak nálunk ez idő szerint még nem tartoznak sem egyes hazánkfiai, sem községeink büszkeségei közé. — Nagy Károly a Bicske melletti halmon könyvtárt is kezdett építeni. Most a Győri Közlöny írja, hogy a győri püspök Ő maga­ részére igen jelentékeny könyvszállítmány érkezett Lyonból, s hogy e szállít­mány minden darabja kiválólag a magyar történelem különböző idősza­kaira vonatkozik. Egyúttal pedig beszélt, a­mit hiteles forrásból hallott, hogy a győri püspök ő maga, mivel a püspöki lak több szétszórt helyisé­gei a könyvtár befogadására már elégtelenek, különálló csinos és alkal­matos épületet szándékozik emelni, melyben nemcsak a könyvek, de a közönség olvasni vágyó tagjai is elférjenek, díszéül szolgálandván a vá­rosnak, központjául a győri és győrvidéki tudományosságnak. — Az ég áldása érlelje a nemes szándékot valósággá! Zomborból írják: „A magyar tud. Akadémia az általa kiadott mun­kákból 146 kötetet szíveskedett a sz. kir. Zombor városi nyilvános köz­könyvtárnak ajándékozni. — E könyvtár az 1858-ik évben B­­­e­li­c­z­k­y Károly, helybeli cs. k. pénzügyi hivatalnok által a művelődés és kiké­­peztetés előmozdítása czéljából alakított egylet utján léptetvén életbe, annak fáradhatlan erélyes eljárása által, önkénytes egyleti díjakból és néhány ajándékból annyira bővíttetett, hogy a múlt 1862-ik évi decem­ber végével immár 14,844 füzetet, vagyis 7320 kötetet számított. E könyvtárt mindenki példátlan csekély díj befizetés mellett használhatja, mi­által az a szellemi míveltség terjesztését mind Zombor városra, mind pedig környékére nézve nem kevéssé segíti elő. Hasonló használhatási könnyítések mellett bárki előtt nyitva álló közkönyvtáraknak alapítása Magyarország minden községében kívánatos lenne.“ Hunhalmak a Duna végénél. Dr. Oroszhegyi Józsa Törökországból irt egyik újabb levele szerint Küsztendzse környékén is vannak hun­halmok. Az egyik épen a város fölött, melyre a vasút elkészültével felpóznát ütöttek. Hazánkfiai a külföldön. A londoni lapok sok szépet írnak kassai szü­letésű Dr. R­o­th orvosról, különösen azon felolvasásáért, melyet a R­o-

Next