Literatura 2. (1927)
1927 / 11. szám - Muzsika - Hazai zenei élet - Magyar muzsikusok külföldön
látogassam meg. Odamenet elhatároztam, semmit sem árulok el, csak visszaadom a pénzt, mint amelyre szükség nem volt. Vas uccai lakásán igen szívesen fogadott a művésznő s tisztelő bókokkal illette költészetemet. Amikor a pénzt neki átadtam, megbotránkozással beszélt Szomoryról. Éreztem szavaiból, hog’ már semmi érdelődéssel sem viseltetik iránta s mindent sejt, vagy tud. Szomoryt — aki előbb felkereste — már nem is fogadta. Sajnáltam szegény barátomat s nem láttam számára reményt. Amikor később vele találkoztam, sírt a bolond. Sírva kért, menjek még egyszer vissza Jászaihoz, beszéljem rá, ne száműzze őt. Erre nem vállalkoztam. Mindenképpen magyaráztam neki, hogy a szerelemben nincs helye a protekciónak. Amit szerelmes számára más vív ki, az a másé. De Szomory nem tudott ebbe beletörődni. Keresett valakit, aki Jászainál szószólója legyen. S megtalálta Braun Sándort. Braun, a később ismert lapszerkesztő, akkor még kedves, finom kis bankfiú volt. Mint csinos öltözetű, rokonszenves modorú, előzékeny, szolgálatkész fiatal közgazdász állított be a laphoz és hozta a tőzsdei híreket. Senki sem hívta, de mindenki szívesen fogadta, így lett »lapunk önkéntes és díjtalan barát«-jából lapunk rendes közgazdásza. Szerette a bohémek világát és Ábrám Kornél, valamint Fenyő Sándor hatása alatt elsajátította a bohémeknek imponáló és imponálóan bohémes gesztusokat, allűröket, amelyek az ő egyéniségében nőiesen, lágyabban rezonáltak. Mindezek dacára kétségtelenül jó l’iu volt Braun Sándor s nem akart pajtásának ártani. Mégis óvtam Szomory Dezsőt, hogy ne kérje közbenjárását. Nem hallgatott rám s Braun Sándor elvállalta a megbizást. Postásként elment, a művésznőhöz, hogy szívét megindítsa és Szomory iránt ismét jóindulatra hangolja. Mit mondott, nem tudom. Mégis hiszem, hogy minden lehető szépet és jót mondott a művésznőnek Szomoryról. De a dolog nem ment könnyen, a művésznő kérlelhetetlen maradt. Braun mégse csüggedt, mindennap közbenjárt, s a művésznőt ideoda kísérte a főváros különböző helyeire, ahol csak megfordult. Szomorú napról-napra komorabb kedvvel kísérte a fejleményeket és várta Braun híreit. Braun mind ritkábban jött be. Buzgó baráti szolgálatának vége izgalmas jelenet volt a Pesti Napló szerkesztőségében. Szomory egyszer mégis csak megcsípte Braunt és tettleg inzultálta. Ebből lovagias ügy támadt. Ez volt Szomory szomorú szerelmének utolsó jelenete. Braun került a művésznő bűvkörébe. Nem kisebb rajongás fűzte a nagy tragikához, mint barátját. Szomory még rövid ideig körünkben maradt. De nem volt ittmaradása. Egyébként is irtózott az őt fenyegető katonai szolgálattól. Három évig kellett volna szolgálnia, itát nagy elhatározás érlelődött meg lelkében. De senkinek sem szólt erről, még szüleinek s testvéreinek sem. írók arcképcsarnoka Együttlétünk utolsó napján, sok izgalma közepette, még pajtási szívességet is tett nekem. Eljött velem a Dorottya-uccába s egy kalaposüzletben cilindert választott ki számomra. Mert az öltözködéshez jobban értett s azt akarta, hogy a legdivatosabb cilinder-kalap díszítse fejemet. Megköszöntem szívességet s a szerkesztőségbe mentem. Éjjel jöttek hozzám övéi s keresték. Eltűnt. Nagy siralom támadt családjában. Végre kitudódott, hogy Párizsba szökött, s mivel katonai szolgálat elől menekült, nem jöhet többé haza. Mégis azt hiszem, hogy nem a katonaság, hanem a szerelem szökevénye volt. Ha Jászai tovább is kitünteti, itthon maradt volna, így azonban sok nehéz évig kellett külföldön bujdokolnia, míg végre — tán húsz év múlva — katonai vétsége elévülte után hazajöhetett. Amikor itthon véletlenül találkoztam, hova lett a rózsásarcú fiú, akit legszebb napjaiban »barack-virág" -nak nevezett a művésznő. Öreges, szikár, beesett alakú, arcú, hideg embert láttam viszont . . . A POÉTA. Huszonkét éves. És cipőfelsőrészkészítő. És Isten kegyelméből való költő. Gyerekkorában jó sora volt, de aháború tönkre tette az apja exisztenciáját és a fiút nyomorba pofozta az élet. Tizenhat esztendős korában abba kellett hagynia az iskolát. Kitanulta a cipőfelsőrészkészítő mesterséget és elment világgá. Bejárta egész Európát. Néha vasúton utazott, de többnyire gyalog rótta az országutakat, rongyosan, korgó gyomorral, sebes lábbal, de szent hittel az élet csodáiban és a maga elhivatottságában. Táguló gyermekszeme szomjasan itta a világ szépségeit, a lelke kitárult minden nagyság befogadására. Hol Madridban járt, hol Itáliában. Varrta a cipőt és tanult, olvasott. Finom női lábakra szabott topánkákat és a lelke szerelmes verseket dalolt az életről. Fejbe vágták, megrugdosták. Varrta a cipőt és dalolt. Tavaly hazajött Pestre, s reggeltől estig görnyedtem dolgozott a csirizszagú műhelyben, este a Külügyi Szeminárium előadásaira járt és éjjel tanult. És verseket irt. Most jelenik meg az első kötet verse, amihez Kassák Ilajos írt előszót. Hat esztendő termése van összegyűjtve ebben a kötetben. Hallatlan fejlődést mutatnak ezek a versek, amelyek egy nagyszerű ígéret zálogai,annak, amelyeken még erősen érzik Ady hatása, utóbb Kassáké, de az utolsók egészen egyénien jellegzetesek. Erő, lendület, mélység van bennük, egy forrongó lélek kiáltásai a szépség, jóság után, a mélyenszántó gondolat magasba törései. A kötet címe: — Két élet, csókold meg őt. A poéta neve: Lantos Béla. Huszonkét éves. Kis cipőfelsőrészkészítő. És Isten kegyelméből való költő.