Literatura 2. (1927)
1927 / 10. szám - Négyszem közt - Dénes Zsófia: Az ötvenéves Krúdy az ötvenéves Bródy Sándorról
NÉGYSZEMKÖZT Az ötvenéves Krúdy az ötvenéves Bródy Sándorral Margitszigeti nagy hársfa alatt találkozom Krúdy Gyulával — ahogy ő mondaná, K. Gy. úrral. A gyérült lombon keresztül megsokasodott a napjáték, aranypászták között ülünk és őrizzük a szeptemberi délelőttöt. Semmi sem illik jobban e világon K. Gy. úrhoz, mint ez az ünnepi Margitsziget, amely itt és most tüntet a csendjével, mintha valóban lakatlan és járatlan volna s amely a költő tiszteletére mintha felöltözött volna a múlt és a jelen letagadhatatlan romantikájába, de annyi intelligenciával, bájjal, művésziességgel és esprit-vel, mint egy Krúdy Gyula-regény... Itt jól látom és hallom, még a kis csufondáros kacajok, a felhődző vitriolpermetezések s a vérig sercentő, tűhegynyi kavicsok sem hiányoznak a bokrok mögül, a rózsák feje körül s a bársonyos fövennyel behintett sétaútról... Ezen a szimbolikus padon nagy valósággal ül Krúdy Gyula úr és negyven esztendő óta mindig egy kicsit fáradt fejét most is oldalt horgasztja s egy képzelt sarokból néz reám, nem egészen csigaházból, de, mindenesetre, a szenzitiv ember bástyája mögül. Tavasszal nagybeteg volt, de mióta orvosa, a »vörös Lévy«, keményen rászólt, hogy ez nem járja, azóta nagyon iparkodott az eredménnyel és ime most kitűnő eredménnyel sütkérezik az őszi napon. Arca barnapiros, szeme friss, változatlanul az az okos és különös diabarna szem, amelynek éberségét még a ki nem mondott szó és a meg nem tett mozdulat sem játszhatja ki . . . — Gyula bátyám, — mondom — ha jól tudom, ez idén, október 21-én lesz félszázadik születésnapja.. Tán szabad azt mondanom, hogy ez jubiláris év. Van olyan munkája, amin különösebb kedvvel, a maga örömére dolgozik ebben az ünnepi évben? — Van, — feleli Krúdy — Bródy Sándor életrajza. De nem volna teljes, ha csak igy mondanám: a magam örömére írom; hanem igy kell mondanom: a magam biztatására is. Mert engem manapság éppen az a Bródy vonz, akit ötvenéves korában legjobb korúnak láttam és legünnepeltebb írónak ismertem. Olyan a pillanatnyi elhallgatása, mint a megkezdett melódiába tartozó ütem. A balkéz mellsikkordja. S azután: — Érdekes irójelenség volt Bródy Sándor. Lisznyai Kálmán óta, aki az ötvenes és hatvanas években cifraszürben bomladkozta végig az országot, sarkantyus csizmában és fokossal táncolt s ezenkivül palóc dalokat irt és énekelt, semmiféle költő vagy író nem volt olyan népszerű, mint Bródy Sándor. Holott ő nem táncolt, hanem népszerűsége fénykorában szép szavakkal és könyvekkel hódította az országot. Mindig megvolt a maga speciális közönsége. Elsősorban a pesti asszonykák, az úgynevezett meg nem értett asszonyok, akik tulajdonképpen kalandnak nézték az életet; de vidéken is ugyanezek a nők, Bovaryné-fajták, akik nem találják meg lelkük egyensúlyát a vidéki atmoszférában és új élet után Krúdy Gyula, legkisebbik leányával Zsuzsikával a „szigeti fák alatt“