Literatura 3. (1928)

1928 / 4. szám - Tudományos gyűjtemény - Pogány Kázmér: Prohászka Ottokár és a természet

G­Y­U­D­M­T Ezt a rovatot LAMBRECHT KÁLMÁN dr. egy. m. tanár vezeti Prohászka Ottokár és a természet* A Szent István Társulat a napokban adta ki tizenhat kötetben Prohászka Ottokár­nak, a szónoknak és írónak összegyűjtött műveit. Ez a tény ad aktualitást az alábbi cikknek, amely Prohászka Ottokár ter­mészetlátását világítja meg. Testvére volt a Poverellónak. Nem Umbriá­­ban született, ahol a táj mindenütt szelid,­­ az utak csendesek s a vizek áhitatosan zugnak, mint a zsoltárok, de épugy szerette a hegyeket, völgyeket, erdőket s a mezők virágait, mint az assisi szent. Egész életével azt hirdette, hogy az ember nem élhet harmonikus életet, ha nincs állandó kapcsolatban a természettel. »Az Úr szava a természet. Szava a vas, a víz, a napsugár, a hajnal, az éj« — írja. »Szeretni kell a termé­szetet, mint Isten művét, mint portáléj­át temp­lomának; úgy kell tekinteni, mint a végtelen te­remtő művész színeit és vásznát, amelyeket a szeretetnek ihletése felhasznál az örök hűt gon­dolatok kifejezésére. Szeretni kell a természetet s élvezni édességeit, zamatjait, énekeit, de mindezt be kell hinteni az önmegtagadás fűszerével, a fegyelem virrasztó gondolata alá kell helyezni«. Prohászka nem a 19. század divatos termé­szetszemléleti naturalizmusával, nem is szimbo­likus természetlátással nézte a világot. Visszaadta a természetet a hitnek és a teológiának, azaz felszabadította és megnyitotta a természetérzék gazdagságát és szabadságát. »A világ hirdeti az Istennek, a mesternek dicsőségét. Ez a mester megkoncipiálta nagy stílusában, az ő nagy gon­dolatának hatalmával a világot és az ő erejének fölényével kialakította, kidolgozta azt. Meggyúj­­totta a teremtményekben a szellem világosságát, megnyitotta szemüket és ők látnak és ámulnak és örvendeznek. Ez az ámuló öröm is Isten dicső­sége. És az ember­,­ész hamar észrevette, hogy a világ tele van szépséggel és harmóniával. A régi filozófia az volt, hogy látott számot, har­móniát, mint Pythagoras­z elmélyedése az volt, hogy lelket vett észre benne, mint Plato és Aris­toteles és ezeken a nyomokon jár a keresztény miszticizmus is: a természet neki Isten szere­­tetének dala. —■ Mindegyik fa és bokor önálló költemény; min­degyik külön-külön áll, egyik sem olyan, mint AN YO S E M E N Y a másik; ágai máskép fonódnak, lombja más­kép omlik, levelein máskép játszik néma zenét, a reszkető napsugár. Minden ásvány minden drága­kő, minden jegec, minden állat egy-egy alak, amelyet kigondolt és kialakított az Úr. Az ere­deti teremtésen rajta van védjegye vagy szaba­dalma. Senki sem gondolhat újat, csak ő, senki sem alakíthat úgy, hogy teremtsen, csak úgy, hogy utánozzon. A teremtés, az eredetiség az övé. Mindnyájan: próféták, Hafizek, Védák, Shakes­­pearek, Byronok, Arany Jánosok, Ibsenek, akik azt mondják, hogy teremtenek, alkotnak, költenek s uj világot alakítanak, mind csak mo­zaikképek technikusai, újat nem tudnak, uj ele­meket nem hoznak, csak a meglevőket csoporto­sítják. * Prohászka Ottokár összegyűjtött művei, 16 kötetben- Kiadja a Szent István Társulat.

Next