Literatura 7. (1932)
1932. január - Rónai Mihály András: Rue de Constantinople
sából, a Greco Krisztusából, a Garriere Maternitéjéből s a szent. Puvis de Chavannes »Szegény Halászából, a Rodin Balzacjából s az ő szegény, itt maradt szívéből, a számotrákói Niké szárnyain. S megjelent nekem. __ _ A 15 Rue de Constantinople, Grand Hotel de l’Europe Párisi sarokház, egy sorban a többivel. Halk, patricius ucca, közel a Place de Budapest is s a Gare St. Lazare majdnem idáig csapja a füstjét. Ady Endre párisi szállodája. Akadt már magyar író, aki e ház romlandó mali érjét márványba véste. Révész Béla, akinek könyvét most csak emlékezetből citálom: „15 Rue de Constantinople Hôtel de l‘Europe: ez volt az Ady Endre párisi szállodája. Csendes, jó szálloda, közel a Pare Monceau finom tájékához — diákok, független, orosz diákkisasszonyok, követségi hivatalnokok laktak akkor jórészt benne. Sokszor csak az az egy útja volt Ady Endrének Párisban, amit a Rue de Constantinople 15-től a Rue de Levis 92-ig kellett megtennie a Léda asszony párisi lakásáig. Lesz még mondanivalóm e szállodáról és benne Ady Endréről...“ Megállok az utcán, nyakam megszegem s a szemem föltűzöm egy ablakra. A harmadik emeletre ... „Szobám: a harmadik emelet S aki szeret, Gondolja meg, mert hosszú az út, Mert rossz, hazug, Aki tagad.“ ..A harmadik emeletre“ Harminchat szám, harmadik emelet. A concierge magyaráz. ..Igen szép és olcsó szoba, Monsieur. Bár az Exposition - nak immáron vége, az árakat nem emeltük vissza a régire, megtartottuk, s különösen az ön számára — vous étes un étudiant, n’est ce pas? S nézze meg az ágyat, kérem, igen kényelmes, szép ágy van benne. Ha nem lenne megfelelő, mással is szolgálhatok kérem.“ Nem tudom már, mit mondtam neki, mit nem? Mit mondtam fennszóval és mit csak magamban, lázas hadarással? Igen, szép, kényelmes az ágy. A széles, francia ágy. A világ legvéresebb ágya. Az őskaján született benne. Le Sardonique Éternél — nem tudja? Azt sem tudom, mit gondolhatott felőlem? Ámbár ő az Ady Endre szobájáról csak annyit tud, hogy olcsó, meg hogy akkurátos benne az ágy is. Nincs bennem egy gondolatnyi fétisizmus sem. De hát — mi történt itt? Csakugyan, hát csakugyan — ezek a párisiak ne tudnák? Legkülönb szerelmesükről, reménytelen szerelmesükről ne tudnának? De mit keresek akkor én, s mit bárki más közöttetek, a párisiak? Ámbár... Wilde Oszkárt is itt hagytátok sárba és sírba veszni az Hotel Mazagramban, vagy hol, bár a Pere Lachaise-ben Jacob Epstein sírszobra áll őrt tetemei fölött, de az is csak egy érzőszívű lady levendulás kegyeletéből, mondván: „This tomb, work of Jacob Epstein, was given by a lady as a memorial of her admiration of the Poet.“ Én egyelőre csak azt a ladyt keresem s szeretném megtalálni, aki Ady Endre számára őriz csak félennyi pietást. Emléktáblát az Hôtel de l’Europe falára! Egyik lázas, rapszódikus párisi levelében így szól Ady Endre egy kis párisi modellhez, akit a festője kidobott, s akit ő egy pár rossz kalu esni vad s egy csésze teával megprezentált. ..Eh bien, mademoiselle, a furcsa barbár nem is olyan barbár. Egy szegényes kis országnak szerencsétlen fia... Mademoiselle, emlékezzék reá, hogy a kegyed furcsa embere irodalomtörténeti méltatást s legalább is emléktáblát fog kapni... Mademoiselle, kegyed vétkezett, amikor meg nem csókolta azt a furcsa embert, azt a szegény, lázas, barna, nagyszemű barbárt.“