Literatura 7. (1932)

1932. február - Krúdy Gyula: Egy könyv margójára, vagy hogyan lettem könyvkiadó

mula HASZNOS Egy könyv margójára, vagy hogyan lettem könyvkiadó? Egy író vallomása pályája változatosságairól, könnyedségeiről, mulat­ságairól és nehézségeiről írta: Krúdy Gyula Kérdi, igen tisztelt Szerkesztő úr, mi okozta, hogy legutóbb megjelent köny­vecském, Az élet álom című legszeretettebb könyvem „­az író sajátja“ felírást viseli a boríték azon helyén, ahol máskor különböző könyvkiadó-társaságok nevei szoktak pompázni, tán pompázatosabban, mint a szerény és kisbetűket kedvelő szerzőé? Valóban, én magam vagyok könyvemnek kiadója, nyomtatója csak azért nem, mert az események nem engedték, hogy a könyvnyomtatási művészetet megtanul­jam. De viszont megértettem a különös korszakot (amelybe Klimius Miklósként ke­rültünk), mindenkinek arra van szüksége, hogy tíz ujja lenne minden kezén. Mulattat (és életben tart) a munka, ugyanezért nem nagyon ijedtem meg, ami­kor régebbi könyveim kiadói (akikkel a legbarátságosabb viszonylatot mindig meg­őrzöm,) közölték velem, hogy szerződéseinket, amelyek az író kezét elég szorosan megkötötték esztendőkön át, a folyó évben, az Úrnak alig elbeszélhető 1931-iki esz­tendejében nem tarthatják meg és azt felbontják, habár régebbi könyveimet már eladták. Bár a könyvek és olvasók, a portékák és vevők viszonyáról nem a legjobb híre­ket hallottam, nem akartam kiadóimat abba a helyzetbe hozni, hogy tovább is foglal­kozzanak a szerződéseimmel, megnyugodtam közlésükben. Gárdonyi, Ady és mások jutottak eszembe, akik évekig nem jelenhettek meg iíj munkáikkal éppen a kiadó részéről szigorúan megtartott szerződés miatt. ..Boldog ember vagy!“ — mondtam magamnak. — „Sikerült visszanyerned szabadságodat, igaz, hogy darab ideig nélkü­löznöd kell a könyvkiadó pénztárak előzékeny pénztárosait, a könyvkiadó szervezetek célirányos reklámjait, adminisztrációit, a méhmagzat-korban jelentett „második ki­adásokat“, a holtan született „harmadik kiadásokat“, a 15 és 25 ezredik példány el­adását, amely ünnepségeket a béna­ koldus Magyarországon éppen úgy „megjátszák“ a könyviparosok, mintha nem tanultak volna egyebet a békeévek óta... Igaz, mondom magamban, hogy „tőkeerősségem“, amely a könyvkiadónak néha éppen olyan bázisa, mint ötletessége, „tőkeerősségem“ elévále a zéróval; de vájjon nem ugyanez a sors fenyegeti a legtöbbször olvasott és dicsért könyvkiadó-vállalatainkat is?... Végtére, ötvenedik könyvemnél és az ötvenes éveimben eljutottam oda, hogy „önállósítani“ kellett magamat, hogy kedvemet, munkakörömet, vagyonomat, gabo­námat, termésemet kellően gyümölcsöztessem. Talán egyetlen nap, a sok nap közül, emlékeztet némi keserűségre, amikor nem találtam meg se­m a mindennapi imádkozás, sem a mindennapi káromkodás megkönnyítő, élethosszabbító tartalmasságát, de más­nap olyan tekintettel néztem rád a tükörben, öreg barátom, mintha megint húsz esztendős volnál és kézirattal indulnál házalni Pest sokkal barátságosabb uccáin. A csalódás talpraállított, mert még mindig szerencsés embernek gondoltam magam. ACOK

Next