Literatura 8. (1933)
Palágyi Lajos (1866-1933)
Aladár, a spiritiszta, egyébként pedig a magyar gentry-úri rend egyik legfinomabb lelkű megtestesítője, egyik nyárra meghívta magához Palágyi Menyhértet, aki ekkor Madách-életrajzán dolgozott. Vele ment Lajos öccse is, meg Komjáthy is, a leszegényedett gentry-költő s ezen a nyáron nagyon összebarátkoztak. Döntő jelentőségű lett azonban ez a nyár Palágyi Lajosra is. ő, aki eddig a kis falusi khéderek, meg a pesti utca, és a pesti kávéházak világán kívül nem igen élt, most egyszerre fejestül zuhant be a sztregovai kúriában a kifinomultabb létformákat szeretettel őrző, nemesebb életstílusú táblabíróvilág tradíciói közé. Csak nemrégiben jelent meg egyik legdurvább hangú proletár-verse, A marha, amely elmondta szép hegedűszóban, hogy a dresszúra hogy öli ki az ember lelkéből az emberiességet. S most egyszerre észre kell vennie, hogy az „úri osztálynak” is van lelke, van magas kultúrája, európai látóköre. Madách Imre fiában látnia kellett, hogy a pesszimizmus világtisztító evangéliuma nem a Kammon-kávéház monopóliuma. S végül még egy fontos élmény: a spiritiszta Madách Aladár rávezette a zsidó Palágyi Lajost a Biblia szeretetére. Ettől kezdve Palágyi lelkébe rianás szakadt, küzködik embertelen harcban a folytonos antinómiák között. Még harcol a társadalmi jobblétért, de már a Biblia hangja szól belőle; világpolgári ábrándokban él még, de már felcsattannak az Anyaföld első szimfóniái; még mélyen pesszimista, de már keresi a vígasztalódást a vallásban, a természetben. Innen már csak egy lépés volt a nacionalizmus felé, amelyben — valljuk be — ugyanolyan vezércikkszerű hangokra talál, mint régebben az internacionalizmus védelmében. Nacionalista versei, a Margit királykisasszony, A temetés, a Szemdi két dalnoka széleslejtésű áradozások, amelyek jogfolytonosan vezettek a romantika kék virágos mezői felé, ahová „Az ifjú szerzetes” című drámai költeményével meg is érkezett. Hol van már Palágyi az 1890-ben megjelent első verseskönyvétől, a Küzdelmes évektől?! Most már bensőséges szolidaritást érez az egykori proletár azzal a fajjal, amelynek nyelvén szólal meg a lelke; az egykori „bolygó zsidó” fia mélységes hozzákötöttségbe kerül a magyar földhöz, s megszületik nagy magyar eposza, az Anyaföld. A siker mesgyéjén Komjáthyval még tart a bensőséges barátság. Komjáthy" nagy tanulmányt ír Palágyi költészetéről, viszont Palágyi vállalja, amikor Komjáthy egészsége rosszra fordul, Komjáthy verseskötetének sajtó alá rendezését. A haldokló Komjáthy betegágyánál pedig nincs más, mint a két Palágyi-fiú. De most már a siker is be-bekukkant Palágyihoz. Az Anyaföld*,t az Akadémia a Nádasdy-díjjal tünteti ki; a Bibliai emlékekért megkapja a Petőfi Társaság Vigyázódíjját; A rabszolga c. drámája elnyeri az Akadémia Karátsonyi-díjját, de ezenfelül a Nemzeti Színház az Operában tartott díszelőadás keretében hozza színre; az aradi vértanúk szobránál elszavalandó verséért 100 aranyas pályadíjjat kap. Lírájában most új hang jelentkezik: szintézise, konszekvenciavonása eddigi érzelemskálájának, a hetyke proletárkodástól a világfájdalmas romantikán keresztül a fajelméleti nacionalizmusig kalandozó lélekhárfájának. Az új hang az irónia, a mindeneken, önmagán is való felülemelkedés, a kijózanodás elméletekből és meggyőződésekből. Egyre másra fakadnak fel a gúnyos kötetek (Magyar állapotok, Deres, Parittya, A hangyák), csupa kemény szatíra, gyilkos epigramma. Elhaltak mellőle azok, akik lelkére hatottak: a félvér-szocialista Ábrányi, a pesszimista Vajda, Reviczky, Komjáthy, a biblikus Madách, a hazafias gyermekverseket megrendelő Dolinay, — s itt marad a kijózanult, elkeseredett ember, akinek „arca sűrű láncain látatlanul peregnek le az emberi sorsért hullatott könnyek”, — ahogy Vajthó László írja róla a Literatura 1926. évfolyamában. Hiába volt az Anyaföld, — Palágyi lelke vadlúd marad, amely örök vándora az érzések világának; fáradhatatlanul zarándokolt egy életen keresztül világnézetről világnézetre, — most mégis, vagy éppen ezért, a szkepszis kapujához érkezett, ahonnan bizony egészen másképpen festenek az embereken eluralkodó eszmék és jelszavak, mintsem az ember közvetlenül bennt, a harcok első frontjában gondolná.