Literatura 8. (1933)
Szindbád halála. Krudy Gyula nyitott sirján elmondotta Supka Géza, az IGE főtitkára
ÍRÓK ARCKÉPCSARNOKA Szindbád halála Krúdy Gyula nyitott sírján elmondotta Supka Géza, az IGE főtitkára Álomvizek meselátó hajósának, Szindbádnak utolsó fekete hajójára teszem le az Igének, az írók Gazdasági Egyesületének virágjait, a magyar író mártírkoszorúját! * Szindbád, Gyula pajtás, miért mentel már el? Hiszen emlékezel, csak tegnap volt még, hogy ott, a ma oly messzi Keletmagyarországon, egy kis, álmos városka konviktusában Te, a nagyobbacska diák titokzatosan félrevontál az udvar szegletébe, s miközben a fiúk zajongva verték a longa I métát, Te elvittél engem mesélő fantáziád fő szárnyán egy ismeretlen, kalandos világba, és amelynek semmi köze nem volt iskolapadhoz, Kprisztoszhoz és logaritmushoz. Meséltél a sejtelmesen zuhogó Poprád vizéről, ott Podolin alatt, amelynek jege beszakadt alattad, amikor egy eltévedt ebet akartál a jégzajlásból kimenteni. S mivel hogy a Sors Téged jóságért jósággal ritkán fizetett, ekkor merevedett meg a nyakad olyan úrigőgösre. És meséltél kis fogatodról és orosz ponnijaidról, amiket 15 éves korodban kaptál nagynénédtől ajándékba. És mivelhogy arra járt egy szegény magyar vándorpoéta, hát azon nyomban száz pengőért eladtad fogatodat és a száz pengőt odaadtad a poétának. Gyula pajtás, így lettél te a magyar gentry utolsó gavallérja! Akkor aztán elválasztott bennünket az élet s csak hosszit-hosszú évek múltán, nyugtalan fővárosi éjszakák zűrzavarában kerültünk újra össze. Újra félrevontál egy csöndes szögletbe, mint akkor régen és fabulázó kedved újra támadt. Megint egyszer egy egész világot fedeztél fel, Szindbád, csodahajós, és én megint tágra nyílt szemmel, ámuló lélekkel hallgattam romantikus meséidet. Felfedezted a kockás bárót, aki a brit világbirodalom szívét legszívesebben idetelepítette volna a Duna mellé; felfedezted a sánta kapitányt, aki — szűk lévén neki e magyar pátria — elment Afrikába mahdista bálványnak; felfedezted az ungi fejedelmet, aki egyik estéről másnap reggelre az ország egyik leggazdagabb emberévé lett s attól kezdve szüntelenül építgette a kártyavárakat a ,,nem boldog“ magyarról; felfedezted a Trilby előképét, a szerencsétlen Salamon Ellát s ezzel bevezetted az irodalomba azokkult jelenségek hálás témáját. És felfedezted azt az egész világot, ahol hercegek és anarchista költők, mágnások és éhenkórász újdondászok kart karba öltve halottas táncot jártak egy haldokló társadalom, a magyar úri osztály fölött. De Te legalább lelkiismeretévé lettél ennek a kornak s ha majdan csudálkozó unokák hitetlenül hallanak ilyen emberekről és ilyen korokról, csak fel kell ütniük valamelyik könyvedet a 61 kötet közül, hogy ráolvassák nemzedékünkre az úri tempó és a magyar virtus véresen szép vádját. Aztán lassacskán elhalkultak a nagyot akarások, nagyotlendülések évei. Elcsendesedtünk Gyula pajtás. Már nem az alföldi kúriák s már nem a pesti szalonok érdekeltek. Amikor újra találkoztunk csöndes kis budai vendéglőben, megint csak félrevonta, és Szindbád új felfedezéseiről meséltél nékem. A „száz hamis eskü városrészéről , Javánról, ahol minden ablaknak, minden kapualjnak meg volt a maga csöndes romantikás élménye; ahol Szindbád Don Kihotévá lett és minden varrókisasszonyt hercegnővé nézett, ahol mélázó órák csöndjében bútorok pattannak és leverdulaszagu szobakoanna-