Literatura 10. (1935)
"Küncsös" Budapest az irodalomban
Pestbudán most már élénk folyóirat-irodalom keletkezik, s igen jellemző, hogy az egyik népszerű folyóirat azt a szót választotta címül, amelyet Széchenyi István ajánlott Pest-Buda új nevéül: Honderű. A 40-es évek írói nemzedéke már el sem tudja a magyar irodalmat Pestbuda nélkül gondolni. Most már disztingválnak is az ikerváros két tagja között: Garay János az első, aki szavakba foglalta Buda és Pest különbözőségét. Érdekes jelenség azonban, hogy az Alföld vágáns romantikusa, Petőfi, mennyire kevéssé érezte fel a pesti élet jelentőségét az irodalomra, legföljebb ha gúnyos formában rögzíti meg örök időkre a „Mi boldog pestiek“ refrénjét. Ellenséges hang Ez a nagyvárossal szemben való közömbösség egyenesen kritikai, vagy még inkább ellenséges indulattá fokozódik Arany Jánosnál, akinek falu-nosztalgiája még akkor is megszólal, amikor éppen írói alkotás lehetősége érdekében áttelepszik Pestre. Szülőhelyem, Szalonta, Nem szült engem szalonba Azért vágyom naponta, kunyhóba és vadonba. Ami pedig nem volt egészen őszinte életvallomás a részéről, mert hiszen amellett bizony nagyon is jól érezte ő magát a Wohl-nővérek pesti szalonjában, ahol egészen otthonosan mozgott. És a „szigeti tölgyek“ alól sem vágyott el túlságosan falura. Arany János után most már tárgyilagosabb városszemlélet vesz erőt a poétákon; objektíve, minden különösebb emóció nélkül él bennök a város képe: motívum, mint bármely más költői hangulatkép. Szász Károly, Bartók Lajos, Reviczky Gyula, Vajda János, Lampérth Géza, Szávay Gyula e nemzedék főképviselői. Külön hely illeti meg azonban Rudnyánszky Gyulát, aki „Budapest“ címen már lírai eposzt ír s ebben így lelkendezik: Szívem bálványa, ifjú Budapest! És külön hely illeti meg Kiss József és Heltai Jenő Pest-szemléletét, akiknél a városi élet tempója, az ucca, a kávéház mint külön költői világ kéredzkedik a tudat küszöbe fölé. A bensőségesség felé A 20. század nagy irodalmi forradalma, Adyval az élén, megváltoztatja Pest- Buda motívum-jelentőségét is. Ha Vörösmarty adta a város mélyebb költői értelmét s Arany a város költői kritikáját, viszont Adynál vált a modern világváros tiszta költészetté. __ Oh, Pest, oh ismert, Csúnya, heves, szomorú vackok, Oh utcák, utcák, Be szépek és be újak vagytok ... Be szépek vagytok, Egykor gyűlölt, rút, pesti utcák: Lábaim hogyha a finom, rossz útjait futják. Babitsnál a városlakó ember végzetes magányossága szólal meg és viszi a költészete azon az úton tovább, amely minden költészet útja: a Weg nach Innen, a belső elmélyültség felé. Még tovább jut ezen az úton Kosztolányi Dezső (amikor még nem fedezte fel magában Pest-ellenes lelkét). Neki köszönhetjük az egyik legszebb Budapest-verset, az Üllői úti fákat.