Literatura 10. (1935)

"Küncsös" Budapest az irodalomban

Pestbudán most már élénk folyóirat-irodalom keletkezik, s igen jellemző, hogy az egyik népszerű folyóirat azt a szót választotta címül, amelyet Széchenyi István ajánlott Pest-Buda új nevéül: Honderű. A 40-es évek írói nemzedéke már el sem tudja a magyar irodalmat Pestbuda nélkül gondolni. Most már disztingválnak is az ikerváros két tagja között: Garay János az első, aki szavakba foglalta Buda és Pest különbözőségét. Érdekes jelenség azonban, hogy az Alföld vágáns romantikusa, Petőfi, mennyire kevéssé érezte fel a pesti élet jelentőségét az irodalomra, legföljebb ha gúnyos formában rögzíti meg örök időkre a „Mi boldog pestiek“ refrénjét. Ellenséges hang Ez a nagyvárossal szemben való közömbösség egyenesen kritikai, vagy még inkább ellenséges indulattá fokozódik Arany Jánosnál, akinek falu-nosztalgiája még akkor is megszólal, amikor éppen írói alkotás­ lehetősége érdekében áttelepszik Pestre. Szülőhelyem, Szalonta, Nem szült engem szalonba Azért vágyom naponta, kunyhóba és vadonba. Ami pedig nem volt egészen őszinte életvallomás a részéről, mert hiszen amel­lett bizony nagyon is jól érezte ő magát a Wohl-nővérek pesti szalonjában, ahol egé­szen otthonosan mozgott. És a „szigeti tölgyek“ alól sem vágyott el túlságosan falura. Arany János után most már tárgyilagosabb városszemlélet vesz erőt a poétá­kon; objektíve, minden különösebb emóció nélkül él bennök a város képe: motívum, mint bármely más költői hangulatkép. Szász Károly, Bartók Lajos, Reviczky Gyula, Vajda János, Lampérth Géza, Szávay Gyula e nemzedék főképviselői. Külön hely illeti meg azonban Rudnyánszky Gyulát, aki „Budapest“ címen már lírai eposzt ír s ebben így lelkendezik:­ Szívem bálványa, ifjú Budapest! És külön hely illeti meg Kiss József és Heltai Jenő Pest-szemléletét, akiknél a városi élet tempója, az ucca, a kávéház mint külön költői világ kéredzkedik a tudat küszöbe fölé. A bens­őségesség felé A 20. század nagy irodalmi forradalma, Adyval az élén, megváltoztatja Pest- Buda motívum-jelentőségét is. Ha Vörösmarty adta a város mélyebb költői értelmét s Arany a város költői kritikáját, viszont Adynál vált a modern világváros tiszta költészetté. __ Oh, Pest, oh ismert, Csúnya, heves, szomorú vackok, Oh utcák, utcák, Be szépek és be újak vagytok ... Be szépek vagytok, Egykor gyűlölt, rút, pesti utcák: Lábaim hogyha a finom, rossz útjait futják. Babitsnál a városlakó ember végzetes magányossága szólal meg és viszi a köl­tészete azon az úton tovább, amely minden költészet útja: a Weg nach Innen, a belső elmélyültség felé. Még tovább jut ezen az úton Kosztolányi Dezső (amikor még nem fedezte fel magában Pest-ellenes lelkét). Neki köszönhetjük az egyik legszebb Budapest-verset, az Üllői úti fák­at.

Next