Magyar Géniusz, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-30 / 31. szám

1893 tudjak a­ kopogt bálokról semmit. Hogyne ! Ugy­e azt akarná? Meg azt, hogy ne lásson meg senki, ha pipi piros kendő van is a fejem búbján. Kellenék magának ugy­e ilyenkép ? De akkor meg tudom, magának se kellene a bőröm. Dános. Elhallgass, mert... mert ő­­fel­emeli karját, azután átkarolja a két karjá­val, hevesen magához szorítja) — össze­zúzlak az ölelésemmel. Dánosné. Ugyan menjen már. (Kibonta­kozik karjai közül.) Hisz elkésik, hétre hívták. Dános. Megyek is, de (fenyegető hangon ismét) gyorsan térek. Dánosné. Itt a botja. (Kituszkolja az ajtón.) Hamar járjon. (Utána néz, aztán oda ül az ablak elé. Dalol.) II. JELENET. Bögöly Sándor, Luczu Péter, Kaprincs Mátyás. (Egymást tuszkolják be az ajtón.) Dánosné (felpattan). — Ki innen gézen­gúzok — felkapom a seprűt, s akkor jaj nektek. Mátyás. Szerencsés virradást. Dánosné. Még le se ment a nap te bagó virág. Sándor. Eljöttünk ... mert fogadtunk a kigyelmed lelkére. Dánosné. Takarodtok ki barázda bille­getők ? (Közbe fogják.) Péter. Sándor azt állítja, kigyelmed csak olyan napraforgó virágszál. Csak forog a nap körül... de a tempóból csak. Dánosné. Tán csak nem hiszed, hogy te leszel a napom? Te szárazmajom hátra­­mozdítója, te. Mátyás. Szeretjük a szavát. Sándor. Szeretjük a máját. Péter. A veséjét nem különben. Dánosné. Hol az a bakter , merre jár. Péter. Iszik az egészségünkre a boltban. Ne keresse. Fogadtunk egymással, hogy ma este hallgat egyikünk szavára. Dánosné. Nézzék ezeket a gézengúzokat. Hogy tegnap tánczoltam velük, most már nem bánnák, ha a gyehenna tüzét is megosztanám velük. Mátyás.­­ Péter. Szeretjük. Sándor. — Dánosné (nyugodtan). — Tudom. Nem vagytok az egyetlenek. Mátyás. Hallgasson meg hát minket egyenkint. Dánosné. Ugyan mit is tudnátok nékem ilyenkor mondani ? Péter. Hallgasson meg minket. Dánosné. Egyszerre mindnyájatokat? Hát taktusra ver a szívetek ? Péter. Nem, egyenkint. Dánosné. Na jól van. Kettő mindig kinn istrázsál. Egyet-egyet meghallgatok. Ha rosszul viselte magát, — s nem bírt velem — a másik kettő segít kilökni. Áll az alku? Mind a hárman. Áll. Dánosné. Ha ezt a serpenyőt megütöm, jöhettek. Matyival kezdem. Tőle félek leg­jobban, azért. Hát csak kifelé, balogok. Az udvaron van egy szemétdomb, azon el­­kapargálhattok addig is. III. JELENET. Dánosné. Matyi.­­Dánosné oda áll az asztalhoz, várja , hogy Matyi beszéljen, az hogy egyedül maradt, tesz, vesz, szégyelli magát. Kalapja szélét simogatja. Nem tudja, hogy kezdje. Dánosné. No hát hős czinczér itt vagyok, meghallgatom szavad, kezdj hozzá. Mátyás (mekegve). — Mondok . . . szép asszony kigyelmed. Dánosné. Az vagyok, tudom. Nem te mondtad először. Mátyás. Aztán ... még nékem is tetszik. Dánosné. Tetszem néked? ejnye de jó is az én dolgom. No meg... Mátyás (szégyenkezve). Szeretem is kigyelmedet. Dánosné. Ezt is lustán, vagy mi. Olyat mondj, a­miről nem hallottam még. Matyi (álmélkodva): Egyebet mit mond­jak, egyebet nem tudok. Dánosné. Óh, te gyámoltalan, te. Ne ülj le ide a székbe, nyisd ki jól azt a nagy füledet. Megtanítalak, hogy kell. Tegyük fel, hogy most egy fertály órára, te vagy Dános gazda hites társa, s én Kaprincs Mátyás gányó legény, kinek a tilosra fáj a foga. Vedd elő a keszkenődet, tartsd szépen. Ha pirulásra kerül a dolog, hát... segítségedre lészen. Most ide figyelj. . . majd megtanítalak, hogy kell. (Oda lép Matyihoz, ki leült a székbe s nagy zavar­ban van.) — Gyöngyöm, violám, vártál ? Szeretlek téged, mint a mennyei mamnát az Isten választott népe — mint a csalánt az Isten lova. Nélküled se éjjelem, se nappalom. .. Nappal rád gondolok, éjjel rólad álmodom. Te... ezt mond utánam. Ez ügyes pár szó, ezzel az üterére tapin­tasz annak, a­kinek a szivébe vájnál. Hát mond utánam. Nappal rád gondolok, éjjel rólad álmodom. Mátyás. Nappal rólad ... álmodom, éj­jel rád gondolok. Dánosné. Nem úgy te bákó ... no de igy is megállhatós. Most átfonom a dere­kadon a karomat, így (megteszi) te a keszkenőt a szádhoz emeled s szégyenled magad... én meg rád hajlok és ... Mátyás (tűzbe lő) és megcsókol, így — — (meg akarja csókolni). Dánosné (Jól pofon vágja s aztán ki szökik karjai közül.) — így! (rá üt a serpenyőre.) — Befelé gányók ! IV. JELENET. Sándor, Péter s az előbbiek. Dánosné. Vigyétek ezt az ártatlant. Nem tudja, hogy kell. Hát megtanítottam én. Máskor majd hasznát veszi. Ki vele ! (Amazok felkapják s kilódítják a szín­padról). Dánosné. Sándor —■ — most rajtad a sor. Péter kinn vár. (Dánosné leül. Sándor oda áll elé. Egy perczig hallgatnak. Sándor azután oda megy hozzá, megfogja kezét s dalol. Dánosné a nóta végén egy gimyós nótával felel, majd megüti a serpenyőt. Péter beszalad.) Dánosné. Ki vele, nagyon szomorú az istenadta, megríkatott. A könyemtől meg nem tudtam mit feleljek neki. (Péter és Sándor dulakodnak. Majd Péter kituszkolja Sándort. Péter visszajő. Egyenesen neki­szalad Dánosnénak, meg akarja csókolni.­ Dánosné. Lassan a testtel--------Hosszú még az este. Péter. Rövid a csókom, kitöltjük vele. Dánosné. Úgy vigyázz, hogy rövidebb ne legyen a csókodnál az, a­mi majd a nyakadra kerül. Péter. Zsuzsám, kincsem! (megy neki tárt karokkal). Dánosné. Zsuzsád a tárogató. Hol az a sulyok ? Péter. Ha te az én szavamra hallgatnál. Dánosné. Mi lenne akkor ? Péter. Kettős lenne a mi boldogságunk, mint a dohány sarja. Dánosné. De gányos a szerelmed. Péter. A volnék, el nem hagy még akkor se a dohánytermelő Úr Isten, ha lefekszem. Dánosné. Még eddig talpon vagy csáré. Péter. Lekonyít a szerelmem. Dánosné. No majd fellocsollak. (Felkap egy kantát s neki megy, az védi magát — de nem soká, kikergeti a házból. Dánosné kicsukja. Aztán nyugodtan leül a székbe s dalol.) V. JELENET. Dános haza jő. Dühösen megáll előtte. Nagyot üt botjával az asztalra. Dános. Járt itt valaki tudom, ne tagadd. Dánosné. (fel se néz rá) — Igen volt... voltak hárman. Dános. Te ezudar! Dánosné. Nyugodjék meg gazdám. Hár­man voltak. Bögöly Sándor, Luczu Péter és Kaprincs Mátyás, egyenkint jártak — nem voltak az egymás útjába. Dános: Te arczátlan, te elkergetlek a háztól, de előbb darabokra téptek. Dánosné. (ártatlan arczczal) — Miért, nem egyszerre voltak nálam. Dános: Elhallgatsz, el ? (megfogja, fel­kapja a levegőbe, leejti ismét.) Itt hagylak én, elmegyek. Mit ér is veled az én életem. Csak kín és teher minden napja, órája. Nincs nekem se éjjelem, se nappalom. Egy falu legénye bolondul utánad, egy falu kínozza a szívem. Leszen még olyan gazdád, ki ebbe bele­nyugszik, de annak a csókja is csak olyan lesz , a­milyen­nek a tüzét oltják. Dánosné. Hárman voltak. Dános. Te ezégéres, hát újra kezded. Dánosné. Folytatom------hárman, meg­mondtam nékik, egyenkint — — Dános. Hogy szereted őket. Három, két óra alatt. Te világ csúfja. Dánosné. Egyenkint megmondtam nekik, hogy — oda kinn tágasabb. Oh, te egy­ügyű, szerelmes gazdám. (Oda borul a vállára). Dános (lágy hangon). — Te, te, Dánosné. Ki ne mond, úgy­se tudnád megmondani------mindig rosszul mondod. Csak csókolj — — ahhoz jobban értesz. (átöleli). (Dános hevesen megcsókolja.) MAGYAR GÉNIUSZ 71 KEDVESEM LEVELE. Olvastam leveled . .. Reszket szivem, lelkem Olvasni is alig Tudom örömömben. Aranyos kis levél, Minden sora drága . Hullanak, hullanak A csókjaim rája. Köszöntjük mindnyájan, Áldja meg az isten S gondoljon reánk, mint Magára mi itten. Oh, hát gondoltok rám, Jutok eszetekbe ? S gondolsz reám te is, Szívem szép szerelmei Áldjon meg az isten Kedves levélkédért, Ezerszer áldjon meg Minden betűjéért! Róna Béla.

Next