Magyar Géniusz, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-14 / 42. szám
1894 Puszta könyvét, (melynek egyik darabját reprodukáljuk is e számban) hol a rajzolt alakok kevés kivétellel a magyar Alföld parasztjai s érezni fogják, hogy ezeket az alakokat modern nyugati ember festi. Hívek a rajzok, hiszen Mályva Tercsiket, Bús Mihályokat, Zana Zsuzsannákat kiki látott akárhányat, de mégis van valami a megrajzolás módjában, ami közelebb áll a gall szellemhez, mint a magyarhoz. Kelleténél tán tovább taglaljuk ezeket a jellemvonásokat, de tán nem hiába. Mivel a ki Justh Zsigmond munkáit olvasta, vagy olvasni fogja, az bizonyára ugyanezeket az impressziókat szerezte, mint mi. És ide csatoljuk azt is, hogy a szegény Justh Zsigmondnak sokszor a szemére vetették, hogy hajhászsza az idegent, hogy kint keresi világát idegen országokban s hozzánk csak vendégnek jön haza. Édes istenem, hogy érdemelte meg a szegény ember ezt a szemrehányást. Hiszen, ha valaki együtt érzett velünk testestől-lelkestől, az Justh Zsigmond volt. Akár hol járt is, a szíve itt volt közöttünk, ha csak tehette, itthon volt. De akaratánál nagyobb úr parancsolt neki: az a kicsiny szó, mely a tüdején rágott. Ha meghalt a napsugár, mely a magyar földet beragyogja, ment nyugatra, délre, keletre a napsugár után. Élete hosszú időkön át nem volt egyéb, mint hajsza a napsugár után és futás az északi sark lehellete elől. Ez volt a Justh Zsigmond hazafiatlansága. De azt a kis időt, mit itt töltött a körünkben évről-évre, ugyancsak felhasználta. Ideáljának megvalósításán munkált: a magyar társadalom széthúzó elemeinek egybevonásán. A sikerek nem is maradtak el. Azok a szalonok, melyek megnyíltak két esztendő előtt magukba fogadván a vér és szellem arisztokrácziáját, az ő művei voltak; az a társaság — a Műpártolók köre — mely, ha betölti hivatását, nagy szolgálatot tesz a magyar kultúra érdekében, az ő fáradozásainak is a gyümölcse. De igaz magyar voltának legékesebb bizonysága az a lelkesedő, szinte rajongó érzés, melylyel a magyar paraszton csüggött. Nemcsak valamennyi művét idézzük tanúságkép, de figyelmeztetőként mutatunk arra a parasztszínházra, melyet Szent- Tornyán épített. Maga köré vonzotta ott lenn birtokán a parasztságot és rászoktatta, betanította egy kultúrintézmény iránt való lelkesedésre. Azok a szinielőadások, melyeket parasztjaival rendezett, mély nyomokat fognak hagyni a tornyai vidék népének lelkében s azokéban is, kik messze idegenből jővén, átélvezték azokat az előadásokat, melyekben Harpagonokat, Bramarbasokat, Otellókat tanulatlan parasztok játszottak el a maguk hamisítatlan érzelmeikkel. Justh Zsigmond szivéhez s érzelemvilágához nem tudott hozzáférkőzni idegen szellem. Körülvette az idegen szellem, de belé nem hatolt. Justh Zsigmond az újabb magyar írók között tán legkevésbbé volt kozmopolita. Mert aki a Gányó Julcsát s a Pénz legendáját megírta, az a magyarnál is magyarabb. A végzet mely születése óta fenyegetve kisérte, idegen hazában, Cannesben érte utól Justh Zsigmondot. Hazájáért rajongó lelke itt lakozik majd közöttünk. Porhüvelyét pedig odahelyezik a szenttornyai füzesek alá, hová eljár majd a jó nép megsiratni drága urát. Szomorodott szívvel tudjuk Justh Zsigmondot a holtak birodalmában s fáj, ha szivünk rágondolt az ő boldogtalan éltére s gyászos kimultára. Kordiái. A HÉT. — Tutti quanti. — Vasárnap reggel igy szóltam S-né úrhölgyhöz, kit egy napilap tárczái révén az unalomig jól ismerek : — Nagyságos Asszonyom ! . . . S aztán egyet köszörültem a torkomon. — Nagyságos Asszonyom!. .. ismétlem. Mert hajh! tudtam, hogy e modern megszólítással már egy nagy lépést tettem kegyei elnyeréséhez. S igy folytattam : — Önről egy napilap tárczái azt a reklámot írják, hogy szellemes. Sajnos, az ott közölt mondásaiból ezt eddig nem vehettem észre, kérem, legyen szíves . . . S né — ennyi gorombaság hallatára — kissé meglepetve nézett reám. Csak egy kissé, hisz az őszinte gorombaságokhoz hozzászokhatott. (Oh, a modern tárczairók hősnői elég gorombaságot nyelnek le, sub titulo Őszinteség!) — Nagyságos Asszonyom! Mi lehet az oka, hogy Sudermann — Berlinben — a hazájában — megbukott, Bécsben, — az idegenben — sikert aratott, igen, a Pillangók harczával . . . ? S né, a szellemes nagyságos asszony, rövidesen gondolkozott s azt válaszolta, amit 100 ember közül 99 és 30 válaszolna, s a választ mégis szellemesnek tartaná mindegyik. — Senki sem próféta a saját hazájában. Pedig a válasz — banális és hamis. Miért ? Mert 1) Sudermann — igenis — próféta a saját hazájában. 2) Mert már ez ok. — Ah, — válaszolta erre S-né — hogyan ? Hisz ön csak állít, de nem bizonyít. T. i. ő nagysága a hosszadalmas okoskodásokhoz szokott vala. — Sudermann-nak, nagyságos asszonyom, nagy a pártja, sok a tisztelője. Akik őt személyesen is megismerik, azokat még jobban magához, szelleméhez fűzi. Sudermann élő mintája, az úgynevezett nagy tehetségnek, kiket csak egy lépés választ el a génjétől, (ezt a lépést azonban már nem tudják megtenni!) — S ön ismeri őt személyesen ? — Nagyságos Asszonyom, ön roppant indiskrét. De kielégítem kívánságát, s megvallom: Sudermannt . . . — Nem ismerem . . . akarja ön mondani, — vágott közbe szellemesen S-né. — De sajnos, ellent kell önnek mondanom Nagyságos Asszonyom, mert Sudermannt ösmerem. Húsvét óta, az idén Velenczében találkoztunk . . . — Nos és ... ? — Hosszú szakállú úr, élénk, mozgékony, gyors társalgó . . . — Nem azt kérdem, mi az új darabja berlini bukásának az oka, ha őt annyira szeretik ? A darab rész ? De hát miért tetszett akkor a bécsieknek? — Nincs nagyobb ellenség két oly íróembernél, akik közös eszthetikai alapon állanak s csak egy árnyalat választja el őket egymástól. Ez az árnyalat, ez a nüansz a gyűlölet alapja. Hiszen mindegyik arra esküszik, hogy ez a nüansz teszi tönkre az elvet, a szent eszmét, így vagyunk a Sudermann-Hauptmann német híveivel. Nagyságos Asszonyom! íme a recepczió kérdése. Az orthodoxok, hogy gyűlölik a neológokat?! Az orthodoxoknak nem kell a recepczió, mert a neológnak kell. Ha az orthodoxnak kellene, nem keli akkor a neológnak. Sudermann, teszem, kissé megalkuszik a konvenczióval. Hauptmann szigorúbban realista. Az egyiknek a pártja tehát tehetségtelennek tartja a másikat, így történt most is. A Hauptmannisták többen voltak s az első előadáson megbukott a Sudermann-párt. De hogy kinek volt igaza — Bécsnek-e vagy Berlinnek, ezt meg kell tudnom, Nagyságos Asszonyom kívánja, hát felutazom Bécsbe. Hétfőn délután — két hírrel felfegyverkezve — mentem el S-né jourjára. Hogy a históriai nevezetességű japáni szegletben magunkra maradtunk, S-né idegesen felkiáltott : — Nos? Győztek az orthodoxok s Berlinnek van igaza — feleltem. S-né megértett, de a szobában lévő s grande visitet tévő Blumenblauné asszonyság — ki csak nemrég a prágai lottón nyert 100 ezer forintja révén vett fel a fülébe 2000 forintos boutont, — nem értette meg szellemes válaszomat. — Nagyságos Asszonyom — fordultam hozzá, — e titkos beszéd azt jelenti, hogy a reczepczió megbukott és hogy Sudermann darabja előbbi darabjainál is gyengébb. MAGYAR GÉNIUSZ 255