Magyar Géniusz, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-14 / 42. szám

254 jó barátságnak, és köztünk és Szerbia között fennálljon. Mert mindenáron­­ jó barátok akarunk maradni ezzel az állam­mal, mely a jövő nagy internaczionális kérdéseinek megoldásához tán kulcsként fog szolgálhatni. De nem csak ily önző érdek vezérel bennünket e barátságra. Van az egoizmusnál becsesebb, a mi ehhez a nemzethez vonz. Ez pedig a jó barátság hagyománya. Ezt a hagyományos jóbarátságot meg­­kádencziázta az egykori nagyszalontai jegyző is és ennek a kádencziának a fog­lalatja épen pendant-ja lehet a mostani vendéglátásnak. Akkor a magyar király járt Ráczországban ritka vendég gyanánt. Most ritka vendég gyanánt Ráczország királya jár nálunk. És a­milyen dúsan, lelkesen látta el a szerb nép a mi fejedel­münket, olyan gazdagon, örömmel látjuk mi most az ő királyukat. Sőt sajátos vé­letlenkép a vadászat se marad el a mi ré­szünkről, viszonozván a Lázár fiának hajszáit. Ez a kis egybevetés csak illusztrálja azt a hagyományos jóbarátságot, de ki nem fejezi. Mert a szív szavát a száj sza­vaival kifejezni valóságban nem lehet. A jó szomszédot mindig is jó barátnak néz­zük, most is annak nézzük. A jó barátot pedig szívesen látjuk a körünkben. I. Sándor szerb királyt a népéért is igaz örömmel köszöntjük, de jó magáért is. Ez a fiatal ember, ki megmutatta már, hogy ember a talpán, a legrokonszenve­sebb alakok egyike, kiket a legeslegújabb kor történetében ismerünk. Van akaratá­nak ereje, van energiája, van bátorsága és vannak gondolatai. Ezekben pedig oly tulajdonokat bír, melyek kedvesek önma­gukban is. Egymaga csinálta meg Szerbia modern történetét, szóval fiatal évei da­czára is már tett. Ez is egy okkal több, hogy örüljünk a látogatása miatt. MAGYAR GÉNIUSZ De nem keressük tovább az okokat, melyekért igaz örömmel látjuk körünkben. Hanem keresetlenül adunk kifejezést an­nak az érzésnek, mely elfog minden ma­gyart, midőn hazánk szép székes fővárosa falai közt üdvözölheti a szerbek nagy múltú és fényes jövendőre hivatott ifjú királyát. Spektátor: JUSTH ZSIGMOND I. 1862—94. Mikor ez a boldogtalan sorsú ember először megpillantotta a napvilágot, már a sír szélén állott. Nem is élt igazában egy pillanatig se; kincs vergődés az élet s halál közt volt az a rövid három év­tized, melyen át megadatott néki viselni e sárgolyó balságait. Éltető, lehelő szer­vén ott rágódott a szú születése óta. S­­ nem ismeri még az emberi eszme azt a szerszámot, mely kiölte ezt a kórt, így az emberi elme tökéletlen voltának áldozata az ujabbkori magyar írói nemzedék e kiváló tagja. A magyar irodalom megérzi ezt a vesz­teséget. Nem a szokott frázisszerű érte­lemben olvasandó e kifejezés. S nem is a de mortuis nil..................Közmondásának alkalmazása keresendő e kitételben. Őszin­teséggel állíthatni, hogy Justh Zsigmond gyászos kimúlta érezhető sebet üt litera­­turánk testén. Mert Justh Zsigmond gon­dolkodott, írásaiban tehetségéhez képest önálló gondolatait tükrözte vissza. Ez az, a­mit benne legjobban tudtunk becsülni. A gondolatok eredetisége tette őt első­sorban olyan íróvá, a­kiről beszélni és írni érdemes. Ebben a keretben azután egy újszerű sajátság tette irói egyénisé­gét érdekessé. Ha munkáit olvassuk, rög­tön feltűnik az az ellentét, mely Justh Zsigmond egyéniségét jellemezte nem csak mint irót, de mint a társaság tagját. Lelkét át meg átjárta a nyugati világ modern levegője. Megjelenésre, modorra, gondol­kodásának irányára nézvést egészen fran­­czia volt. S mégis e jellemvonásai egé­szen népies magyarságban voltak — mint­egy­­—■ feloldva. Nem szegletességekben nyilvánult ez, hiszen Justh Zsigmond a magyar társaság egyik legelegánsabb tagja volt és irói stílje is hajlékony, simulé­­kony , de érzelemvilágában — mely a köz­napi életben és írói munkásságában egy­ként őszintén nyilvánult — a magyar faj eredeti jellegét árulta el. A Paris elemei, bár első munkái közül való, mégis e jel­lemvonásait híven tüntetik fel. Érezzük, hogy Páris utczáin vezet végig Justh Zsig­mond, de azt is érezzük, hogy magyar író a vezetőnk. Egykönnyen nem lehet kifejezni, miben nyilvánulnak e harmó­niába olvadt ellentétek, mert ezt csak érzi az ember s az érzéseket szavakba önteni s itt se könnyű dolog. Hanem olvassák el a GGG JUStif ZSIGMOND. JUSTH ZSIGMOND KÉZÍRÁSA, 1894

Next