Magyar Géniusz, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-01 / 1. szám

18£6 MAGYAR GÉNIUSZ (MARGIT ALBUMÁBA): Száz évig h­ogyh­a élnék:, S te itt volnál velem : Nem fogyna el szivemből Az édes szerelem ! Ida száz évet bocsátna Isten kegyelme rám : Ajk­ad, szemed, kezecskéd Mindegyre áldanám! Ha száz, sőt ezer évig járhatnék: itt veled: Örök, tavaszt éreznék:, S nem látnám a telet! De lennék: ifjú korban Hervadt, mogorva, vén, S örökre halni vágynám Ha nem volnál enyém.! Ábrányi Emil: Mascagni gyermekei. A­lig néhány napja, hogy a nagy Pietro, aki egyfelvonásos operájával meghó­dította az egész világot, nálunk járt és kellemes izgatottságba hozta az idegeket mindenütt ahol csak megjelent. Mascagnit, a bohémient ismerte meg akkor Buda­pest; az ő szeretetreméltó szokásait bőven ismertették napilapok, folyóiratok, szak­közlönyök és más »alkalmatosságok.« Mi most Mascagni családját mutatjuk be önöknek, feleségét aki fényes hajlékában térdére veszi gyermekeit, mesét mond ne­kik madárfüttyről, angyalok daláról és éne­kel nekik bűbájos altató dalokat,­­ és bemutatjuk ezeket a bájos gyermekeket is. A maestro állandóan Livorusban lakik, abban az igénytelen kis városkában, ahol 73 éves atyja napról-napra eldicsekedik a szomszédoknak a fia dicsőségével. Az atyja iránt érzett szeretet köti tehát ahhoz a városhoz, ahol gyermekc­ipőit elnyűtte, ahol azt jósolták neki, hogy vándorkomé­diás, útszéli muzsikus lesz belőle, ha éjjel­nappal egyebet sem tesz, csak a zongo­rát üti. A Via Goldonin lévő villa különben eléggé zajos hajlék. Mascagni két fiacs­kája a hat éves Domenico és a négy éves Dino és kis leánykája gondoskodnak ar­ról, hogy hangos, jóleső vidámság töltse be a kis paradicsomot. »Az asszony,« ahogy a nagy Pietro élete párját közönségesen nevezni szokta, nem feltűnő szépség; csinos, kedves, igény­telen feleség, aki él-hal a családjáért és kitűnő házi­asszony. Mascagni minden al­kalmat felhasznál, hogy az ő »őrangyalát« dicsőítse és elmondhassa szerelmi házas­ságának történetét.

Next