Magyar Pedagógia 49. (1940)
HORN JÓZSEF: Borotvás-Nagy Sándor: Nevelhető-e a fajmagyar üzletemberré?
374IRODALOM. ken át ismétlődik; végül mégis csak rávésődik a faj képére. A fajok fejlődés eredményei; átalakulásuk szüntelen folyamat. A faji adottságok határai fent merevek. Nem élettani alap nélküli vágy tehát, ha a faj átnevelésére törekszünk. Ennek az átnevelésnek azonban megvannak a határai. A szerző szavaival: az egyedek faji egyöntetűségét, mint altalajt, vékony termőréteg takarja be. Ezt szántjuk, boronáljuk és vetjük be. Csak ezt munkálhatja meg a nevelés is. Ezután felveti a kérdést, hogyan lehet népünk egyedeiben a vállalkozó szellemet felidézni, föltárni és kimunkálni? Noha ez tisztán nevelői feladat, átfogó terjedelme miatt az iskolák egyedül meg nem oldhatják. Részt kell ebben vennie a közigazgatás különféle ágainak és a sajtónak is. Az elsőfeladat: megdönteni a hivatalnokeszmény egyeduralmát és a gyakorlati életpályák helyes értékelését kialakítani. A magyar közszellemnek gyökeresen meg kell változnia. Az iskolai nevelés pedig ne fokról-fokra engedjen a jelentkező szükségletek nyomásának, hanem előzze meg a tényeket ésne idegenkedjék attól, hogy az üzletembert nevelő eszménnyé, nevelési céllá avassa.« Az iskolának, mégpedig már a népiskolának is, kutatnia kell a vállalkozó tehetségeket s gondot kell fordítania arra, hogy ezek ily irányban kiművelődjenek és az önálló vállalkozás számára el ne kallódjanak. Természetesen, még fokozottabban kell ezt tenniök a szakiskoláknak. A szerző nem a középosztály fiait kívánja vállalkozókká, üzletemberekké nevelni. Szerinte: »falabányt borsó minden törekvés, amely a hivatalnokeszménnyel telített középosztály gyermekeit kapitalista pályákra akarja csatolgatni«. A »magyar középosztály lelkét nem lehet átnevelni. Ez a lélek humanista lélek, ennek még sarjadékából sem gyárt semilyen művelődéspolitika vérbeli kereskedőt, vállalati vezetőt.« A leendő vállalkozókat, üzletembereket tehát a nép egyszerű fiaiból és a kispolgárok gyermekeiből kell nevelnünk, akik friss életerőt hoznak magukkal, s akik még nem váltak rabjává a középosztály előtt lebegő egyoldalú hivatalnokeszménynek. Mi úgy véljük, hogy a szerzőnek ez a megállapítása túlzottan pesszimisztikus, mint az is, hogy »nincs népünkben magasabb fokú kereskedői tehetség«. Tény, hogy középosztályunk előtt eddig csupán a hivatalnokeszmény lebegett,, de ez áll a társadalom alsóbb rétegeire is, sőt nagyon valószínű, hogy amíg a középosztály nem küldi gyermekeit a tágabb értelemben vett kereskedelmi pályákra, addig a társadalom más rétegei sem látnak ebben »úri foglalkozást.« A középosztály lelke azért humanista lélek, mert eddig arra nevelték. Az a nagy átalakulás azonban, amely a gyakorlati iskoláink művelődésanyagában a közelmúltban bekövetkezett, bizonyára jótékonyan fogja éreztetni hatását, ha a középosztály gyermekei kellő számban látogatják majd ezeket az iskolákat. E tekintetben sem kell a mai helyzetet reménytelennek tekintenünk. Azok a lehetőségek, amelyeket ma a szóban lévő gyakorlati életpályák kínálnak, bizonyára nemcsak a középosztály idősebb tagjait vonzzák, hanem ifjúságát is. A főbaj nem a tehetség vagy a nevelhetőség hiányában van, hanem abban, hogy a középosztálybeli szülők idegenkednek attól, hogy gyermekeiket ily pályákra adják. Helyes az a gondolat, hogy a nép tehetséges gyemre-