Magyar Pedagógia 50. (1941)

HORN JÓZSEF: Imre Sándor: A gazdasági középiskolák része a köznevelésben

IRODALOM.367 szükséges ismeretekre és készségekre tanítják meg őket. A szakiskola­­ezzel az egyénnek megadja a kenyérkeresés, életfenntartás eszközét, a nemzetnek, pedig a közösség életében szükséges munkák elvégzésére megfelelő munká­sokat nevel. Itt tehát az életpályára való előkészítés áll előtérben.« Azonban a szakiskola növendékei »nemcsak valamely foglalkozásra, hanem egész életökre itt készülnek fel. Ha a szakiskola ezt nem veszi tudomásul, annak nemcsak egy-egy növendék, hanem az egész közösség vallja kárát«. Az em­bernek magának, de a közösségnek is szüksége van arra, hogy a szak­munkát végző ember munkakörén túl is értelmesen tudjon széttekinteni és kellően tájékozott legyen azokban a kérdésekben, amelyek az élet megérté­séhez és okos folytatásához, valamint a nemzet életében való tudatos rész­vételhez szükségesek. »Minél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a nemzet életében a szakismereteknek és a gyakorlati felkészültségnek, annál fonto­sabbnak kell tartanunk, ho­gy a gyakorlati szakemberek művelt emberek legyenek, azaz a közösség életének tudatos munkásai, a közműveltség részesei«. »A szakiskola sajátos rendeltetése a szakértelem, szakszerű gon­dolkodás, gyakorlati készségek fejlesztése; egyetemes keretbe ez akkor illeszkedik, ha megadja növendékeinek a szakszerű tanultságon kívül a műveltségnek azokat az elemeit is, amelyek a nemzet valamennyi tagjának szellemi egységbe foglalásához szükségesek«. A közművelődés egyoldalúvá válik, ha benne a műveltség bizonyos elemei különösen nagy helyet fog­lalnak el, a többiek pedig háttérbe szorulnak. A magyar művelődés is egy­oldalú volt, mert az uralkodó iskolafaj , a gimnázium s ennek hatása alatt jóformán az egész közoktatás főképen irodalmi és történelmi műveltséget terjesztett, az élet közvetlen szükségletei pedig csaknem teljesen kimarad­tak a közoktatásból ; így épen azok, akik legtovább jártak iskolába, az életet meghatározó nagy társadalmi és gazdasági kérdésekben tájékozatlanok ma­radtak. Hiba volt ez azért is, mert »a nemzet sokféle alkotó része között a megbecsülés sohasem fejlődhetik ki, ha a részek művelődését egészen külön utakon vezetik, ha egymás gondolatvilágába be sem pillantanak«. Szakiskoláink sok méltánytalan bírálatban részesülnek a gyakorlat em­berei részéről, mert nem kész embereket adnak a gyakorlatnak. E követel­ménnyel szemben nyomatékkal hangsúlyozza a szerző, hogy »a szakiskolának egyik fajtája sem teheti kész szakemberré erre nagyon is ifjú tanítvá­nyait ...« »A gazdasági szakiskola csak akkor tölti be rendeltetését, ha a fejlődő embert nézi s a maga feladatát e kifejlődés segítésében látja.« A szakiskolák tanárainak nemcsak a tárgyi tudásra, hanem tanítványaik értelmes­­ségére, s nemcsak a gépies­­munkakész­ségre, hanem a jó munka erkölcsi feltételeire is gondolniok kell. »A közre nézve nem mindegy, hogy a gazda­sági életben, annak bármelyik pontján működők milyen szakemberek és milyen emberek, kifejlett értelmű, világosan gondolkodó ember tisztult erkölcsi szempontjait érvényesítik-e, vagy csak betanult, mintegy külsőleg felszedett ismereti anyag gépies, lélektelen felhasználásával mutatják meg iskolai ta­­nultságuk értékét, avagy eleven ésszel alantas szándékokat juttatnak másokra, a közre nézve káros eredményhez.« 1 25"

Next