Magyar Pedagógia 66. (1966)

1966 / 3-4. szám - KERTÉSZ ÖDÖN: A pedagógus Babits Mihály

nyelvben. Felkészültsége fontos kellék volt az ifjúság figyelmének lekötéséhez, emellett előadása tiszta, érthető, élvezetes volt. Lelkiismeretességére jellemző, hogy időt nem kímélve még a feleltetésnél is oktatott, erősítve a tanuló hiányos felkészültségét, ugyanekkor az egész osztályét is. Nem csodálható, hogy osztálya előmenetelben vezetett, s a megrovandók száma legkisebb volt benne. Köteles­ségének tekintette a szülői otthonnal való kapcsolatot. Az élet, a gyakorlat vezette be a gyermeklélektan tudományába, hogy a gyermeki lélek megismerésével alkalmazni tudja a tanítás célravezető módszerét. Élményeket főképpen az irodalom kiválóságainak megismertetése útján nyújtott. Dicsőíti VÖRÖSMARTYt, de különösen Petőfi Sándor­, és jól t­udta, hogy a fiatalokra a nagy forradalmi költő hat. Petőfi nagyszerű nevelési lehetőséget nyújt a hősiességre, a zsarnok­sággal szembenálló forradalmi érzés átplántálására, a szülők tiszteletére és a nép szeretetére. Előtérbe helyezi Arany JÁNOSt is, élményként hat bölcsességével, művészetével, a népet felszabadító törekvésével, az igazság keresésével. Csodál­ható-e, hogy nem mindig vette tekintetbe a tanítási óra időtartamát? Lényeges-e a feleltetésnél az osztályozás figyelmen kívül hagyása és néha túlzott szigorúsága a tudás kicsikarása érdekében? Babits Mihály tanár erkölcsi magatartása példa­mutató. Politikai állásfoglalása mindig szemben állt a reakcióval. Kartársai tisztelték, barátai szerették és üldöztetésekor is kiálltak mellette. Már rég elhagyta az iskolát, de nem felejtette el tanítványait, kiknek szemei egykor nyugtatták, és élete viharaiban ezek feledtették vele a vádakat, a gúnyt és a hűtlenséget. Álmatlan éjszakán s reggel is azon tűnődik: „Hová lettetek régi tanítványok? Elszóródtatok, mint a magvak pelyhe.” Hívja őket, hogy kövessék. De nincs már hívó harangja . . . s nincs már aki kövesse.17 Эдён Кертес МИХАЙ БАБИЧ КАК ПЕДАГОГ Венгерский писатель Михай Бабич был учителем гимназии с 1905 по 1918 гг. По случаю 25-летия со дня смерти писателя автор знакомит читателей с педагогической деятельностью Бабича. О. Kertész MIHÁLY BABITS, THE PEDAGOGUE The Hungarian writer Mihály Babits was a secondary school teacher from 1905 up to 1918. On the occasion of the 25th anniversary of his death his pedagogical working is considered and appraised. 1 17 Babits Mihály: Összes versei. Hajnali gondolat, 264. o. 11 Magyar Pedagógia 433

Next