Magyar Pedagógia 108. (2008)
2008 / 4. szám - CSIZÉR KATA - KONTRÁNÉ HEGYBÍRÓ EDIT - SÁFÁR ANNA: Siket és nagyothalló felnőttek idegennyelv-tanulási motivációja
Siket és nagyothalló felnőttek idegennyelv-tanulási motivációja Idegen nyelvek tanulása hallássérültek körében A hallássérültek idegennyelv-tanulásáról kevés ismeret áll a rendelkezésünkre. Magyarországon tudomásunk szerint most folyik először szervezett kutatás ezen a téren, és a környező országokban is hasonló a helyzet. Dotter (2008) szerint Ausztriában és a német nyelvet beszélő országokban alig végeztek a témában kutatást. Az angoltanárok legnagyobb nemzetközi szevezete, a TESOL (Teachers of English to Speakers of Other Languages), is csak 2000-ben vette fel programjába a hallássérültek angoltanulásának a vizsgálatát. Az Egyesült Királyságban, mely Európában az angoltanítás és angoltanárképzés legnagyobb fellegvára, szintén kevés szakirodalom áll rendelkezésre a hallássérültek idegennyelv-tanulásáról. Fleming (2008b) tapasztalata szerint a siket nyelvtanulók a hallók szükségletei szerint szervezett angoltanfolyamokon vesznek részt. Az ezen a téren élenjáró skandináv országok közül Svédországban az 1994-es új nemzeti tanterv erősítette meg hivatalosan a már korábban meglévő gyakorlatot, hogy a siket tanulók számára is kötelező az angol nyelvtanulás. Saját régiónkban, a minket ebből a szempontból jóval megelőző Cseh Köztársaságban, 1998-ban indították el az első angol nyelvi programot siket és nagyothalló egyetemisták számára. Az intézmények általában vegyes, siket-nagyothalló csoportokkal működnek, ami a tanárok számára külön kihívás jelent (Mackóvá, 2008). Az alap és középfokú oktatásban németet vagy angolt tanítanak, így az egyetemi angolórákra nagyon változatos szintű és fajtájú nyelvtudással érkeznek a hallgatók. Machová (2008) arról számol be, hogy a nyelvórákon részben azzal is foglalkoztak, milyen módszerekkel, tananyagokkal, könyvekkel lehet az angoltudást átadni siket gyerekeknek. Ennek az volt a célja, hogy a tanári diplomájuk megszerzése után a résztvevők, bár nem angol szakos képesítést kapnak, segítőként együtt tudjanak működni az iskolákban a nyelvtanárokkal. A tapasztalatok megosztására és az angoltanár-képzés előmozdítására 2000-ben illetve 2004-ben Prágában nemzetközi szimpóziumot tartottak, melyen az előadók nagy része a siketek oktatásában élen járó, neves amerikai és angol intézményekről érkezett, mint a Gallaudet Egyetem, a Rochester Institute of Technology, vagy a Wolverhampton-i Egyetem ( Janáková, 2008). Az angol és amerikai szakirodalom elsősorban az arra irányuló kutatásokkal foglalkozik, hogy az angol nyelvi környezetben élő siketek hogyan tanulnak meg írni-olvasni a többségi társadalom nyelvén. Mivel a siket tanuló számára az angol nyelv hangzó alakjában nem hozzáférhető, az írás-olvasási készségek elsajátítása összehasonlítva sokkal nehezebb, mint a külföldi, ám halló tanulóknak. Egy 1993-as kutatás szerint az Egyesült Államokban a 17-18 éves siket fiatalok úgy kerülnek ki a speciális iskolákból, hogy átlagos olvasási készségük a nem éri el a 4. osztályos szintet (Allen, 1994). A Gallaudet Kutatóintézetben végzett vizsgálat azt állapította meg, hogy sok siket tanuló úgy fejezi be a középiskolai tanulmányait, hogy nincs megfelelő íráskészsége a többségi társadalom nyelvén. (Gallaudet Research Institute 2005 idézi Eilerscrandall, 2008). Komesaroff (2008) ausztrál, Szabó (2003) magyar vonatkozásban hasonló eredményekről számol be. Az idegen nyelvek tanítása terén elérhető szakirodalom - akárcsak az egyéb tantárgyak oktatásában - a siketek és a jelnyelvet használó nagyothallók számára is a kétnyelvű oktatást szorgalmazza, vagyis a nemzeti jelnyelv és a nemzeti beszélt nyelv írott vál