Magyar Pedagógia 119. (2019)
2019 / 2. szám - Kontráné Hegybíró Edit - Csizér Kata: Felsőoktatásban tanuló siket és súlyos fokban nagyothalló hallgatók idegennyelv-tanulási motivációja: egy klaszter- elemzésből levonható következtetések
Kontráné Hegybíró Edit és Csizér Kata és tanulási stratégiáit kíséreltük meg feltérképezni. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a résztvevők milyen szerepet tulajdonítanak a jelnyelv használatának a nyelvtanulásban és a nyelvtanításban (Csizér & Kontra, 2020; Kontráné Hegybíró & Csizér, 2019). E tanulmányban arról számolunk be, hogy a felmérés során begyűjtött nemzetközi adatok klaszterelemzése milyen újabb következtetések levonására ad lehetőséget. Először rövid áttekintést adunk a siketek idegennyelv-tanulása terén folytatott korábbi kutatási eredményekről, majd ezt követően részletesen beszámolunk a LangSkills felmérés adatainak elemzéséről. Ismeretek a siketek idegennyelv-tanulásáról A siketek és súlyos fokban nagyothallók idegennyelv-tanulását jelentős mértékben befolyásolja a tanulók hallásállapota és az adott országban elfogadott siketoktatási szemlélet. A hallásvesztésnek különböző fokozatai vannak, melyek között éles határvonal nem húzható. Az EMMI 32/2012-es rendelete a beszédtartományban mért hallásveszteség mértéke szerint a következő kategóriákat különbözteti meg: súlyos fokban hallássérült, siket: 90 dB; súlyos fokban nagyothalló: 65-90 dB; középsúlyos fokban nagyothalló: 45-65 dB; nagyothalló: 30-45 dB között. (EMMI, 2012, p. 3410). Az EMMI-rendelet (2012, p. 3409) 2.3. pontja a siket gyermekről a következőképpen fogalmaz: „A súlyos fokban hallássérült - siket - és a kevésbé súlyosan vagy közepes fokban hallássérült - nagyothalló - gyermekek hallásvesztesége a főbb beszédfrekvenciákon olyan mértékű, hogy ennek következtében a beszédnek hallás után történő megértésére nem, vagy csak részben képesek”. Golden-Meadow és Mayberry (2001) szintén rámutatnak arra, hogy az a gyermek, akinél a hallásvesztés mértéke a 70-89 dB tartományban mozog, még a kiabáló beszédet sem hallja, a 90 dB-es hallásvesztéssel pedig csak egy-egy erős hangot hallanak meg, azokat is inkább csak mint rezgéseket észlelik. Ezek az ismeretek indokolják, hogy a beszélt nyelvek elsajátítása szempontjából a teljesen siketek és a súlyos fokban nagyothallók között ne tegyünk különbséget. E tanulmányban mi is ezt az elvet követjük, és a továbbiakban együttesen a siketek megjelölést használjuk. A siketek oktatásában a világ számos pontján, így a közép-európai régióban is az 1880-as Milánói Kongresszus határozatának eredményeképp (Gallaudet University Archives, 1963) az úgynevezett oralista szemlélet az irányadó (vö. Moores, 2010). A tanulók a hangzó nyelven részesülnek az oktatásban, jelentős hangsúlyt kap a hallásmaradvány fejlesztése és a hangzó beszéd elsajátítása. Ez a módszer a siket közösségek tagjaiban ellenérzést váltott és vált ki, mert számunkra csak a jelnyelven történő kommunikáció jelenti a 100%-os információátvitelt, vagyis a teljes információs akadálymentesítést (Szabó, 2003, p. 54; Vasák, 2005, p. 167). Minél nagyobb fokú a gyermek hallásvesztése, annál valószínűbb, hogy a jelnyelv az az első nyelv, amelyet természetes úton a legkönnyebben el tud sajátítani. Ennek ismerete később elő tudja segíteni a többségi verbális nyelv írott és/vagy hangzó formájának elsajátítását. Grosjean (1999) nagyhatású, számos nyelvre lefordított cikke szerint a halló társadalom felelőssége, hogy biztosítsa a siket gyermekek jogát a kétnyelvűvé váláshoz, és az egyes országok oktatási rendszerének elodázhatatlan feladata ott, ahol ez még nem történt meg, a bilingvális oktatás, és az erre képzett tanárok biztosítása. Mire a siket gyermek eléri azt az osztályfokozatot, ahol a tanterv bevezeti az idegen