Magyar Pszichológiai Szemle 10. (1937)

1937 / 1-4. sz. - TANULMÁNYOK - RANSCHBURG PÁL: A magasabb szellemi működések helyes vagy téves voltát megszabó törvényekről

A magasabb szellemi működések helyes vagy téves voltát megszabó törvényekről. Irta: Slanschburg Pál. ELSŐ RÉSZ. A részek harmóniája, mint a psychologiai fonetika egyik alaptörvénye­ ­. A szók létre­jöttének, fejlődésének és változásainak törvényszerű volta. A beszéd, mint a hallott, gondolt, mondott beszédhan­gok együttese, és a papírra írott, gépelt, sajtó alá kisze­dett szókat rögzítő írásjelek sorozata, sem hallásilag, sem kiejtésileg nem szóelemek, beszédhangok puszta egymásmel­­lettisége vagy betűk puszta egymásutánisága, aminőnek a nyomtatott szövegben játszhatnék. Valamint a zenei dallam, bár sajátképen egyes hangokból tevődik össze, minden ele­mében egymással szorosan egybefüggő szövedék, ugyanúgy az emberi beszéd is az. A mondat eleje értelmét csak végétől és a közbeeső részeitől együttesen kap­ja meg, sőt igazi je­lentőségét csak az egész beszédszövegtől, az előtte mondot­taktól s az utána mondandóktól nyeri el. Ugyanígy minden egyes szónak minden egyes hangzóeleme kapcsolatos a szó többi elemével, sőt a szomszédos szók elemeivel is. De ezen­felül, a szók, mint ismert értelmes beszéd-elemek, szintén nemcsak kisebb-nagyobb számú magán- ill. mássalhangzó — vokális és konszonáns — egymásutánjából adódnak, de szám­talanszoros hallás, elgondolás, utánamondás, önszántó kiejtés folyamán megvannak róluk elménkben kialakult szókép-nyo­­maink is. Végeredményben a szók a beszólás folyamán bi­zonyos rendben egymás után hallott s egymás után kiejtett hangzók, szótagok szimultán benyomást keltő, bizonyos fo­galmakkal legszorosabban kapcsolatos halmazai. Mégis a hal­láskor s beszóláskor ezen elemek időbeli egymásutánja olva­sáskor, s még világosabban íráskor stb. egyúttal térbeli sor­rendjük, kérlelhetetlenül és fellebbezhetetlenül egy bizonyos irányú szukcesszivitást tételez fel, bármennyire globálisan fogjuk is fel látszólag a már jól ismert sorrendben a hal­­lásos, beszédmozgásos s látásos szóképek segélyével e szókat alkotó hangzók ill. betűk halmazát. Példaként éppen a most befejezett mondatban szereplő két szó­óriásra mutatok rá, és kérdezem, lehet-e a „kérlelhetetlenül“, vagy a „fellebbezhe­tetlenül“, avagy a „szukcesszivitást“ szókat valóban szimul­tán, elemeik időbeli sorrendjének betartása nélkül meghal­lani, elgondolni vagy még inkább kiejteni.

Next