Magyar Pszichológiai Szemle 25. (1968)
1968 / 1-2. szám - LEONTYEV, A. N.: A szovjet pszichológia távlati problémái
giai tényező” számbavétele. A legfontosabb munkafolyamatok, amelyeket az automatizált rendszerek operátora végrehajt, belső, pszichikai folyamatok formájában mennek végbe, tehát legelemibb leírásuk is speciális pszichológiai vizsgálatot igényel; sem az egyszerű objektív megfigyelés, sem az önmegfigyelés nem hatolhat be e folyamatok tartalmába és struktúrájába. Ugyanígy állunk a gépnek az emberhez való idomulásával is. A jelenlegi körülmények között ehhez már nem elegendő a legegyszerűbb antropometriai vagy kronometriai adatokra támaszkodni, s tisztán empirikus alapon sem lehet az operátor lehetőségeihez „idomítani” a már kiépült technikai rendszereket; ez több ok miatt lehetetlen. Az e téren elkövetett hibák viszont — ha például az operátor túlságosan sok információt kap, ha az általa végrehajtandó műveletek algoritmusai nem adekvátak, vagy ha erős stress-állapotba kerül , megbízhatatlanná teszik az operátor munkáját, s ez azt jelenti, hogy a maga egészében megbízhatatlanná válik az illető automatizált rendszer munkája, bármilyen megbízhatóan működnek technikai egységei. Végül egy egészen új feladatot is kitűzött a pszichológia számára a technikai haladás: olyan leírásokat kell készítenie az ember pszichikai funkcióiról, amelyek lehetővé teszik, hogy e funkciókat technikailag modellálják, végrehajtásukat gépre bízzák. Mindezek a feladatok két új irányzat, a mérnöki pszichológia és a pszichológiai bionika témakörét alkotják. Ezek az irányzatok az utóbbi években a szovjet pszichológiában is igen gyorsan fejlődtek. Szinte felbecsülhetetlen hatást gyakoroltak és még fognak is gyakorolni a pszichológiai tudomány állapotára; hatásuk nem is hasonlítható össze azzal, amellyel a régebbi pszichotechnika rendelkezett. Ha úgy fogjuk fel a pszichikai folyamatokat, hogy ezek bonyolítják le az ember munkatevékenységét, munkáját, akkor gyökeresen megváltozik nemcsak elemzésük módszere, hanem természetük értelmezése is; ez a felfogás amellett új, alapvető pszichológiai problémákat hoz napvilágra, amelyeknek a vizsgálatára még visszatérünk. Fel kell tételeznünk, hogy a szovjet pszichológia problematikájának fejlődését erősen befolyásolni fogja egy másik feladatkör is; ennek megoldását különösen sürgetővé tették az utóbbi időben azok a határozatok, amelyeket az SZKP KB 1964. októberi, és ezt követő plénumai hoztak gazdasági rendszerünk továbbfejlesztéséről. Azokra a tudományos munkaszervezési feladatokra gondolok, amelyeknek a kidolgozásában jelentős szerep illeti meg a szó tágabb értelmében vett munkapszichológiát, tehát azt a tudományt, amely nemcsak a termelés ökológiai körülményeinek javításával, a munka rendjének és szervezésének optimálásával, a szakmai oktatással és szakmai kiválasztással foglalkozik, hanem olyan kérdésekkel is, mint a munka motivációja és ösztönzése, a munkáskollektívák és a ,,kis csoportok” összeállítása, az úgynevezett „emberi viszonyulások” stb. Az ilyen irányú munka nálunk csak a legutóbbi időben kezdett kibontakozni, de perspektivikus jelentőségét már most is könnyen elképzelhetjük. Jelentőségét az adja, hogy — a mérnöki pszichológiától eltérően, amely főleg a munkafunkciók végrehajtásának folyamatait, tehát a „mikrofolyamatokat” vizsgálja — elsősorban a „makrofolyamatokkal” foglalkozik, ezek pedig sokkal közvetlenebbül tükrözik és hordozzák magukban az új, szocialista termelési viszonyok sajátságait. A munkapszichológia tehát nálunk szükségszerűen a szocialista, a kommunista munka pszichológiája lesz; ebből új elméleti problémák adódnak, amelyek az általános pszichológia szempontjából is átfogó jelentőségűek. Hogy ezeknek az új elméleti problém 2