Magyar Pszichológiai Szemle 29. (1972)

1972 / 3-4. szám - ELKONYIN, D. B.: A gyermekkori pszichikus fejlődés periodizációjának problémája

tevékenységében létrejövő kapcsolatnormáknak a gyermekek által történő elsajátítása úgy jön létre, hogy a gyermekek társaságaikban, csoportjaikban és közösségeikben ezen viszonyokat saját tevékenységükben újra előállítják vagy modellálják. Figyelemre méltó, hogy ezen elsajátítási folyamatban a gyermek összeütközésbe kerül azzal a szükséglettel, hogy olyan új tárgyi cselekvéseket sajátítson el, amelyek nélkül a felnőttek tevékenységét nem lehet megvalósítani. Ily módon a felnőtt úgy jelenik meg a gyermek előtt, mint új és egyre bonyolultabb tárgyi cselekvésmódok, társadalmilag kidolgozott sablonok és eljárások hordozója, amelyek szükségesek a környező valóságban való tájékozódáshoz, így a gyermek tevékenysége a „gyermek—társadalmi tárgy” és a „gyermek — társadalmi felnőtt” rendszerben egységes folyamatot képvisel, amiben személyi­sége alakul. De a gyermek életének e természete szerint egységes folyamata a társadalom­ban a történelmi fejlődés során megkettőződik, szétválik két aspektusra. Ez a szétválás hozza létre bármely oldal hipertrófiás fejlődésének előfeltételét. Ezt a lehetőséget használja ki az osztálytársadalmak iskolája, amelyik egyes gyermekeket főleg mint a tevékenység operatív technikai részét végrehajtó személyeket nevel, másokat pedig inkább mint ugyanezen tevékenység fel­adatainak és motívumainak hordozóit. A gyermek társadalomban való élete és fejlődése ezen egységes folyamata történelmileg létrejött kettéválásának ilyesféle felhasználása csak az osztálytársadalmakra jellemző. IV. A kifejtett elméleti álláspontok közvetlen kapcsolatban vannak nemcsak a gyermek pszichikus fejlődése periodizációjának problémájával. Forduljunk a gyermekpszichológiában felgyűlt tényanyaghoz. Az utolsó 20—30 évben a pszichológusok által végzett kutatások teljes gazdagságából azokat választ­juk, amelyek a gyermeki tevékenység alaptípusaira vonatkozó ismereteinket gazdagították. Nézzük meg röviden a legfontosabbakat: 1. A legutóbbi időkig nem voltak tisztázottak a csecsemők tevékenységének tárgyi-tartalmi jellemzői. Többek között nem volt világos az a kérdés, hogy milyen tevékenység domináns ebben az életkorban. Egyes kutatók (L. I. Bozsovics és mások) elsődlegesnek a gyermek külső ingerek iránti szükség­letét, és ezért legfontosabb momentumnak az orientációs cselekvések fejlő­dését tartották. Mások (J. Piaget és mások) a legnagyobb figyelmet a szen­­zoros-manipulatív viselkedés fejlődésére fordították. Ismét mások (G. L. Rozengard-Pupko és társai) a csecsemőnek a felnőttekkel való kommuni­kációja rendkívüli jelentőségére mutattak rá. Az utóbbi években M. I. Liszina és munkatársainak kutatása meggyőzően mutatta be, hogy létezik a csecsemőknél a kommunikáció sajátos közvetlen­emocionális formájú tevékenysége. A harmadik hónapban megjelenő és koráb­ban a felnőttre (legerősebb és legkomplexebb ingerre) adott egyszerű reakciónak tekintett „felélénkülési komplexum” a valóságban összetétele szerint bonyo­lult cselekvés, amelynek feladata a felnőttel való kommunikáció, és amelyik sajátos módon valósul meg. Fontos megjegyeznünk, hogy ez a cselekvés jóval azelőtt jelenik meg, hogy a gyermek a tárgyakkal manipulálni kezdene, a fogási művelet kialakulása előtt. Ezen művelet és a felnőttel együtt megváló­

Next