Magyar Pszichológiai Szemle 40. (1983)
1983 / 1. szám - AJKAY KLÁRA–SZAKÁCS FERENC: Kognitív diszpozíciók hatása a pszichodráma-játékban
vések is munkálnak, amelyek jelentősen befolyásolják a játékhelyzet, szerepek kialakításában, esetleg a szereplők kiválasztásában. A játék kialakulásának szakasza tehát igen bonyolult feltételrendszer függvénye, amelyben az „itt és most” ható tényezőkön túl meghatározó szerepük van olyan életszemléleti elemeknek is, amelyek viszonylag függetlenek az adott helyzettől, állapottól — több-kevesebb állandósággal attitűdként hatnak. A következő szakasz során, magában a játékban a szereplők viselkedése még bonyolultabb meghatározó rendszer függvénye. A dramatikus szituációra vonatkozó információk (szerepek, téma stb.) és az ezekkel kapcsolatos (már említett) attitűdök, prekoncepciók mellett a téma, a helyzet énközeliségéből fakadó feszültség (szorongás, agresszió, pozitív érzelmek-indulatok stb.), a partnerek (és a terapeuta, valamint a nézők) viselkedése, a velük kapcsolatos rokonszenvi-ellenszenvi érzések, új játékelemek (hátsó hangok, külső szereplők, közbeszólások, régebbi csoporttörténésekre való utalások stb.) megjelenése stb. mint szituatív tényezők hatnak. Emellett egyéb, nem a helyzettől meghatározott aktuális és habituális diszpozíciói is megszabhatják a szereplők játékát. Sajátos (nem felfokozottabb vagy gátoltabb, hanem minőségileg más !) viselkedést eredményeznek pl. bizonyos szomatikus állapotok, pszichotrop szerek, alkohol stb.; tartósan jellemző viselkedést valószínűsítenek pl. az idegrendszeri típus, a kognitív stílus, az énkép, az értékpreferenciák, az elhárító mechanizmusok vagy olyan személyiségdimenziók, mint pl. az introverziós extroverzió, a külsőbelső kontroll, a szenzitizátor-represszor típus (3, 4, 5.) stb. Mivel e diszpozíciók a szituatív tényezőkkel való kölcsönös interakciókban fejtik ki hatásukat, a pszichodráma játékok megértésében azok a gondolati rendszerek ígérkeznek gyümölcsözőnek, amelyek a pszichodinamikai állapotelemzésen, szituatív tényezők hatásának kutatásán túl egyéb (okként célként ható) diszpozíciókkal is számolnak. A hagyományos pszichoanalitikus és az individuumot ugyancsak zárt rendszerként kezelő traitista személyiségelméletek biologizmusát, valamint az emberi cselekvéseket az ember biológiai lététől függetlenül elgondoló szociálpszichológiai elméletek ideologizmusát meghaladó interakcionalista személyiségelméletek (6, 8) szemléletére utalunk itt, amelyek adaptálásával a pszichodráma módszer hatásmechanizmusa talán Moreno gondolatait meghaladó szinten lenne értelmezhető, ő ugyan talán valóban azt hitte, hogy ott kezdte el a gondolkodást, ahol Freud abbahagyta, de a főként indulati-érzelmi közegben folyó értelmezésével, nagyrészt a feszültség szabályozására irányuló terápiás célkitűzéseivel, szinte kizárólagos érvényűként kezelt katarzis-elméletével végül is nem haladta meg Freud személyiségdinamikájának „gőzgép” modelljét, kognitív tényezőknek kevés szerepet tulajdonított (9). A pszichodráma módszer pedig inkább az ún. ,,insight-terápiák” közé tartozik (2). Lényegi és tartós hatása (nem pszichotikus betegek esetében) nem az aktuális (és mindig csak átmeneti változást eredményező) indulatelvezetésben