Magyar Pszichológiai Szemle 42. (1985)
1985 / 6. szám - BÁRKÁN GYÖRGY: A pszichológia szerepe a századelő magyar társadalomtudományi megújulásában
Zalai szertesugárzó hatása, művének korszerű kicsengése, magával ragadó egyéniségének sodró ereje — vö. Babits—Kosztolányi—Juhász levelezésével, amelyben ötvenként oldalon több mint harmincszor hivatkoznak rá (8) — óriási ösztönzést adott a hazai ismeretelméleti kutatásnak. Egymás után látnak napvilágot Szilasi Vilmos A tudati rendszerezés elméletéről (85), Hauser A. Az esztétikai rendszerezés elmélete (36), Bogarasi B. Bolzano igazságelmélete (27), Mannheim A. Az ismeretelmélet szerkezeti elemzése (57) c. munkái, sőt Mannheim Károly a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájának megnyitó előadásán hangsúlyozza is Zalai szellemi örökségének szerepét az új kutatásokban. Az ismeretelméleti viharok végső szakaszában lépett fel Fogarasi Béla (1891 — 1959) a társadalmi küldetést vállaló filozófia igényével, miután találkozott az akkoriban még alig ismert Peirce logikájával, s elméleti építkezésében az ő módszertani alapszabályára hivatkozott, amely szerint minden általánosításunk igazolásánál meg kell jelölnünk azokat a tapasztalatokat, amelyek bekövetkezését állításunkkal kilátásba helyeztük. Ugyanakkor az empirikus igazolást ki kell egészítenünk egy olyan filozófiai szintézissel, amely világnézeti jellegű és a kor válságát megoldó rendszert alkot. Az ehhez vezető utat a pszichológia aktív ismeretelméleti alkalmazásában látja. A Bolzano igazságelmélete (27) a magán való igazság, a magán való képzet s az igazság felismerésének pszichológiai folyamata közti különbségre támaszkodik, s az ellentmondások megoldását az ítéleti rendszerek ismeretelméleti és genetikai tárgyalásában, logika, etika, pszichológia és esztétika olyan egységes rendszerben való kifejtésével kívánja megvalósítani, amelyet végső soron a pszichológia alapoz meg. Az ítélet voluntarisztikus elméletében (28) a logikai struktúrától függetlenül maga az ítélet, mint akarati aktus a belátás, a szándék és az átélés lélektani folyamatainak közvetítésével gondolkozás-pszichológiai összefüggésbe kerül anélkül, hogy a szerző magát a logikai szerkezetet tagadná ezzel a tételezéssel. Az ítélet intenzitásában, irányultságában különbözik a képzettől és a fogalomtól, mert míg ezek önmagukban is tapasztalati evidenciával rendelkeznek, az ítéleti szerkezet létrehozása, mint önálló aktus, egészében intencionális értékelő mozzanattól áthatott. Végül Fogarasi felismeri, hogy az ítélet önmagában is mindig egy lehetséges kérdésre adott válasz, a tagadás pedig — nyíltan vagy implikált módon — mindig egy előzetes állítás tagadása, s így szociális kontextus hozza létre. Így a gondolkozáslélektan és a logika összekapcsolását a szociális kontextusban kialakuló ítéletekre vonatkozó ítéletek — mint az elfogadás vagy az elvetés aktusait valósítják meg a maguk érzelmi-akarati-értékelő áthatottságában. Ez az utóbbi mozzanat viszont már elvezet bennünket „a megismerés és a cselekvő élet” egymáshoz való viszonyához, amelyet ,,a lemondás a metafizikáról... a jóleső és konkrét gondolkozás, mely mindig centrális problémákra irányul, de a Magyar Pszichológiai Szemle