Magyar Pszichológiai Szemle 42. (1985)
1985 / 6. szám - BÁRKÁN GYÖRGY: A pszichológia szerepe a századelő magyar társadalomtudományi megújulásában
Radikális politikai gondolat, szociológia, pszichológia A Huszadik Század című, 1900-ban megindult folyóirat s a mögötte álló Társadalomtudományi Társaság Andrássy Gyula gróf, birodalmi külügyminiszter „pártfogó támogatásával”, Pikter Gyula, Pulszky Ágost, Somló Bódog vezetésével a „szabadkutatás” kibontakoztatása érdekében alakult az önmagában biztos hatalom patriarchális szárnyai alatt. A folyóirat 1905-ig a modern társadalomtudomány hazai meghonosításáért, filozófiai szempontból a természettudományos világképért, szociológiai szinten a „társadalmi törvény” létezésének elismertetéséért, s a modern szociológia eredményeinek a köztudatban való elterjesztéséért szállt síkra (48). 1905 után a politikai harcok és a manipulált köztudat hatására a Társaság és a folyóirat balszárnya radikalizálódott, jobbszárnya pedig kivált a szervezetből. Azok azonban, akik kitartottak, szélesebb ívű, erőteljesebb politikai töltésű tanulmányokat készítettek, amelyek napirendre tűzték a gyakorlat feladatainak megoldását, az egyes diszciplínák egymáshoz való viszonyának tisztázását és a módszer problémáit. Ezek részeként zajlott-hullámzott sokáig a pszichológia-pszichologizmus társadalomtudományi-szociológiai szerepének tisztázása is. Maga a pszichologizmus az 1870—1910 közötti évek jellegzetes társadalomtudományi jelensége, mely a XIX. századot uraló pozitivizmus reakciójaként jött létre. A főként a század második harmadától kezdve monumentális tényanyagot felhalmozó természet- és társadalomtudományok (a pozitivizmus jellegzetes alakja a néprajztól, növénytantól a nyelvészetig mindenütt hatalmas ismerettömeget gyűjtő Wilhelm von Humboldt) rendszerezési kísérletének (vö. jelen tanulmány 2. fejezetével) pszichológiára támaszkodó irányzata a pszichologizmus, amely az ember megismerő tevékenységét, átélését, élménymódjának sajátosságait — tehát szubjektumát— állította az egyes tudományos (megismerési) ágazatokat összekapcsoló alapelv pozíciójába. (Jellemző pl. Wundt megható naivitása, aki még a kémiát, fizikát is lélektani jellegű tudománynak tartotta, hiszen eredményeik meghatározott, sajátos észlelési folyamatok során jelennek meg szemünk előtt.) A pszichologizmus második hulláma azután — e rendszeralkotási kísérlet nyomán — az egyes objektív társadalmi jelenségek (a szociológia működési törvényszerűségeitől a nyelvi jelentésig) oksági összefüggéseit kizárólag a tudományos lélektan korai eredményeit felhasználó-kiépítő magyarázó elvekre vezette vissza: a pszichologista áramlatokban a pszichológia általános elvi-módszertani jellegű természet-, de főként társadalomtudománnyá vált. Természetesen a túlfeszített pszichologizmus a szaktudományok önállósulása és a rendszeralkotási kísérletek csődje nyomán megszülte a maga ellenhatását, amely éppen a társadalomtudományok területén sokszor súlyos harcok árán bontakozott ki, így a hazai vita középpontjában — Méray-Horváth merev biologista koncepciója után — a Pikler-féle pszichologizmus állt, amely — mint