Magyar Pszichológiai Szemle 42. (1985)

1985 / 6. szám - BÁRKÁN GYÖRGY: A pszichológia szerepe a századelő magyar társadalomtudományi megújulásában

gondolkodás nem a logika szabályai szerint játszódik le, s vice versa, a logika sohase vizsgálható kísérleti úton. Honnan származik akkor kétségtelen létezése, érvényessége, kötelező ereje? 2. Dilthey és Wundt meghiúsult rendszeralkotási kísérletei megvilágították a kísérleti lélektan és a megismerés elmélete közti szakadékot, s explikálták a kérdést, hogyan lehetne mégis olyan általános tudományrendszertant kialakí­tani, amely a lélektan eredményeire is támaszkodva fogalmi modellt nyújt a világ egységes leképezéséhez ? Hogyan helyezzék el ebben a rendszerben magát a pszichológiát ? 3. Hogyan lehet áthidalni a mindennapi tudat és a tudományos megismerés logikája közti szakadékot? 4. Hogyan lehet megoldani az ember társadalmiságának problémáját, ennek hatását a megismerésre és az ismeretelméletre ? A választ legtisztábban Husserl (41) filozófiája fogalmazta meg, a megismerő szubjektum végletes absztrakciójával. A „fenomenológiai redukció” módszerével a valóság esetlegességeitől elkülönít egy logikai alanyt — az ember reális „pszichofizikai” valóságának elismerése mellett — és absztrahálja az empirikus lélektan tudat fogalmától elvont megismerő szubjektumot, ill. a valóságra in- tencionáló tudati tevékenységek rendszerét. Az így nyert logikai csontvázak egy „pszichológián túli” megismerő tevékenység hordozói és végső soron lélek­tani terminusokban jellemzett nemvalóságos lélektani műveleteket hajtanak végre a megismerés objektumain. Függetlenül attól, hogy Husserl tanítványai — Sartre, Heidegger és Jaspers — hogyan újították meg az absztrakt lényegiségű Én és az empirikus lélektan kapcsolatát, a neokantiánus filozófián belül már Husserl is eljutott utolsó munkájában az interszubjektivitás gondolatáig. Az absztrakt ismeretelmélet és a lélektan kapcsolatán belül a döntő fordulatot egyrészt a tudás társadalmi előfeltételeire, másrészt a gondolkodás logikai szint­jét megelőző konkrét, prelogikus, szimbolikus stb. megismerési formák pszicho­lógiájának kidolgozására való törekvés hozta meg. A neokantiánus filozófiának ezt a fordulatát Németországban Ernst Cassirer (16), Magyarországon Zalai Béla (1882—1915) aki Párizsban Janet, Lipcsében Wundt tanítványa — hajtotta végre. A tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt magyar filozófus fő művé­ben, A rendszerek általános elméletében körvonalazta azt a tézist, hogy a meg­ismerési folyamatban több, egymással felváltható és egyenértékű deduktív rendszert építhetünk fel, amelyekben a kérdés megoldásának elemei már magá­ban a kérdésben adva vannak, s ez a lehetőség, valamint a deduktív logikát megelőző szimbolizáció feloldja az önmagába zárt megismerés belső ellentmon­dásait (pl. a halmazelméleti paradoxonokat — B. Gy.). Zalai ezzel a felismeré­sével utat nyitott a megismerés ismeretelméleten kívüli előfeltételeinek szociológiai és társadalomlélektani tanulmányozásához. 484

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék