Magyar Shakespeare-tár 4. (1911)
1911 / 3. szám - Vegyesek - Bayer József: Petőfi föllépése a Velencei kalmárban
234 Vegyesek. Petőfinek Bajzához 1843 nov. 28-iki keltezéssel írott levelében ezeket olvassuk : «Komlossy meglehetősen fogadó s így egy hetet töltök Debreczenben, már mintegy tagja a társaságnak.» E sorok szerint kétségtelen, hogy Petőfi nem volt tagja a Komlossy társulatának s így ez egy hét alatt nem is léphetett föl, mert hisz egy hét szereptanulásra, próbákra aligha lett volna elég éppen egy shakespearei új fordítás első előadása alkalmából. E kérdésnél nem kisebb fontosságú az, volt-e Fáncsy Debreczenben okt. 2. és 12. közt? Adataink alapján ez állítás hitelességét kétségbe kell vonnunk. Fáncsy 1843. okt. 2-án nemcsak Pesten volt, hanem föl is lépett a Nőm és hivatásom cz. dráma premierjén Laroche szerepében. Ezen előadás színlapja megvan a Fáncsyféle színlapgyüjtemény 1843. évi kötetében (Nemzeti Muzeum) és ugyancsak okt. 13-án újból ezt a szerepet adja Pesten. Már most, ha a legkedvezőbb esetet vesszük is, azt t. i. hogy az őszi idő daczára minden akadály nélkül elindulhatott Pestről okt. 3-ának reggelén s estig Debreczenbe ért, első föllépése aligha történhetett előbb okt. 5-énél és ha okt. 13-án már ismét Pesten játszott így legalább 12-én kellett elindulnia Debreczenből. A Nemzeti színház színlapjai szerint csupán egy dolog bizonyos, az, hogy okt. 3. és 12. közt nem lépett föl Fáncsy Pesten egyszer sem. Lehet, hogy Debreczenben volt, de akkor is a legjobb esetben csupán okt. 4. és 11. közt. De ez állítás hitelességét megingatja azon körülmény, hogy Fáncsynak színlapgyűjteményében ezen időbeli (nem lehetetlen) debreczeni vendégszerepléséről, egyetlen színlap se maradt ránk. Fontosabb ennél az, hogy Fáncsynak 1844 januárius 15. és 22-ike közti debreczeni vendégszerepléséről 5 db. színlap van bekötve a Nemzeti Színházi színlapok 1844-ik évi kötetébe (Nemzeti Muzeum) és ép e színlapok elseje a Velenczei kalmár 1844-ik évi januárius 15-iki előadásáról szól. Fáncsy Shylockot, Petőfi a maroccói herczeg szerepét adta. Fáncsy többi szerepei: 16-án Melchior (Az egy színész életé-ben); 20-án Claude Frollo (Notre- Dame harangozójában); 21. Brauser (Humorisztikai tanulmányokban) és 22-én Ralph pénzváltó (az Árva fluban). Lehet, hogy 17—19. közt is föllépett, de erről nincsenek meg a színlapok. Az 1844. évi jan. 15-iki színlapon ez a nagy jelentőségű kijelentés olvasható: Petőfi úr, színész pályára menendő ifjú — jelölt szerepet próbatételül választván — a. t. ez. közönség’ kegyes részvétélre ajánlja magát.