Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1847-03-28 / 13. szám

199 — _ I — Ww _ láthatni, hogy­ mind a kettő lengedező (choriambus) láb *). A má­sodik sorban van három tactus:­­ wc/ _ i s _ _ l _ de csak az első teljes, mely szinte lengedező, a­mennyiben sú­lyosnak vétetik az utolsó hang; a két utóbbi tactus csonka,s kü­lönböző a lengedezőtől A harmadik sor így áll: _ _ _ _ I _ ___ az első tactus lengedező, az utóbbi más nemű (lejti lépő, másod epik­itus). A negyedik sor így van mértékelve: _ _ I­­ ___I az első megint lengedező, az utolsó kettős lépő (dispondaeus). Az ötödik rövid sor:­­ toborzó (bacchius). Tehát az első lá­bak állandóan lengedezők, s a­mi különös, az 1. 2.­­I. sorban maga a szöveg (textus) szavai tökéletesen bele illenek a zenei mértékbe, mint — C' O — Káka tövin (költ) — W W — De a hol a - u -Azt a helyet (nem) A második sor első tudtusa nem illik belé és már nehézkes is épen azért az éneklése, azért úgy látszik, a szerkesztők is en­gedve a szövegnek, ez utolsó hangjegyre hoszabbítás helyett csak súlyt (!) tettek, ellenkezőleg mint a harmadik sornak u­­gyanazon hangjegyekből álló első tudtusában. A következő lábak valamennyien különbözők. A rövidke sorról alább szólunk. Már ezen dalból is, mely pedig a legkedveltebbek és jel­­lemzetesbek egyike, azon általános szabályt vonhatjuk el: hoszabb magyar dalsorokban az első láb lengedező, a többi más is lehet. A második lassú időmértékű dal: „Az alföldön halászlegény vagyok én“, áll négy hoszabb (11 tagú) sorból. 1 • _ - -­_wlw--­:1- ____i___ _ n-y _ I--------1 --­Az első tadtus e dalban is mindenütt lengedező, s a második és harmadikban itt sincs állandó szabály. Tehát a versmértéket talán ezen egy alakra szoríthatjuk: _ _i ezen nélkülöz­ *) A verslábak elnevezései Fogarasi szerint közölték, ki hogy könnyít­se azok felfogását, oly mértékű vagy mennyiségű szóval teszen ki minden lábat mint ez maga, például lejti (trochaeus), szökő (jam­­bus) stb. Szerk.

Next