Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-03-28 / 13. szám
199 — _ I — Ww _ láthatni, hogy mind a kettő lengedező (choriambus) láb *). A második sorban van három tactus: wc/ _ i s _ _ l _ de csak az első teljes, mely szinte lengedező, amennyiben súlyosnak vétetik az utolsó hang; a két utóbbi tactus csonka,s különböző a lengedezőtől A harmadik sor így áll: _ _ _ _ I _ ___ az első tactus lengedező, az utóbbi más nemű (lejti lépő, másod epikitus). A negyedik sor így van mértékelve: _ _ I ___I az első megint lengedező, az utolsó kettős lépő (dispondaeus). Az ötödik rövid sor: toborzó (bacchius). Tehát az első lábak állandóan lengedezők, s ami különös, az 1. 2.I. sorban maga a szöveg (textus) szavai tökéletesen bele illenek a zenei mértékbe, mint — C' O — Káka tövin (költ) — W W — De a hol a - u -Azt a helyet (nem) A második sor első tudtusa nem illik belé és már nehézkes is épen azért az éneklése, azért úgy látszik, a szerkesztők is engedve a szövegnek, ez utolsó hangjegyre hoszabbítás helyett csak súlyt (!) tettek, ellenkezőleg mint a harmadik sornak ugyanazon hangjegyekből álló első tudtusában. A következő lábak valamennyien különbözők. A rövidke sorról alább szólunk. Már ezen dalból is, mely pedig a legkedveltebbek és jellemzetesbek egyike, azon általános szabályt vonhatjuk el: hoszabb magyar dalsorokban az első láb lengedező, a többi más is lehet. A második lassú időmértékű dal: „Az alföldön halászlegény vagyok én“, áll négy hoszabb (11 tagú) sorból. 1 • _ - -_wlw--:1- ____i___ _ n-y _ I--------1 --Az első tadtus e dalban is mindenütt lengedező, s a második és harmadikban itt sincs állandó szabály. Tehát a versmértéket talán ezen egy alakra szoríthatjuk: _ _i ezen nélkülöz *) A verslábak elnevezései Fogarasi szerint közölték, ki hogy könnyítse azok felfogását, oly mértékű vagy mennyiségű szóval teszen ki minden lábat mint ez maga, például lejti (trochaeus), szökő (jambus) stb. Szerk.