Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-05-30 / 22. szám
A régi szalmatűz lobbant fel, s lohadt el, újra, így az országos életben, így az irodalomban. Kik úgynevezett publkus embereinket közelebbről észlelhették, úgy látják, hogy köztök a tanulás felécsalt szép hajlama ismét hamvad, s a sztár ugyan nem apad, de igen a béltartalom; ki az irodalom embereit ismeri, tapasztalhatja, hogy a stúdiumot a papirosdicsőség, az a képzelt ti, melyet a nyomtatás ad, megölte, mielőtt az gyümölcseit igazán megtermette volna! Önismeret helyett öncsalás,készülés és gond helyett rögtönzés, belterj helyett vizenyős dagadozás, szerénység helyett elbizottság, tett helyett szó, s művek helyett firka! 0 bár ne volna igazunk! 0 bár e jóakaró bírálónak volna igaza. De a húsz év előtti remények s a mai állapotok között a hézag nálunknál hangosban beszél. Midőn a czikk így szól: „A szellemek a tudomány és művészet felé fordulnak44, úgy látszik a czikk írója — nem mondom tudományosságunk régibb koraival, de — a legközelebbi múlttal sem barátkozott meg; s viszont midőn azt írja, hogy minden komoly tudomány nem egyéb mint fordítás, vagy a külföldi irodalom hű viszhangja, ismét a jelennek szolgáltat kelleténél kevesebb igazságot. Nem minden, de némely tudomány, ha nem is mindig a nemzet nyelvén, foglalkoztatta szellemeinket a nemzetiség országos elfoglalásai előtt is; a művészet pedig, mely alatt a czikk írója is főleg a költészetet érti, több ügyszeretettel, komolysággal és erőfeszítéssel űzetett, habár kevesebbektől, mint a jelenkor által, mely a múltnak vállain könnyen érte el a magasabb lépcsőt, melyen áll. A tudomány pedig, ha nem bírta is még a külföld figyelmét kiérdemelni, s egyrészt azért, mert még most inkább nemzeti irányban működik, mi helyes is: csakugyan ön lábain kezd járni. A czikk különösen a törvénytudószakot hozza fel, s ebben leginkább lehet igaza, csak hogy az ebbeli hátramaradásnak nem egyedül az irodalom viseli súlyát, s írók mint Frank, Fogarasi, Szalay László stb. alkalmasint érdemelnek kivételt a lenéző ítéletből. Abban mindazáltal ismét igaza van szerzőnek, hogy a tudományokban nem igen látandunk hathatósb előmenetelt „mig a nemzet, élénkebb tudományi érdekkel szellemileg is nem pártolandja az academiát”,isnera kevesbbé van igaza, midőn az általános tudományi érdek hiának tulajdonítja az academia mérsékelt befolyását, csekélyét, mond tulajdonkép a szerző, mely szó a valótól jóformán elmarad, miután e befolyás nem csak megvan, de kétség kívül minden irányban ha világosan ki nem