Magyarságtudomány 1. (1942)
1942 / 1. szám - Eckhardt Sándor: Magyarságtudomány
MAGYARSÁGTUDOMÁNY Nem jó szó és mégis szükséges. Létrejötte összefügg azzal a szükséglettel, hogy a magyarsággal foglalkozó tudományokat közös névvel jelöljük , tehát van magyar történettudomány, magyar néprajz, magyar antropológia, magyar nyelvtudomány stb. és van magyarságtudomány, ha mindezt a magyarság felől és nem a tudományok épületének ablakaiból nézzük. A magyarságtudomány szó tehát inkább újabb szempontot, a nemzeti organizmus szempontját fedi, és nem valami új tudomány jelölésére szolgál. Jobban megértjük ezt, ha egy futó pillantást vetünk a magyar szellemi tudományok kifejlődésére. Az egyes tudományágak, melyek eddig a magyarsággal foglalkoztak, mind annak a szükségletnek feleltek meg, hogy a külföldi, nyugati tudományos disciplinákhoz szabva, gyarapítsák a magyar nemzetre vonatkozó ismereteinket, így jött létre legelőször a magyar történettudomány, még a XVIII. században, külföldi mintára, de magyar célokkal. Később, a romantika idején, kialakul a magyar irodalomtudomány és a magyar nyelvészet, mert a romantikus nemzetszemlélet a történelmen kívül főleg ebben a két ismeretágban találta meg a szelleméhez legméltóbb tanulmányi anyagot. Erre következik a magyar tudományosságban az európai beilleszkedés teljességének korszaka. Akkor már — ha a mindig nemzeti célokat szolgáló történettudományt leszámítjuk — elsősorban nem arról volt szó, hogy a magyarságot tanulmányozzák, hanem arról, hogy a magyar tudományosság felismervén nagy elmaradottságát, olyan tudományos nemzedéket neveljen ki, mely lépést tud tartani az egész európai tudományos világgal, részt vesz annak munkájában, indoeurópai nyelvészetben, görög filológiában, egyiptológiában, szemitológiában, csak úgy mint az antropológiában, vagy másutt. Senki sem kicsinyelheti le a magyar tudományosságnak ezt a hősi, úttörő korszakát, mert akkor vetették meg a komoly tudományos alapokat, melyekre aztán a magyar épületet is emelni lehetett. Hogy mi történt itt, arra a legjobb példa a magyar nyelvtudomány esete. Egy feltöretlen területet kereső német nyelvész, Budenz József jött el hozzánk Budapestre, hogy az összehasonlító nyelvtudomány módszerét a finn-ugor nyelvekre alkalmazza, s az ő vezetésével jutott ki a magyar nyelvtudomány a dilettantizmus útvesztőjéből, tehát a magyarságismeretnek ebben a talán legfontosabb ágában is először Magyarságtudomány.1