Muzsika. Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat 1. (1929)

1929 / 4. szám - Tanulmányok - Somssich Andor: Petőfi és Reményi

PETŐFI ÉS REMÉNYII 11­­m­­kor a magyar szabadságharc kitört, hatalmas hang zúgott végig az orszá­­gon, mely visszhangra talált a lelkekben. Ez Petőfi hangja volt. A hazá­jáért lángoló költő merészen, mintegy kihiva maga ellen a végzetet, a világba kiáltotta szíve hő vágyát: „Ott essem el én a harc mezején, ott folyjon az ifjúi vér ki szívemből“. Petőfi harciriadóján fellelkesülve, az ifjúság kibontotta a nemzeti trikolórt és seregestül tódult Kossuth, Klapka és Görgey honvédei közé, kiknek lába nyoma alatt már dübörgött a felszabadulásra vágyó magyar föld. És ki érthette meg jobban Petőfinek, a költőnek szavát, mint Reményi, a zeneművész. Elhagyva szülei házát, a táborban termett, hogy ő is azok között lehessen, kik elesnek a harc mezején, a magyar szabadság szent ügyéért. A sors azonban máskép döntött. Amit megadott Petőfinek, azt megtagadta Reményitől. Az élesszemű Görgey csakhamar felismerte a fiatal Reményi kiváló zenei tehetségét, talentumához méltó állást kívánt neki juttatni és kinevezte tábori hegedűsévé, hogy játékával felébressze és ébren tartsa katonái lelkesedését. Reményi karddal az oldalán, kezében a hegedűvel követte a tábor minden mozdulatát, belemuzsikálva a katonák fülébe a világ legszebb, leglelkesítőbb harcldalát, a Rákóczi-indulót. És lelkesíteni tudott, hiszen maga is igazán lelkesedett. De nem érte be azzal, hogy másokat harci készségre felbuzdítson. A saját játékától megittasodva, eldobta néha kezéből a hegedűt, kihúzta az oldalán függő kardot s a harcolók első sorában termett, hogy eszményképének, Petőfi Sándor­nak példáját méltóan kövesse. Csak szigorú tábornoka parancsszavára tért vissza a harcai mögé. A szabadságharc hangjának nagy crescendója, ritmusának izgalmas lük­tetése a világosi fegyverletétellel hirtelen megállott. A hősi dalt döbbenetes csend váltotta fel. Petőfi lírája ketté törött, Reményi hegedűjén elnémultak a húrok. A forradalom résztvevőit halálra keresték. Reményi a proskribáltak között volt, menekülnie kellett a külföldre. Az emigrálás Reményi pályáját nemcsak hogy ketté nem törte, hanem ellenkezőleg, művészi kifejlődésére kedvező alkalmat teremtett. A hontalanok száraz kenyeréből eleinte neki is kijutott, de ez nem keltett benne csüggedést. Sőt inkább arra ösztönözte, hogy művészetét tökéletes­ítse és ezzel anyagi hely­zetén javítson. Ez sikerült is neki. Tehetségét a külföldön csakhamar felismer­ték, személyét felkarolták s rövid időn belül neve európai márkává lett.­ ­ A Petőfi-Társaságban i. é. április 14-én tartott felolvasás.

Next