Muzsika. Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat 1. (1929)
1929 / 4. szám - Tanulmányok - Gombosi Ottó: Zenei élet Mátyás király udvarában
jelentése Josquinről és Isaacról, mint akik a ferrarai énekkar vezetőiként számba jöhetnek.Ő összeveti a két mester művészi kvalitásait és bámulatos éleslátással érzi meg a fiatal Josquinnek akkor még csak csirázó, jövendő nagyságát és felsőbbségét a sokoldalú Isaac felett, aki akkor szinte jelentősebbnek tűnt fel. Ilyen természetű írások a magyar udvari énekkar, vagy talán helyesebben: énekkarok szervezéséről nem maradtak reánk. Mindazonáltal a királyi pár rokoni kapcsolatok révén a legkitűnőbb zenészek megszerzésén fáradozik. Kik voltak azok a mesterek, akik megfordultak az udvarban, akik itt szolgálatban állottak, vagy akiknek szerződtetéséről szó esett? Olaszországból szegődtetik az instrumentalistákat, viola-, gitár- és lantművészeket. (Fogalomzavarok elkerülése céljából nem használjuk a magyar művelődéstörténeti irodalomban dívó „hegedű“ és „citera“ szavakat, mert a mai hegedű más hangszer, mint az akkori, a „citera“ pedig nem a mai citerának, hanem a gitárnak felel meg.) E művészek egy lassan feltörekvő új stílusnak fáradhatatlan munkásai, akik az uralkodó ultramontán polifon zenével szemben az akkordikus, homofón, dalszerű, népies frottola-stílust alakítják ki és viszik diadalra. Mantova, Firenze, Velence az első virágzás helyei: Lorenzo de Medici nagyszerű renaissance-elképzelése szinte kényszeríti a jövevény flamand mestereket, hogy vegyék át és nemesítsék az új stílust. Az akkori zenészek fiatal generációjának legjobbjai: Isaac, Agricola Firenzében, Josquin Rómában és egyebütt, Obrecht Ferrarában, megvetik az alapjait egyrészt a frottola madrigállá fejleszthetőségének, műzenei szaturálásának, másrészt annak, hogy a flamand-francia, lényegében még teljesen későgótikus zenébe áthatoljon a renaissance szelleme és formavilága. Kétségkívül e nemzeti irányú művészet képviselői azok a lantosok, akikhez az olasz Beatrix oly nagyon ragaszkodott. 1486 augusztus 3-án Cesare Valentini, Hercules herceg budai ügynöke, azt írja urának, hogy Messer Petro gitárost és néhány viola-játékost küldjön Budára, ha valami nagy örömet akar a királynak és királynénak szerezni, mert igen gyönyörködnek az ilyesmiben. Ugyane levélben említi Valentini, hogy Sandrachino nevezetű zenész, valószínűleg szintén lantos, vagy viola-játékos, milyen fogadtatásban fog részesülni, midőn Zenggnél magyar földre lép. Három hónappal később, november 4-én, Beatrix a táborból („Datum in Terra Reze Ducatus Austriae, prope Felicia castra Regia“) azt írja testvérnénjének, Eleonórának, a ferrarai herceg feleségének, hogy szerződtesse számára Symonello de Todiscot, akit két udvari zenészet ajánl és hív. A levél sürgető-könyörgő hangja: „Pregamo Vostra Illma Signoria per nostro amore, voglia usare diligentia in mandarencele, perche nui amariamo assas haverlo qua ali servitis nostri..„Szeretetünkre kérjük Fenségedet, szorgoskodjék őt hozzánk küldeni, mivel igen szeretnénk őt a mi szolgálatunkban a E. Vandenstraeten: La Musique aux Pays-Bas. V. 87. Az okmány sokak szerint 1502-ből származik. Ez lehetetlen. Josquint Hercules bizonyára ismerte, hiszen a zeneszerző misét írt „Hercules dux Ferrarie“ címmel, amely, ha nem is a herceg esküvőjére 1474-ben készült, mint azt Ambros gondolja, de mindenesetre a mester korai művei közé tartozik. Ami Isaacot illeti, ő 1484-ig a firenzei udvarnál működött. 1484—95-ig vándoréletet élt Innsbruck, Firenze, Róma és talán Ferrara között. 1495-től Miksa császár szolgálatában állt Augsburgban, illetőleg Bécsben, majd, midőn egészségi állapota délvidéki tartózkodását teszi szükségessé, udvari zeneszerző és firenzei császári követ és ügyvivő lett. 1503—5-ben Hercules hercegnek egyidejűleg vendégei Josquin, aki már viseli a „princeps musicorum“ címet, Isaac, a firenzei császári követ és Obrecht, ez a különös nagy öreg ember; ez amolyan zenei fejedelmi találkozó volt, éppen abban az udvarban, ahol Josquin és Olbrecht kimutathatóan, Isaac pedig minden valószínűség szerint sok évvel előbb is megfordult, illetőleg alkalmazásban volt. ” M. k. d. e. III: 137. „...che volendo la Celsitudine v. fare cosa gratissima al Re et ala Regina, non potria fare la pui presente al giuditio suo, come a mandare Messer Petro bon Chytharista (és nem Chycharista, mint a kiadás írja!) cum quelli dale violete aviti tarli, che sola che hanno gran desiderio de odirli, perche se decan molto in simil cose...“ . Az okmányban a kiadás szerint „Maestri sitaquoli“ áll. Ennek nem találom értelmét.