Thienemann Tivadar: Német és magyar nyelvújító törekvések - Német philologiai dolgozatok 1. (Budapest, 1912)
Bevezetés - I. A német nyelvművelés a XVIII. század végén
a szerves életnek korait is átéli: a nyelv a gyermek-, ifjú-, férfi- és az aggkoron át él és fejlődik; a nyelv meg is fialhat. A fiolt nyelv dermedt és változatlan, az élő nyelv pedig mindig változik. A nyelv a mellett képe a fajnak, a nemzetnek, mely őt beszéli: ez Herder rendszerének másik alaptana. Ez a tanítás abban a már Hamann gondolatvilágában kialakult felfogásban is gyökerezik, hogy a nyelv és gondolkodás elvállhatatlanul kapcsolatos, a szó csak képes formája a fogalomnak. Ezek a gondolatok igen megtermékenyítették a XVIII. sz. végén a nyelvészeti irodalmat és új szempontokat nyitottak a nyelvtudományban és a nyelvművelésben. 1. A német nyelvészet uralkodó alakja a XVII. sz. végén Adelung János Kristóf (1730—1806), kihez az az általános jellemzés fűződik, hogy Gottsched utóda a német nyelvtan-írásban és a német nyelvművelésben.1 2) De Adelung nemcsak követte Gottschedet, hanem szakított is elődjének módszerével és új irányt vezetett a német nyelvészetbe. Általános nyelvészeti elveit részint Wolff raczionalista filozófiájára, részint Herder elméletére alapította. A raczionalista filozófiának teljesen megfelel lélektani felfogása, melynek alapján csupán a kultúrnyelveknek és a gondolkodásnak, a nyelvtannak és a logikának kapcsolatos voltát hangoztatja. Elméletileg helyesen tanítja, hogy a nyelv és gondolkodás párhuzamosan fejlődött, de valójában nála is, mikép Herdernél, a gondolat az első: a nyelv «Nachahmung nas Besonnenheit».3) A nyelvkeletkezés kérdésében ő is ingadozott. Über den Ursprung der Sprache (1781) cz. dolgozatában Herder hangutánzó elméletét konkrét esetre, a német nyelvre, akarta alkalmazni, stilisztikájában pedig ragaszkodott Wolff lélektanához, mely azt tanítja, hogy a lelki elemek egymásutánja: érzet, képzet, gondolat, és nyelvi megfelelőjük: indulatszó, szó, mondat — a nyelv tehát Adelung szerint a legkezdetlegesebb elemből, az indulatszóból fejlődött.4) A nyelvek fejlődését és változását Herder után egy alapjában helyes gondolattal, a kultúrának hatásával, magyarázza. A nyelv szerinte a műveltségtől függ, és a műveltségnek hullámzásai nyomot hagynak a nyelvi életben is. Herdert abban is követi, hogy a nyelvek múltját a szerves élet koraira osztja; ez a helytelen felfogás utána még sokáig megmaradt. Sokat foglalkoztatta a XVIII. sz. nyelvészeit az a kérdés, hogy a régi és a jelen nyelvállapot közül melyik a tökéletesebbik? Adelung szerint a régi nyelv kezdetleges és a mai nyelv a műveltség haladásával tör 1) V. ö. R. Unger Hamanns Sprachtheorie im Zusammenhänge seines Denkens. 1905. 212. s köv. 1. 2) Adelung viszonyát Gottscfiedhez bizonyos szempontokból behatóan tárgyalta M. H. .Jelűnek : Ein Kapitel aus der Geschichte der deutschen Grammatik (Abhandlungen zur germ. Philologie, Heinzel-Festgabe. 1898.) 77, 90. s köv. 1. és Zeitschr. für deut. Alt. 48. k. 302., 346. s köv. 1. 3) Olv. Wörterbuch III. k. Előszó. (1777.) 4) Adelung viszonyát az agglutinatiós elmélethez M. H. Jellinek tisztázta Idg. Forsch. 12. k. 159. 1., 14. k. 42. 1. és Zur Geschichte der Agglutinationstheone (Prager Deutsche Studien 8. 1908.) 457—466. 1. Adelung forrása itt Fulda és Court de Gebelin volt. Adelung nyelvhasonlítását behatóan tárgyalja Scfirader Sprachvergleichung und Urgeschichte harmadik kiadásában (1906). I. k. 3. s köv. 1.