Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)
Teleki Sándor gr.: Petőfi Koltón
TELEKI SÁNDOR : PETŐFI SÁNDOR KÖLTŐN. 29 Petőfi is odajött. A tanácskozás már javában folyt: hogyan s miképen kellene cselekedni; pártunk e gyűlés alkalmával kisebbségben volt. Petőfi a tanácskozás alatt egy szögletbe vonult, hallgatott és gondolkozott, s hzonnal jegyezgetett egy darabka papírra. Az előleges tanácskozás végeztével Darvay — egy eredeti, sajátságos, a maga nemében egyedüli egyéniség — Petőfihez megy, s két colossális kezét vállára téve, jóindulatú mosolylyal mondja : — Kedves poéta öcsém ! hallom , beadtad nekik a kulcsot, — mondják, prüszkölnek tőle. — Okosan, nagyon jól tetted, hogy kipoétikáltad őket; a rigmust könnyebb tanulni, mint az oratiót; azt meghallgatják, igen, de amazt meg könyv nélkül megtanulják, ahd ide kérlek, hadd olvassam el. — Mit ! — kérdé Petőfi habozva. — Azt, amit tegnap a pecsovicsokra írtál. — Nincsen nálam. — Hisz tudod te azt könyv nélkül is, — közbeszól Papp Endre, — mondd el! — Szívesen. Homlokát összeráncosítá, szemei csillogni kezdtek, egyet köhintett, fölegyenesült, s érces hangon rákezdé : «Hát e falak közt hangozának Nagy szavaid, oh Kölcsey?!» s midőn az utolsó három vershez ért: «Hadd kapjon érdeme díjába’ Kezére bilincset, nyakába jármot, hátára kancsukát!» ezt annyi erővel, olyan igazán, annyi bensőséggel és meggyőződéssel szavalá, hogy mindnyájunkat mélyen meghatott.