Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)
Teleki Sándor gr.: Petőfi mint koma Koltón
458 GR. TELEKI S. : PETŐFI SÁNDOR MINT ROMA KÖLTŐN. A katalini úton, palástját karjára fogva, a tiszteletes úr érkezik; jobbján a legátus diák, kezében a szentírás, balján a tanító zsoltáros könyvvel hónalja alatt. Ahogy a kovácsműhelyhez érnek, Sánta Ferenc kettőt kondit az öreg harangon, megvárja, míg elkong, csakis azután kezdi húzni s húzza mindaddig, míg a pap a házához ér. Nyugszik Sánta Ferenc s a harangok hallgatnak, kis időre rá kettősével húzza. Az asszonynép megindul, s mikor a falu végéről érkezők a templomba érnek, hármat kondit Sánta Ferenc. Abdon a tiszteletes úr a cinterem ajtajához ér, egybe harangoz, s lesántikál Sánta Ferenc a kórusba. Nálunk is csak úgy dicsérik az Urat mint máshol, a magyar hiten. Templom végeztével asztalos Sebestyén Imre engem emberel meg, bebalez nálam, s jól élünk együtt. — Adjon isten boldog ünnepeket! — Megcselekedted már tegnap, Imre. — Meg, de a többivel. Én egyedül is akartam. — Köszönöm, egy pohárkával abból az olajosból. — Nem lesz rész, de inkább abból a kar mólóból kérnék; nem vettem még ma be semmit, s nagyon zörög bennem. — Itt a bütykös, húzzál másfelet. — Nincsen-e megmérgezve ! — Azt akarod, hogy elől járjak? — Utána esik nekem jól. — Mi hír faluszerte ? — Az isten verje meg a dolgát, nincsen itt semmi jó, kínlátott ember vagyok én nagyságos uram ! Anikó leányomat megütötte a szél, csípőn alól nem érez semmit. Tudja, én dolgozom mint a marha, megszerzem az övéket s a magamét is, de most már dolgozni sem tudok. — Hogy-hogy Imre ? — Ha gyalulok, majd meghasad a feje, ha fűrészelek, azt épen ki nem állja.