Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 3. (1880)
Teleki Sándor gr.: Petőfi Koltón
TELEKI SÁNDOR : PETŐFI SÁNDOR KÖLTŐN. 3* — Ki unná Petőfit?! — Gróf úr! nagyon köszönöm! _ 1 bilincs. Elolvastam, nem szóltam rá semmit, csak kezemet nyújtom. — Druszám ! ha lehet, ne hagyjuk el egymást! Ugye, eljösz hozzám Koltóra . — Erről beszélünk! * * * Végig mentünk a megyeház-utcán, s amint a saroknál fordulunk, a Szarvas-vendéglő felé, egy négylovas fogatú kocsival találkozunk, mely a nagy-utcán jött fölfelé. A négy ló egyformán kurtára fogva, jól kantározva és gyeplőzve, sebes ügetve haladt; a gyeplős egy fél fejjel előbbre, fejét felülről lefelé rázta és trüszkölt, a keserűs nyakát megszegve követé, s nem bírván tartani a gyeplőssel, néha-néha felvágott, a két rudas belefeküdt a hámba s úgy haladt; a kocsit a négy ló gyeplőn vitte, hatalmas karok tárták azt, s kormányozták, minden Parlamentarismus nélkül. Mikor hozzánk ért, egy fogásra megállt, mintha odaszegezték volna. A négyes fogatot megölte a gőzmozdony; ritka az most minálunk, mint a hiúz. — De hatalmas négy ló ! — mondá Petőfi gyönyörködő bámulattal.— Mint a tót diák mondja, druszám , znáktunk — felelém kérkedve, jer, menjünk, forduljunk egyet. — Nem bánom, nagyon jó lesz! s be akart ülni a homokfutóba. — Nem oda Buda! Ide mellém ! — s felültetem a bakra. Kétkedve nézett rám a négy lóra. Közibök suhintottam, megragadták a kocsit, de pár perc múlva gyönyörűen ügettek.