Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 1. (1883)

1883 / 5. szám - György Aladár: Őseink mint napimádók

KOSZORÚ hassák benne. Chevrial báró, ez a kicsapongó milliomos, a­ki szörnyen udvarol Terpsid­ore egy keményszívű­ papnőjének, vesz ennek számára egy palotát, melyet dús lakomával avatnak fel. A báró épen toastot mond­ az anya­­giságra, mikor egyszerre rosszul lesz, s a másik percben már halott.­ Kétségkívül igen szép tanúságot vonhat belőle a kicsapongásra hajló fiatalság. Lám, ti jó fiúk, szól hozzájuk az erkölcsi Feuillet: „Így jár, aki mindig bort iszik, mert a sírba korán kiviszik!“ Épületes dolog , de kár, hogy nem drámába való. Az ötödik felvonásban újra megindul egy színdarab. Chevrialné gyöngéd vonzalom­mal viseltetik Tárgy iránt, mely érzelmet ez viszonoz is. Az öreg anya már boldog reménynyel szemléli a fiatal párt, mikor egy­szerre a felhőtlen égből villám csap le: a h­irtelen feleség visszatér. Íme a drámai össze­ütközés : egyik részen a törvényes hitves, a­kit már most gyűlöl, a másik részen az a nő, a kit imád, s a kivel boldog lehetne. De hát az ötödik felvonás végén vagyunk már, új dráma nem kezdődhetik, mert már fél­tizenegyre , Így hát csattanós befejezésről kell gondoskodni. Tárgynét nap­ja elrejti egy kerti házba, a­honnan hallja, hogy férje neki nem tudna megbocsátani sohasem. Íme tehát az az áldott hallgatózás, mely segített megindítani a darabot, segít azt befejezni is: a hitelen asszony, mint már fentebb említettük, öngyilkossá lesz, a­minek nem­csak az a haszna, hogy a függöny most már végleg legördülhet, hanem az is, hogy a közönség megint gyönyörködhetik egy haldok­lási jelenetben. A darab jellemei közt az egyetlen Chevrial igazán jellem. Az életből van véve, minden szín, minden egyes árnyalat, melylyel a szerző festi, való, igazi művé­szettel van megalkotva. Mellette csak a kis táncosnő alakja érdemel figyelmet, míg a tulajdonképeni főszerepek mind vagy határo­zottan el vannak hibázva, vagy biablonszerűek. Tárgy becsületes, de rendkívül unalmas le­gény ; feleségével nem tudjuk, hányadán vagyunk. Látjuk, hogy menekül a nélkülö­zések elől, nem szereti igazán férjét, s ha a hajó, melyen a tenoristával utazik, el nem ég, aligha tér vissza. Azért nem is hisz­­szük el neki bűnbánatát, s ha igen, kö­zönséges, mindennapi asszonynak tartjuk, kit Feuillet nem tudott drámailag érdekessé tenni. Az öreg Targyné azok közé az okos mamák közé tartozik, kik a francia szín­padon már típusokká váltak ; az öreg orvos olyan „drámai postás “-féle, a­kinek az a fel­adata, hogy mindig egy-egy hírt mondjon a szereplőknek, melytől a darab előredöcög­­jön . Chevrialné végül valódi szent asszony; épen olyan nemeslelkül mint Tárgy — és épen olyan unalmas is. Csakugyan össze­illenek. S ha a „Párisi regény“ mindez elő­sorolt fogyatkozásai mellett mégis bírt hatni, ez első­sorban egyes mesterileg megírt jele­neteknek, másod­sorban a színészeknek köszön­hető. A második felvonás ama jelenete, mely­ben Tárgy elhozza Chevrialnak a milliókat; a harmadik felvonás ama jelenete, melyben Chevrial el akarja csábítani Tárgynét; a ne­gyedik felvonás lakomája, s végül az ötödik felvonás ama mozzanata, melyben az öreg orvos Tárgy anyját bocsánat­adásra bírja: mind­ezek művészi ecsettel vannak festve és tel­jesen érthetővé teszik a darab sikerét, külö­nösen ha hozzá veszszük azt a sok poetikus mondást és apró költői helyzetet, melyekben a színmű olyan nagyon bővölködik. Ezt a sikert zajossá Halmi (Chevrial), Helvey Laura (Tárgyné) és Prielle Kornélia (Tárgy anyja) tették­ geniális Hakninkat, kire Európa bármely színpada büszke lehetne, negyedik felvonásbeli meghalási jelenete után ötször hívták ki. Az apróbb szerepek közül kitűnő kézben voltak Róza, a ballerina, kit Csillag Teréz k. a. személyesített, továbbá Chesnel, a­kiből Bercsényi igen jó alakot csinált. Tárgyval sem Náday, sem Gyenes nem tudott hatni; ennek oka épúgy föltalálható Tárgyban, mint Nádayban és Gyenesben. Még a szín­darab fordításáról jegyezzük meg, hogy noha vannak benne egyes apróbb botlások, álta­lában folyékony és jól hozzá simul az ere­detihez. Csak egy hibára figyelmeztetjük Kürthy urat: helytelenül il impressariot im­presario helyett. Különben kevés magyar író van, a­ki ilyen hibát el ne követne. RJ. A népszínházban is volt újdonság a múlt héten. „A fekete hajó“ című eredeti magyar operettet adták elő, melynek szövegét Rákosi Jenő, zenéjét pedig báró B­á­n­f­f­y György írta. Rákosi „erkölcsös tendenciájú“ szöveget akart írni, s e célra felhasználta Shakspere „Pericles“-ének ama jelenetét, mely­ben Marina nyilvános házba kerül. Egy egész

Next